Új bejegyzés Frissítés

2011.11.06. 14:14 Agnusdei

Damien hangjára ébredtünk fel mindketten reggel, az ágyon ugrált és visítozott önfeledten. -Menjünk kirándulni! Menjünk kirándulni! -Hová szeretnél menni kirándulni? -mormogtam álmosan. -Nemsoká prücsök, csak még 5 perc! -húzta a fejére a takarót Tom. -Te ígértél neki kirándulást? -bújtam hozzá hátulról. -Igen, ugyanis magunkkal visszük oda, ahol a férjed van... nem akarom itt hagyni, és szerintem te sem! Egykis utazás neki is jót fog tenni és mi közben megkeressük azt a pasast. Nem kell tudnia az igazi okot... -Rendben... -Kicsim... ha ennek vége... mi lenne, ha megcsinálnád végre a szobámat? De tervezz egy másikat, ami neked is tetszik... a vendégszobát meg mondjuk átalakíthatnánk... -Mivé? -Gyerekszobává...

2011.10.29. 18:31 nyusziful84

Na igen nem leszek egyedül....Miután Tom letette Damient aludni csatlakozott hozzám és Billhez a nappaliba. Kezdtem ideges lenni a fejleményektől. Az ikrek kapcsolatai révén sikerült valami kilátást szereznem arra, hogy hol is keressem a „volt” férjemet. Tom felhívta az összes létező kapcsolatát, és az egyiknek sikerült kiderítenie, hogy Brandon Dél-Amerikában van, valahol Peru és Brazília között....csak álmatagon hallgattam azt amit Tom magyarázott nekem. Nem is hallottam azt hiszem -Kicsim?-csettintgetett az ujjával a szemem előtt mire leesett hozzám beszélnek. -Mi..mi?-néztem rá kábán. -Nem figyeltél...merre jársz?-érdeklődött és nyomott egy csókot a homlokomra. Bill ott ült velem szemben, felhúzott térdekkel a fotelben. -Baj van?-érdeklődött ő is kedvesen mosolyogva..én pedig csak a homlokomat ráncolva ráztam a fejem. Tom mellettem ült és vállamat simogatta. -Dél-Amerika? Most komolyan menjek a világ végére és mint egy dzsungel harcos járjam az erdőket, hogy hátha valamelyikben megtalálom a néhai férjemet? Ki van zárva...-álltam fel és idegesen indultam el a konyhába valami üdítőért, hirtelen nagyon kiszáradt a szám. -Ha azt kell igen, el megyünk...vicces lesz..-lelkesedett Tom, én viszont közel sem voltam annyira lelkes mint ő. -Nem lesz vicces....de ha ennyire akarsz akkor menj, keresd meg....én oda el nem megyek.-próbáltam kinyitni azt a rohadt üdítőt de nem ment. Tom és Bill is lemerevedve néztek rám. Nem éppen a legkedvesebb hangnememben beszéltem vele. -Most mi franc bajod van? Elárulnád már nekem?-nézett szemembe de én elkaptam a fejemet. -Semmi csak nem vagyok hajlandó azt az örültet kergetni....de ha neked tetszik, eredj, harcolj azzal a sok szarral ott és keresd csak!-förmedtem rá mire felhúzott szemöldökkel, vérben úszó szemekkel nézett rám. Majd felpattan és felviharzott a lépcsőn, de vissza jött. -Tudod mit? Leszarom...menjen a tököm és keresse a te férjedet, az aki akarja. Nem is az én dolgom lenne..csak segíteni akartam, de neked aztán édes mindegy mit tesz az ember. Hagyjuk is a francba az egészt...már nincs is kedvem a házassághoz...-vágta hozzá én pedig megsemmisülve álltam a pultnál és tőrként értek a szavai. Bele talált a szívem közepébe. Bill is felállt és mellém lépett. -Nyíjjjj már ki te szar..-csapta a mosdóhoz a palackot, amit eddig próbáltam kinyitni, de ezen is felhúztam magam. -Add ide..-vette ki a kezemből és könnyű szerrel kinyitotta, majd rám nézett.-Tudod, hogy igaza van...na nem az egészben, de ő csak miattad csinálja, tudod te is...ne csináld már ezt. Mi a tényleges baj? Mesélj..-tette karba kezeit és a pultnak dőlt. Nem néztem szemeibe, szégyelltem magam de rohadtul. -Jaj...Bill.-nyögtem fel fájdalmasan, de ő ugyan úgy kitartóan nézett.-Ez olyan hosszú.....sose volt jó a kapcsolatunk, sose szerettem igazán...szinte felüdülés volt mikor megtudtam elutazik. Abba reménykedtem sose jön vissza, hogy új életet kezdhetek..-kezdtem el mesélni. -Akkor miért mentél hozzá?-nézett rám értetlenül. -Apám miatt...ő teljesen kiakadt miután Matthias így helyben hagyott...Brandon az egyik munkatársának volt a fia..komolyan mint egy beltenyészet...na mindegy. Tetszett igazából, hogy olyan nagy világi életet élt, hogy ismert minden helyet, hát melyik nőnek ne tetszenek... Közben meg egy nagy rohadék volt, de ez már mind akkor derült ki mikor már késő volt. Hozzá mentem, de ő közölte sz esküvő után egy héttel, hogy lelép valamelyik világvégi országba...Na mondtam remek. Apámnál egy évig titkoltam, nem mentem haza és állandóan kihúztam a szarból, falaztam neki, de aztán már nem bírtam. Elmondtam és ő újra kifakadt, én már nem annyira. Örültem is neki, hisz megismertem közben a drága férjem igazi arcát, amire baromira nem volt szükségem....ezért nem akarom most újra látni, meg keresni...azt se tudom már hogy néz ki..-néztem el hirtelen Billről. -De akkor sem menekülhetsz..Tom megérdemli, hogy tudja az igazat, megérdemli, hogy veled lehessen, hogy téged szerethessen. Tudod, hogy milyen..nem gondolta komolyan, de szar neki is..-simította meg kezemet és tudtam igaza van. -Tudom Bill, tudom, de félek...mi lesz akkor ha nem találjuk meg, ha ne akar elválni?....jaj..-nyögtem fel újra. -Úgy ismered Tomot mint aki ezt hagyja? Ugyan kislány..ne becsüld le őt.-húzta fel játékosan szemöldökét. -Nem...egyáltalán nem..-ráztam fejem már mosolyogva. -Akkor mire vársz...eredj..-tolt a lépcső felé, majd mosolyogva hátra fordultam és megöleltem. -Kösz...szeretlek Bill.-simítottam meg hátát, és ő is az enyémet. Majd felszaladtam a lépcsőn és szinte feltépve a szoba ajtót léptem be, de az üres volt. Végül leesett hol lehet, arra vettem az irányt. Csendben benyitottam a félhomályos szobába és megláttam őket. Tom ott feküdt Damien mellett ugyan olyan pózban...mindketten háton feküdtek, egyik kezük a fejük alatt, a másik a hasukon, egyik lábuk felhúzva és beszorítva a kiegyenesített alatt....a szívem hatalmasat dobbant mikor megláttam így őket. Halkan Tom mellé settenkedtem és megsimogattam arcát miközben leguggoltam. Lassan nyitotta ki szemét és nézett rám...a harcias kedve már el múlt, de a közömbösséget még éreztem rajta. Nem szólt hozzám csak nézett rám azokkal a hatalmas nagy szemeivel -Sajnálom...komolyan nem így akartam...szeretlek. Ne haragudj rám..esküszöm nem így akartam, nem ezt. -térdeltem le elé, míg ő engem nézett, a kezét nem engedtem el, nem tudtam, csak annyit, hogy ő tudja szeretem. Nem szólt csak felült magához húzott és lágyan megcsókolt.

2011.10.24. 20:42 Agnusdei

-Kicsim... -simogatta a lapockámat Tom pár órával később. Az ágyamban feküdtünk, már azt sem tudtuk, melyik végtag kihez tartozik. Még az a szerencse, hogy Bill elvitte a kicsit állatkertbe, így nyugodtan beszélgethettünk és tudom, ő is ezért ajánlotta fel. -Hm? - fúrtam arcomat a szegcsontjához álmosan. -Amikor azt mondtad, megkeresed... azt hogy értetted? Nem tudod, hol van? -Ez bonyolult ügy... -sóhajtottam- Ő nagy utazó, sosincs sokáig egy helyen... -Ezért is lett vége? -Nem... azért lett vége, mert egyszercsak nem jött haza az egyik útjáról... Elhagyott Tom, de ő már a múltam és nem érdekes... Nem hittem, hogy valaha még szerelmes leszek, akkorát csalódtam benne, de megtörtént. Elfeledtetted velem őt és az egész házasságot is... csak amikor megkérted a kezem, jutott eszembe ez a bökkenő... -Ez azért nem egy kis bökkenő... -Tudom... de ígérd meg, hogy mostmár semmi sem áll közénk... Lizát letudtuk, ami nem volt könnyű... Már csak őt kell megtalálni és élhetjük a saját életünket... -Közösen... -Remélem ezt akkor is így fogod gondolni... A mi kapcsolatunk nem volt eddig mindennapi, valami mindig közbejött! Legutóbb egy évet fecséreltünk el... -Nem ismétlődik meg Tündérke... -Nagyon szeretlek Tom... -Én is téged... Ezért holnap elkezdjük a keresést, rendben? -Öhm... oké... -Valami baj van? -Nem nincs... csak... nem tudom milyen lesz vele újra találkozni... -Nem leszel egyedül! -csókolt a nyakamba.

2011.10.23. 22:21 nyusziful84

-Miért nem?-térdelt előttem keserves szemekkel. És azt hittem a szívem szakad meg. -Van valami amit el kell mondanom neked Tom....de kérlek várj..-fogtam meg kezét mikor fel akart állni. Mindenki csak ledöbbenten nézett rám, és Tom keserves, fájdalmas tekintetére rögtön választ akartam adni. -Kérlek várj..-és ő nem mozdult, ahogy a fiam és Bill se.-Férjnél vagyok....-nyögtem ki sután, mire szemei kikerekedtek....-megmagyarázom, kérlek. Engedd, hogy elmondjam..-térdeltem le elé és kezembe fogtam arcát. Szemei várakozóak voltak, szerelme mindennel felért nekem.... -Kérlek..-nyögte sután és azt hittem bele halok azokba a szemekbe. -Ha azt mondom elmegyek megkeresem, elválok még mindig megkérdezed tőlem? Akkor is kelleni fogok neked?-kérdeztem és ahogy egy pillanatra nem válaszolt a szívem is kihagyott egy ütemet. -Válj el..most, rögtön, azonnal....Az enyémnek akarlak tudni..ez már nem állíthat meg.....-csókolt meg úgy, hogy azt hittem ledönt a lábamról...-Ezt akkor most már igennek vehetem akkor? Hozzám jössz tündérkém?-nézett rám hatalmasokat pislogva, újra azzal a mosollyal arcán amibe beleszerettem. -Igen, így már igen...-bólogattam mint egy kisiskolás. -Látod tökmag anyukád és apukád az istenért nem akar egyszer normális úton haladni...nekik mindig kell lenni valaminek, hogy ki idegeljenek....-fogta meg Bill Damient és magasan a levegőbe dobta, mire a gyerek hangosan kacagva adta tudtára imádja. Ahogy mi is imádtuk a jelenetet..... majd boldogan ültem meg Tom ölében a földön Billt és Damient figyelve.

2011.10.23. 22:04 Agnusdei

-Kicsim...- húzódott el Tom egyszercsak. -Igen? -Fel kell tennem egy kérdést... -Mégpedig? -fogalmam sem volt, mire gondolhat, ám amikor letérdelt elém, világossá vált, mit szeretne. -Kicsim... drága Házitündérem.... Hozzám jönnél feleségül? -Úristen... -kaptam a szám elé, le ne essen az állam meglepetésemben. Akkora hatalmasnagy igent akartam rávágni, hogy csak úgy belecseng a füle, de aztán eszembe jutott valami... így nem mondhattam... -Nem... -Tessék? Nem mondtam neki soha, de mielőtt a házukban kezdtem, volt egy férjem... igaz, lelépett előtte pár hónappal, így nem tudtunk elválni. Ahhoz, hogy Tom felesége lehessek, meg kell keresnem, és elválnom tőle. Ám ez a része nem lesz egyszerű, ugyanis imád utazni, sosincs egy helyen sokáig...   <p justify;="" \\\"="" style="text-align: justify; ">

2011.10.23. 21:22 nyusziful84

-Hogy ki?-kiáltott fel Tom azon a vonyítos hangon amitől a hátamon fel áll a nem létező szőr is....Damien is hirtelen megijed és éktelen sírásba kezdett.. -Jesszusom kicsim...jaj, nem akartam..gyere ide apához...-vette ki kezemből a gyereket, aki riadtan bújt Tom meztelen mellkasához és fúrta bele arcát nyakába. Egy pillanatra lesokkoltam a mondattól, de úgy éreztem most már nekem kell kezembe venni az irányítást. Tajtékozva indultam az ajtó felé....az sem érdekelt, hogy egy kopott poló van rajtam és szinte félmeztelen vagyok... -Hova mész?-szólt után Tom kétségbeesetten, már a folyosón állva fordultam vissza. Szegény kábé úgy megrémült mint az előbb a fia, mikor meglátta vérbe forgó szemeimet. -Nem hagyom, hogy még egyszer elcsesszék az életemet...érthető vagyok?-mordultam rá....Haragudni akartam, de nem ment...túlságosan is hazugság szaga volt ennek az egésznek. Majd ott hagytam és már a lépcsőn állva láttam, hogy ki áll lent és beszél félhangosan Billel. Mikor ő észrevett és rám pillantott, szintén a veszedelmet láttam szemeiben....a düh szikrázott a barna tekintetében. -Te mit keresel itt?-kérdeztem tőle leérve a lépcső utolsó fokára. De nem szándékoztam közelebb is menni, mert attól tartottam helyben megtépem. Ahogy megfordult rögtön megláttam egy szőke, gyönyörű barna szemű kisbabát. -Már mindig te?-kérdezte rikoltós hangon kissé csalódottan, és a babát kezdte el újra ringatni aki édesen aludt karjaiban.-Nem téged kereslek hanem a gyerekem apját..-mondta tudálékosan és elfordult. Bill mellém lépett, majd abban a pillanatban ért le Tom is az emeletről Damienel a kezében. -Akkor rossz helyen jársz, más ajtón kopogtass...-tettem karba kezemet és megvető szemekkel néztem rá. Ahogy észre vette Tomot és a fiamat, a döbbenet száguldó vonatként suhant át arcán. -Mit akarsz?-kérdezte Tom is, majd szorosan mellém lépett. Lisa a sokktól szinte megszólalni is alig tudott. De Tom nem volt vele kegyelmes..-Kérdeztem valamit..!-nézett rá olyan szemekkel amiket sose akartam többet látnia az életben, és tudtam, a szívemben éreztem nekem ő kell. Ő az igazi, a biztos pont az életemben, a mindenem, aki értem van én meg érte.. -Csak...csak...-nyögte, de nem bírta befejezni..Tom szinte levegőhöz se hagyta jutni. -Nem elég ebből...-csattan fel, amitől már én is összerezzentem...-Egyszer már rászedtél....többet nem fogod eljátszani. És most mondom el először és utoljára...ő itt az én fiam. Ez a gyerek nem az enyém...védekeztünk, ráadásul duplán, szóval ne akarj ilyen bugyuta szöveggel megetetni.....Ő itt az én fiam, senki más. Megértettél?-mutatott a fiamra, aki félve kapaszkodott az apja nyakába, míg az egyre előrébb lépkedett Lisa felé, aki viszont riadtan lépkedett hátrébb. Éltemben nem hallottam és nem is láttam Tomot ennyire idegesnek, de ezzel bizonyította mennyire szeret minket, és hogy Lisa hazudik. -Tom, nyugi...-fogtam meg hirtelen Bill a bátyja karját, aki megállt de még mindig „ölni tudó” szemekkel meredt a jövevényre. -De...de..-kapargatta torkát Lisa, de semmit nem ért el vele. Én hátulról néztem a jelentet, és tudtam itt és most az életem összeforrt ezzel az emberrel. -Takarod j innen....húzz a picsába a gyerekeddel együtt és többet sose lássalak. Ne keress, ne emlékezz a nevemre, se hogy az életedben voltam valaha is....mást etess ezzel a kölyökkel. Na tűnés..!-mutatott az ajtó felé. Én már szinte féltem, és ne tudom elképzelni mit érezhetett akkor Lisa....de nem sajnáltam, egy percre se. Majd Lisa keserves írás és reszketés közepette ki viharzott a házból. Én csak meredtem utána, ahogy bevágja az ajtót, majd Tomra néztem aki szinte remegett az idegtől.. -Nyugi...biztos vagyok benne nem fog vissza jönni..-álltam meg előtte és fogtam meg arcát, ami kezdett már kissé helyre rendeződni, az előbbiek után. Még is legszívesebben megcsókoltam volna, sírtam lett volna kedvem a boldogságtól. -De te nem mész el....hallod? Itt maradsz, ugye itt maradsz velem? Ígérd meg...Bell!-kérte most már nyugodtabban. Elém lépett, de előtte letette Damient a földre aki ahogy talajt ért rögtön Bill lábához rohant, hogy fel kéredszkedjen az ölébe. Tom gyengéden megfogta államat, hogy maga felé fordítsa arcomat.-Nos?-érdeklődött türelmetlenül, a szívem pedig hevesen kezdett el dobogni mellkasomban. A homlokát az enyémhez nyomta, kezét átkulcsolta nyakamon, és mellkasát hozzá tolta az enyémhez..... Mit mondhatnék erre? Erre a tekintetre, erre a válaszra, erre a bizonyításra? -Örökre elég lesz?- kérdeztem vissza mire egy hatalmas mosoly ült ki meseszép arcára, és megcsókolt olyan szenvedéllyel, amitől az a jóleső bizsergés áram ütésként vágott bele testembe...ahogy összeölelkezve álltunk egymás karjaiban mindketten meghallottuk kisfiúk nevetését, és mosolyogva váltunk szét, hogy megnézzük mi ennyire érdekes. Damien tapsikolva örömködött Bill karjában, aki szintén csak vigyorgott. -Jó helyed van ott tökmag? Mindent látsz apa szemfénye?-kérdezte Tom a fiától, aki hevesen bólogatott és vigyorgott. És Tom szemeiben is láttam azt az imádatot amiről mindig is álmodtam és amitől duplán, nem is triplán beleszerettem..

2011.10.23. 20:08 Agnusdei

-Anyu, ez a bácsi akkor az apukám? -rontott be Damien. -Igen, az apukád kincsem... -Most puszilkodni fogtok? -Miért vagy fent ilyen korán? -kaptam fel a kezembe és összeborzoltam a haját. -Mert már nagy fiú vagyok és nem vagyok álmos! -Óóó értem én! -Anyu... akkor mostmár soha többé nem fogsz sírni? -nézett rám komoly tekintettel, mégis olyan gyermekien kérdezte, hoyg nem tudtam rá haragudni. -Kicsim... -Nem fog! -lépett hozzánk Tom- Soha többé... -És itt fogunk lakni? -Remélem! -csókolt a nyakamba szerelmem. -De szuper!! De... akkor azzal a másik nénivel mit fogunk kezdeni? -Milyen másik nénivel kincsem? -Azzal, aki lent várja aput a nappaliban! Van nála egy kisbaba is...

2011.10.23. 17:51 Lara

- Bell... - sóhajtott fel Tom csalódottan és utánam akart nyúlni de én egyre távolabb kúsztam tőle az ágyon - menj innen ! - mutattam az ajtóra - nem - rázta meg a fejét és visszamászott az ágyra - Tom,kérlek.. - nem, nézz rám - ujjait az állam alá vezette és kényszerített,hogy a szemeibe nézzek. - Bell, nézz rám! - amit mondtál...-próbáltam elkapni a tekintetem de Tom erős karja nem engedte. - az igaz volt ! és amit te mondtál, az is. meg se próbáld tagadni Isabelle mert te is tudod ! miért húzzuk tovább az időt felesleges vitákkal? meddig kűzdesz még ez ellen ? - elkapta a kézfejemet és a mellkasára tette. Éreztem,hogy hevesen ver a szíve, szikrázó szemekkel nézett rám. Lehunytam a szemeim. Bárcsak semmit se éreznék. Bárcsak Tom nem bántott volna meg,bárcsak ne fájt volna annyira, bárcsak erősebb lennék, bárcsak... ne akarnám őt ennyire. Minden erőmmel próbáltam visszatartani a könnyeimet de nem ment. Csukott szemeimen keresztül is kibuggyantak. Tom,mintha csak erre várt volna, hátulról átölelt,enyhén borostás arcát a nyakamba fúrta és nyugtatóan simogatta a hasam,karom, amit csak ért. - Bell... szólalj meg, szólj hozzám. - kért meg halkan - nem megy Tom... nem tudom elfelejteni,hogy megbántottál. De ugyanakkor ott van Damien is és én .. - csuklott el a hangom - és te ? - suttogta a nyakamba - nekem is szükségem van rád.. - nem voltam benne biztos,hogy meghallotta amit mondtam , mintha teljesen elment volna a hangom a nyak csókjától - miért van rám szükséged ? - csúsztak feljebb a kezei és a kulcscsontomat kezdték el finoman simogatni - mert... -sóhajtottam fel - mert ? - fülem mögé dörgölte az orrát - szeretlek - nyögtem ki elfuló hangon Tom nem mondott semmit, egyik keze tovább csúszott a tarkómig majd maga felé fordított. Halványan elmosolyodott. Megpuszilta a homlokomat, orromat, arcomat,ismét lehunyt szemeimre egyenként adott 1-1 iszonyat finom puszit majd végül izmos kezei közé fogta arcomat, és miután kinyitottam a szememet , csókot adott a számra. Majd még egyet és még egyet . Már kezdtem megelégelni mikor végre utat tört a nyelvével és rendesen megcsókolt. - baromira szeretlek Bell.. - suttogta a számba majd újra megcsókolta - csak téged - puszilta meg a szám  - én kis tündérkém... - morogta a nyakamba

2011.10.22. 22:16 Agnusdei

-Nagyon szeretlek... -simogatta a hajamat reggel, én pedig mocorogni kezdtem ugyan, de nem ébredtem fel. Azt hittem, álom ez az egséz, hogy Tom itt van, simogat, becézget... Annyiszor becsapott már az eszem... -Én is szeretlek... -bújtam közelebb. -Minden úgy lesz majd, mint régen... -Minden... -Egy család leszünk... te, Damien, és én... -Igen... -Boldogok leszünk... -Nagyon boldogok... Ekkora forró ajkait az enyémekre tapasztotta és csak csókolt percekig. Amikor mát levegő kellett, akkor tértem magamhoz, de először azt sem tudtam, mi van. Hiszen alszom és akkor hirtelen itt van Tom és engem csókol? Ez csak egy újabb álom, igaz? Biztosan... -Tom... -sóhajtottam fel nyakcsókjainak hatására. Már rajtam volt és ott csókolt, ahol ért. A reakcióm valós volt, akkor a helyzet is... de mi ez az egész? Hogy kerül ide Tom? -Szeretlek... -Mit művelsz te itt? -löktem le magamról reflex szerűen, egyenesen a földre és magam elé kaptam a takarót. Zavartan néztünk farkasszemet és hirtelen irtó dühös lettem rá- Hogyan vagy képes kihasználni a helyzetet, amikor alszom???

2011.10.21. 19:58 Boo

-         NEM!- ültem fel kiabálva   Kikeltem az ágyból,a fürdőbe mentem,engedtem egy pohár vizet,és egy korty után a tükörbe néztem. Egy nyúzott,szerelmes nőt láttam csupán,aki egy éve alig aludta ki magát. Egyrészt a fia miatt,aki olyan kis búzgómócsing, és hiperaktív kissrác,aki teljes mértékben az apjára ütött. Másrészt pedig azért,mert szerelmes érzés,amit a férfi iránt érzett,cseppet sem enyhült,de a makacssága mindig győzött. Nem akar többször megalázkodni egy férfinak sem,még akkor is,ha valami összeköti őket.   -         a fenébe is- hajoltam ki az ajtón,hogy megnézzem mennyi az idő,de még csak hajnali kettő   Nem tudtam aludni egyáltalán,csak az álmom volt folyamatosan a fejembe. Hiába álltam neki takarítani,csak az érintéseit éreztem minden egyes porcikámon,és a forró levegőt,amit a nyakamra fúj. Tiszta libabőr lettem. A teljes küzdelmet 3kor voltam képes feladni. Felkaptam a kabátomat,és a slusszkulcsot,és még az se érdekelt,hogy pizsamában vagyok… ami még mindig csak egy szűk topból,és egy rövidnadrágból áll. Az utam gondolom nem meglepő,hogy egyenesen Billék felé vezetett.   -         jövök már…jövök- kiabált valaki eléggé álmosan az ajtó mögül- Isabell? -         Sajnálom Bill,hogy felébresztettelek,de…- oldalaztam el mellette- muszáj hazavinnem Damient.- néztem rá kétségbeesve -         Na nem- nézett rám komolyan- ilyen állapotban biztos,hogy sehova nem mész… pláne nem az unokaöcsémmel. – mondta határozottan- megiszunk egy csésze teát -         De…   Nem tudtam már semmit mondani,csak húzott magával a konyha felé. Feltette a teát főni,majd felszaladt felvenni egy pólót magára. Miután lejött,rögtön bele is kezdett a faggatásba. Billbe valahogy megbízok,még ha nem is beszéltünk olyan sokat egymással,amikor itt dolgoztam… akkoriban csak Tommal foglalkoztam.   -         és ezért akarod elvinni Damient? Mert a bátyámmal álmodtál egy elég erotikus jelenetet?- nézett értetlenkedve Bill,miközben öntötte a teát -         te ezt nem érted… nem akarom,hogy itt legyen,nem akarom,hogy többet foglalkozzon vele,nem akarom,hogy visszajöjjön az életembe- sírtam el magam- csak boldog akarok lenni a fiammal- öleltem meg én is Billt,aki időközben magához húzott -         nyugodj meg Bell. Még is itt maradtatok a városba,pedig tudtál volna hol élni vele… csak valahol tudod,hogy közel kell lennie az apjához is. Hiszen Tomnak nagyon sok köze van hozzá, még ha egy év után is tudta meg,hogy lett egy fia.- simogatta a hátamat   Utána csak csendesen ittuk meg a teát,és áttértünk egy másik témára. Billnek barátnője van. Bethany-nek hívják,aki színész-énekes. Egy díjátadón ismerkedtek meg. Már lassan fél éve együtt vannak,és szeretné majd nekem is bemutatni. Végül mivel már hajnalodott-észre se vettük,hogy így átbeszéltük az éjszakát. Nagy nehezen rávett,hogy most már maradjak itt,hiszen lassan úgy is jönnék Damienért.. Persze az én régi szobámat- ha mondhatom így- kaptam meg. Letusoltam,és ahogy ágyba kerültem,szinte rögtön el is aludtam.   -         Tom- birizgálta öccsét szinte azonnal,hogy magamra hagyott- Tom- lökdöste- Tom!- vágott hozzá egy kispárnát,mire az említett fel is kelt -         Mi van?- dörzsölte a fejét- különben is…hagyj békén. Még a végén felvered a fiamat is- takarta is be jobban Damet -         Itt van- suttogta -         Mégis ki?- nézett rá értetlenül,és egyben nyúzottan is Tom -         Bell -         Tündérke?- a név hallatán szinte kipattant az ágyból,és ki is sprintelt a szobából,de vissza is jött- hol? -         A szobájában- mosolygott,majd amikor bátya eltűnt,megrázta a fejét,unokaöccsét pedig óvatosan a kezébe vette,nehogy felébredjen,és átvitte a saját szobájába   Tom szinte nesztelenül jött be a szobámba,mint egy profi betörő. Mosolyra húzott az ajka,mikor meglátta,hogy szétvetett tagokkal alszok a hatalmas franciaágyban. Mikor leguggolt mellém,a kezeit az arcom felé emelte,hogy megsimogasson,de végül visszahúzta magához,és gondolt egyet. Tett egy kört,és bemászott mellém… óvatosan átölelte a csípőmet. Szinte teljesen hozzám simult. Mocorogni kezdtem,mintha tényleg éreztem volna,hogy valaki ölel,és motyogni kezdtem.   -         Tom- nyammogtam, amin kuncogott is halkan egyet az idősebbik Kaulitz -         Szeretlek tündérke- suttogta,majd óvatosan áthajolt és adott a számra egy pici puszit

2011.10.20. 22:07 Panka

Csalódottan nyitottam ki a lakás ajtót, és levágodtam a kanapéra. A magassarkúmat messzire elrúgtam, és megfogadtam, soha többet nem veszem fel, ekkorát még sosem égtem. Kinyaltam magam rendesen, erre semmit nem akart tőlem! - Hülye Tom! Úgy utállak! De közbe úgy szeretlek... - duzzogtam, és bekapcsoltam a tv-t. Romantikus filmek, hírek, a sztárok új kapcsolatairól... úgy hogy inkább arra jutottam, hogy elmegyek fürdeni. Egyedül. Remek. Tom betakargatta Damient és befeküdt mellé az ágyba. Még érezte magán Bella parfümjét, és hiányérzete támadt. Hirtelen ötlettől vezérelve leszaladt a lépcsőn, és Billt kereste. - Vigyáznál egy icipicit Damienre? -Na nem! Nem teheted ezt! És mi van ha éjszaka megint tisztába kell tenni? Azt nem élem túl, te is tudod! Na jó... max fél óra! És siess! Nem több, fél óra! -Rendben. Drukkolj, hogy ne süljek fel. Nem szeretnék egyedül jönni...   Vagy egy órája áztam a kádban, amikor valami motoszkálást hallottam lent a nappaliban. Franc! Miért nem zárom a lakás ajtót? Hál isten Damien ma az apjánál van, legalább ő túléli majd ezt a rablótámadást. Vagy bármi is ez. Lentebb csúsztam a kádban. Nem szándékoztam vakmerőnek lenni, és megnézni ki az. Semmi drága dolog nem volt az egész házban a tvn kívül. Remélem erre majd az a bizonyos valaki is rájön, és elpucolkodik. Lassan kinyilt a fürdőszoba ajtó, és már készültem, hogy sikítok vagy elájulok, vagy hozzávágom a tusfürdőm, amikor egy fonatos buksi jelent meg az ajtóban. - Oh, remélltem, hogy fürdessz! - vigyorgott Tom, és megtámaszkodott a kád szélén. - Te mit keresel itt? - döbbentem meg, és több habot húztam az intimebb testrészeim felé. Mit akar? Baj van Damiennel? Nem, akkor biztos nem így kezdené! Akkor miattam jött. MIATTAM JÖTT! -Hát.. tudod feküdtem az ágyon, és végig rád gondoltam... - Tom...- valahogy lepleznem kell a zavarom!-  ez kedves, de rengeteg pornófilm létezik már! -Marha vicces vagy - grimaszolt és az arcomba fröcskölt egy kis vizet. - Nem, komolyan. Hogy te meg én... és... mi lenne akkor, ha hozzánk költöznél? Így egyszerűbb lenne nekem is, hogy többet láthassam Damient, és neked is, ugyanis szeretném, ha befejeznéd a szobám. Miközben beszélt a vízben áztatta a kezét. Néha megsimította a bőröm, amitől kirázott a hideg is. - Na mit szólsz?  - Tom... Úristen Tom, hol van Damien? Ki vigyáz rá? - kaptam hirtelen észbe, és hisztérikusan felpattantam. Utólag meggondolatlanság volt. Ugyanis... valljuk be, tök pucér vagyok. Azzal a lendülettel, ahogy felpattantam, le is akartam ülni, de Tom gyorsabb volt, és benyúlt a hónom alá, és kiemelt. Lassan és szenvedélyesen kezdte csókolni az ajkaim. Milyen régen éreztem a puha ajkait az enyémeken! Még mindig tudtam, milyen a szája íze, és hogy milyen jól csókol...  Teljesen magához szorított, az egyik kezével a csípőmnél fogva, a másikkal a hajamat simogatva. Elvesztem benne. Elborult az agyam, és nem érdekelt tovább, hogy megcsalt Lisaval. Akartam őt. És ha nem is leszünk együtt újra, legalább ezt az éjszakát töltsük együtt! - Bell... figyelj... (ezt a képet muszáj volt:$)

2011.10.20. 21:33 nyuszifül

Tom ahogy ígérte visszatért két gőzölgő bögrével és a vállán egy jókora vastag takaróval... -Ülj le-mutatott egy nagy kerti padra, nem székre, padra. Én pedig vacogva helyet foglaltam, ő leült mellém, kezembe adta a kávét és betakart mindkettőnket. -Gyere ide...-kért és a kezét átvetette a hátam mögött. Régi érzések kavarogtak benne, de bele mente, mert akartam. Illatára, érintésére ezer, millió idegszálam volt rá hegyezve.... -Áruld el nekem miért kellett így kiöltöznöm, ha csak itt ücsörgünk mint két vén ember?-néztem bele barna szemeibe, ő pedig huncutul elmosolyodott. -Mert kíváncsi voltam mit fogsz csinálni....és bejött...-kacsintott rám felnevetve, mire mellbe vágtam. -Semmit se változtál...-ittam bele a forró italba. -Az lehet, de kiugrattam a nyulat a bokorból.-ivott ő is bele poharába, majd hosszú ujjait amiket eddig mellettem pihentetett, a hajamat kezdetek el babrálni. Régen szerettem mikor ezt csinálta, biztonságot adott, éreztem, hogy itt van..és az a baj, hogy most is pont ezt érzem....Elmebaj! -Miről akartál beszélni?-pislogott rám a bögre mögül. -Erről az egészről...mi lesz így? Damien a te fiad, szeretnéd is ha az lenne? Mert én nem állok eléd, nem állok az utadba.....bármikor veled lehet, amikor csak akarod..-birizgáltam bögrém szélét zavartan. -Szeretném a nevemre venni, nem csak vér szerint lenne az enyém, hanem úgy igazán....tényleg..-terpeszkedett el jobban a székben, majd a takarót jobban körém tekerte. -Rendben....ezek csak formaságok, szóval bármikor elintézhetjük.-álltam tekintetét, de nem bírtam tovább el kellett néznem. Nem ígért semmit, nem mondott se kétértelmű, se konkrétat ígéretet, semmit. És én inkább arra saccolok, hogy nem lesz ebből semmi. -Merre jársz?-kérdezte hirtelen mire pislogva rá néztem. -Csak, hogy mennyire a te fiad...-hazudtam, mire elfordította fejét és tudtam nem hiszi egy szavamat se..-Hagyjuk..-intettem és kitakaróztam. Ő csak nagyokat pislogva nézett rám...nem akartam amúgy is buta szívemet tovább kínozni, így távozásra készen álltam.-Megyek inkább, hagylak érvényesülni az apa szerepben....-léptem be a nappaliba ahol Bill állt és főzött. -Már mész?-nézett rám csalódottan. -Igen ideje, fáradt vagyok és most legalább pihenhetek egy kicsit..egy éve nem aludtam szinte...-mosolyogtam el. De tudtam úgy se fogok tudni egy szemhunyásnyit se. Nem lesz mellettem a fiam és tudom percenként akarom majd Tomot hívni.... -Igazán maradhatnál még...-tette Tom a pultra bögréjét és csalódottan nézette rám, akár az öccse. -Nem, inkább pihenek, de köszönöm...-mosolyogtam rá....-Ja és Tom..-fordultam vissza az ajtóból, mire várakozóan rám nézett...-Damien néha éjszaka felsír, akkor csak vedd ki az ágyból és ringasd egy kicsit, ha nem megy akkor meleg tejet adj neki, az biztos megnyugtatja....Jó éjszakát! Sziasztok..-léptem ki a laskából, a szívem heves dobogása közepette, máris hiányzott a fiam. Mikor haza értem és megláttam a fiam játékait a földön eszeveszett módon tudtam volna sírni...pedig csak az apjánál van, és ez az...ott ahol én nem lehetek. Soha többet, Tom nem akar már tőlem semmit. Így nem győzött semmi csak a magányosság.....hurrá!

2011.10.20. 20:50 Boo

Figyelmen kívül hagytam az előbbi megjegyzését…mármint ami a dekoltázsomat illeti,és mosolyogva térdeltem mellé,hogy megmutassam,hogyan tegye tisztába a fiát. Lassan csináltam mindent,hiszen ha azt akarja,hogy itt aludjon,-esetleg majd többször is- akkor meg kell tanulnia,és nem hívhat fel az éjszaka közepén,hogy segítsek. Persze,ahogy mutattam a mozdulatokat,teendőket,félszemmel láttam,hogy nem is a fiát figyeli,hanem a melleimet,és bólogat.   -         szóval a kenőcsőt vagy a hintőport használod?- húztam fel a szemöldököm -         az utóbbit- mondta ki rögtön,de még mindig nem rám figyelt…vagyis inkább a szemeimbe -         Tom- vettem fel a kezembe a fiunkat,ezzel eltakarva a kilátást- mind a kettőt használod.   Kaulitz csak zavartan pislogott,de hogy ne legyen olyan feltűnő,rögtön Damiennel foglalkozott. Magamban megmosolyogtam a helyzetet,hiszen Tomot elég ritkán láttam zavarban. Legtöbbször akkor ilyen,ha az érzelmeit nem tudja hogy megmagyarázni. Olyankor sokat pislog,rágja a szája szélét,a tarkóját vakarja…de ami a legszembetűnőbb,hogy az egyetlen olyan srác,aki nem pirul el. Legalábbis Matthiäs elpirult,ha ilyen helyzetbe került…   -         feljössz te is?- zökkentett ki a gondolatmenetemből Tom,miközben ő már állt,és a fiát a kezében fogta -         ööö… inkább lenn maradok Billel- álltam fel én is- jó éjszakát kicsim- adtam egy puszit Dem fejére   Miután Tomék felmentek,az öccsével a konyhába ültünk be a pulthoz egymással szembe. Nem szóltunk percekig semmit se egymáshoz,csak szomorkásan néztem körbe a lakásban. Egy kicsit fájt az a tudat,hogy nem én fejeztem be a munkámat,hanem az egyik kollégám. Nem kellene talán ilyen makacsnak lennem,és munka alatt nem lenne szabad szerelembe esnem…   -         Tom nem csináltatta meg a szobáját- szólalt meg Bill -         Hogy mi?- néztem rá nagyokat pislogva -         Nem engedte,hogy bárki is hozzá nyúljon akár egy újjal is. Teljesen más ember lett mióta megismert téged -         Bill kérlek ne… ne hajtsd a malmára a vizet- álltam fel a kezemet feltéve,és kerestem egy poharat -         Nem hajtom. Nagyon jól tudom,hogy óriási hülyeséget csinált… ezzel pedig ő is tisztában van. akárcsak te.- nézett élesen a szemembe- csak rohadt makacs személyiség vagytok mind a ketten. Te az érzelmeid terén,és de…- tette fel az ujját,mikor látta,hogy közbe akarok vágni- csak a szemedbe kell nézni,és látni,hogy még mindig szereted őt. A bátyám viszont abban makacs,hogy ha valamihez érzelmek fűzik,vagy emlékek,attól nem akar megválni. -         És mi van Lizával?- suttogtam -         Talán ezt vele kellene megbeszélned- állt fel,majd a vállamat megfogta- még befejezheted azt,amit te elkezdtél   Hagyott itt ezekkel a szavakkal,és valószínű,hogy a szobájába mehetett. Én addig a gondolataimmal minden egyes négyzetmétert felmértem,lassan sétáltam,és húztam végig az ujjaimat a tárgyakon,majd a teraszra léptem ki. A vázlat szinte még a fejemben van… emlékszem,hogy stílusos asztalokkal és székekkel dobtam fel a hely hangulatát,de mivel közeleg az esős,hideg ősz,gondolom levihették a pincébe.   -         meg fogsz fázni- szólalt meg mögülem Tom,és rám terítette a pulcsiját -         tetszik a lakás?mármint… elégedett vagy a kollégámmal?- néztem rá -         Nem végzett rossz munkát… bár egy helyet nem csinált meg- rántott vállat -         Vagyis inkább te nem akartad- húztam fel az egyik szemöldökömet -         Ezt meg…- hápogott,majd amikor látta,hogy mosolygok egyből leesett neki- Bill… tudhattam volna- rázta meg a fejét- öhm,izé… nem vagy éhes?- intett a konyha felé -         Nem. Inkább beszélgessünk. Azt hiszem lenne miről- néztem mélyen a szemébe -         Rendben. Akkor kihozok egy vastag plédet,és két bögre kávét.- bólintott,majd el is tűnt,én pedig egy nagyot sóhajtva az égre emeltem a tekintetem és feltettem magamban egy kérdést   Vajon ki fog ma este győzni? A vágy vagy a makacsság?

2011.10.20. 19:37 Panka

2011.10.20. 19:35 Panka

Tom kivette Damient Bill karjaiból, és leült vele az asztalhoz. Damien felé tartotta a kanalat, aki jókisfiú módjára mindent megevett. A szemeim kikerekedtek, és összezuhanva álltam az előszobában. Hogy lehet az, hogy nekem minden etetés kész küzdelem, Tomnak meg egyből sikerül? Rossz anya vagyok. Tom és Damien leültek a tv elé, és valami hülye mesét kezdtek el nézni. Gondoltam addig körbenézek a lakásban, ha már az egész az én ötletem volt. Ahogy sétáltam fel a lépcsőn, és bementem az én régi szobámba, egyből előtörtek az emlékeim. Ahogy Tommal voltunk bent, amiket itt cisnáltam, az ágy ahol aludtam, és a szoba, ahol Lisa mindent tönkretett. Gondolatmenetemet egy mély hang szakította meg... - Azt hiszem Damien már álmos. - szólalt meg hirtelen Tom mőgülem (amivel a frászt hozta rám) és a kezeiben tartotta a fiunkat, akinek pillanatok kérdése volt, de lecsukódnak a szemei. -Akkor... ideje mennünk. És ne haragudj, hogy ennyi ideig feltartottunk titeket. - erőltettem egy mosolyt magamra. Annyira veszettül hiányzott nekem Tom, bármit megadtam volna azért, ha csak egy pici jelét mutatja annak, hogy ő újra akarja kezdeni. De azon a kínos beszélgetésen kívül sokat nem szóltunk egymáshoz. Megértem. Nyilván haragszik, és próbál több időt eltölteni Damiennel, ha már miattam, egy gonosz boszorka miatt egy év lemaradása van. Gyűlölöm magam.   - Egyáltlán nem tartottatok fel. Azt akartam kérdezni... nem engednéd, hogy Damien ma itt aludjon? Szeretném vele tölteni a holnapi napot is. - Örülök neki, de miért CSAK vele? - Persze... rendben... hazaugrok pár cuccáért, és ma este akkor itt alszik. - Egy tündér vagy, köszi. - mosolygott. Tündér? TÜNDÉRKE! Régen mindig így hívtál Tom, emlékszel? Kezdek megőrülni! Már a lépcősn sétáltam le, amikor utánam kiabált. - És legyél csinos, Tündérke. - kacsintott rám kacéran, úgy, ahogy régen csinálta. Legyek csinos? Elvisz valahova? Úristen! Mégis velem akar lenni! De ki fog Damienre vigyázni? Mit fogunk csinálni? Mennyire legyek csinos? - Mi jár abban a szép buksidban? - vigyorgott Tom. Még mindig ugyan azon a lépcsőfokon álltam, és valószínüleg elég fogyatékosan vigyorogtam örömömben. - Csak... hogy mit kéne elhoznom Damiennek- habogtam és lerohantam a lépcsőn. Annyira ciki vagyok! - Akkor most bababiztossá tesszük a helyet, oké Damien? - mondta Tom halkan Damiennek, aki tapsolással jelezte, hogy neki teljesen mindegy. Otthon gyorsan összedobáltam Damien cuccait, babasampont, babafésűt, rugdalózót, pelenkát, krémet, a fogkeféjét, és miután mindent összeszedtem elszaladtam zuhanyozni. Neki estem a borotvával a lábamnak, és minden részemnek, hajat mostam, fogat mostam mégegyszer, bekentem magam testápolóval, kifestettem a körmeimet, felvettem egy szexis fehérnemű szettet (hátha, a remény hal meg utoljára...) és végül felvettem a ruhámat. Nem leszek túl kurvás? Vajon látszanak a terhescsíkjaim? Nem túl kivágott? Fújtam magamra parfümöt, és beültem a kocsiba.   Bill nyitott ajtót, falfehér arccal. Mintha egy világ terhe esett volna le a válláról, amikor meglátott. - Gond van? - néztem rá ijedten, féltem, hogy Lisa van itt, vagy ami mégrosszabb, Damiennek valami baja van. - Éppen Damient próbáljuk tisztába tenni. Annyira örülök, hogy itt vagy! Még tíz perc, és öngyilkos lettem volna! - Megmosolyogtatott, kiváncsi lennék, hogy próbálták megoldani ezt a problémát. - Amúgy csini vagy... nagyon csini. - húzogatta a szemöldökét játékosan, és közb en vigyorgott. Besétáltam a nappaliba, és megláttam Tomot, ahogy Damien fölött szerencsétlenkedik. Rám emelte a tekintetét, és egyből elvigyordott. - Szép cici.... úgyértem cipő... - kapta el zavartam a tekintetét és megvakarta a tarkóját. - Segítenél?

2011.10.19. 20:51 nyuszifül

Nem igazán figyelt rám, minden pillanatát Damien kötötte le, és hirtelen nagyon kiakartam már mondani, túl lenni ezen az egészen. Túl lenni a fájdalmon, az újabb csalódáson, megköszörültem a torkom mire rám nézett a fiával együtt....és akkor döbbentem meg teljesen, a szemük állása, a nézésük, a fej billenésük teljesen azonosa volt...le se tagadhatta Tom a fiát. -Tom beszélnünk kell...-mondtam ki és egy nagyot nyeltem, ahogy figyeltem őket. A szívem összeszorult, a hangom szinte elment, a gyomrom fel alá liftezett, és már szinte kézzel tapintható volt a fájdalmam, hogy ezt az egésze elrontom talán. De nem volt más választásom... -Mondjad, figyelek..-nevetett Tom a fia arc kifejezésén. -Tom...-de sehogy se ment, megpróbáltam hát mégy egyszer....-Tom, Damien a te...a te..-és újra fel sültem. És ő akkor rám nézett, én pedig elvesztem a barna szemeiben. -Én vagyok az apja...-mondta ki helyettem még mindig a fiára mosolyogva, majd végül rám. Szólni se bírtam, csak pislogtam rá....ez ilyen könnyű lenne? -Az első pillanatban sejtettem, és hogy ide jöttél be is bizonyítottad. Miért nem kerestél meg eddig Bell? Miért csináltad egyedül?-kérdezte, majd letette Damient a földre, aki pillanatotokon belül el is szökött a DVD állványhoz. Hosszan néztem ahogy édesen mászik már a földön és egy halvány mosoly játszott ajkamon. Majd Tom meg fogta az állam és maga felé fordította arcomat, szemei várakozóan néztek rám.. -Mert nem lett volna értelme...mit mondtam volna azok után? És te mit szóltál volna? Féltem, de hidd el nem volt szándékos, hogy nem árultam el...csak...csak nagyon fájt amit tették velem akkor...-álltam tekintetét, pedig legszívesebben elsüllyedtem volna. -Azt hittem sose tudom meg miért mentél el...sejtettem, hogy amiatt amit tettem, de sose szóltál, nem vágtad a fejemhez, hogy egy hülye vagyok és szar volt. Pedig annyira vártam, hogy mikor jössz és mondod a szemebe azzal az akaratos mosolyoddal, hogy vesztettem. Értettem, hogy te el akarsz felejteni, de nem nekem nem ment. Akkora hülye voltam, akkora egy pöcs....ahogy most is. Sajnálom...-nyögte ki már a kezeit bámulva én pedig nem tudtam örüljek vagy haragudjak rá, és azzal sem voltam tisztában vajon ez most mit jelent. Folytatást, békét, barátságot....? -Elmúlt, túlléptünk rajta....Nos csak, hogy biztos legyél benne ő a fiad...Damien, kicsim gyere ide..-kértem mire a fiam rám nézett és a karomba szaladt. -Tom bemutatom neked Damien Baut...Damien ő itt az apukád...-és ahogy kimondtam Damien egyből az apja karjába kívánkozott én pedig elengedtem a gyereket. -Szeret...-mondta Tom rám nézve, én pedig boldogan bólintottam. -Figyelj ha nem lenne gond akkor csinálhatnék neki gyorsan valami kaját, megetetem és utána itt se vagyunk, nem akarunk zavarni...-álltam fel, mire ő is ezt tette miközben lerakta Damient a földre. -Tudod merre van a konyha, menj csak...és nem zavarlatok.-lépett arra amerre a konyhát sejtettem, majd követtem. Daminet otthagytam mert innen is pompásan ráláttam. Tom a legnagyobb meglepetésemre segített megcsinálni a tápszert. Miközben a konyha pulton tevékenykedtünk kulcs csörgést és ajtó csapódást hallottunk, én pedig idegesen felkaptam a fejem. -Csak Bill...nyugi..-nézett rám Tom mosolyogva mikor észrevette zavaromat. Nem igazán tudtam mi lett velük, lehet van valakijük, én meg csak szó nélkül beállítok. És abban a pillanatban megjelent Bill az ajtóban a fiammal a kezemben. -Hát te meg ki vagy..manóka?-mosolygott Damienre, aki egyből Bill napszemüvegét akarta megkaparintani..-Szia Bell..szóval ő lenne az..-lépett beljebb és elém lépett, hogy megöleljen. Eszembe se jutott, hogy ilyen bánásmódban lesz részem, de határozottan jól esett. -Igen, ő Damien Bill, Tom fia...-öleltem magamhoz. -Helyes kis krapek. Jól sejtem olyan mint az apja?-kacsintott rám, mire felnevettem. -Pontosan...-bólogattam, majd Damien elé tartottam a kanalt amin az ebédje volt, de ő nem akarta bevenni, még megkóstolni se... az akarata.-Na kicsim, kérlek....az előbb ezért hisztiztél...légyszives..anya kedvéért!-könyörögtem miközben Bill tartotta a karjában, de ő minduntalan elrántotta a kisfejecskéjét. -Majd én....-szólalt meg Tom mire kérdőn néztem rá.- Megpróbálhatom?-kérdezte, én pedig szó nélkül a kezébe adtam a kanalat. Ha neki össze jön akkor megeszem a kalapom.

2011.10.19. 16:39 Panka

Damien hosszan nyomta a csengőt, és az a hosszú sípolás megnevettette. Amikor mosolyog, mosolygok én is, bármi történt, akkor is boldoggá tud tenni. Senki nem akart ajtót nyitni. Láttam az ablaknál, ahogy meglibbent a függöny, de nem láttam senkit. Csalódottan sóhajtottam, és elkezdtem lassan hátrálni. Talán így lesz a legjobb. Lehet, hogy el sem hinni, és azt gondolná, hogy csak pénz kell nekem tőle. Pedig... ez nem így van. - Gyere Damien, menjünk inkább a játszótérre. Mit szólsz? - mosolyogtam a fiam felé, aki tapsolással nyugtázta, hogy ezt egy remek ötletnek tartja. - És mit szólnál ha előtte ebédelnénk? - Miközben Damiennel "beszélgettem" odaértem a kocsihoz. Beöveztem Damient, és a kezébe adtam Winstont, a plüss maciját, amit még Tom adott nekem, és a volánhoz sétáltam. Túl egyszerű lett volna. Idejövök, "szia, ő itt a gyereked!", összeborulás, boldogan élünk, amíg meg nem halunk. De, ezek szerint nem így működik. Beöveztem saját magam, és még utoljára visszapillantottam. A bejárati ajtó tárva nyitva volt, és Tom állt ott egy kiolvashatatlan arckifejezéssel. Először arra gondoltam, hogy kipattanok a kocsiból, és megmondom neki, hogy miért is jöttem. De volt bennem egy olyan érzés, hogy talán Tom nem is akarja tudni. Az ujjaimmal doboltam a kormányon. Damien gügyögött és Tom felé integetett a kicsi kezeivel. Tom elmosolyodott és lassan, idegtépően lassan elkezdett sétálni az autóm felé. Talán útközben meg is torpant párszor, de ugyan úgy mosolygott. És kicsatoltam az övem, és kiszálltam az autóból. Nem voltam biztos abban, hogy jó ötlet volt jönni, de ha már itt vagyok... nincs más választásom. Damien kicsit nyűgös volt, hogy a kocsiban kell maradnia, de most az egyszer nem törödtem azzal, hogy nyűglődik. Lehetne türelmesebb. Talán rossz anya vagyok. Elkényeztettem. teljesen elkalandoztam, és mikor feleszméltem Tom állt előttem, egy szürke melegítőben, és egy kapucnis pulóverben. Az arca borostás volt, és kicsit kialvatlan.  - Szia.. - köszönt halkan, és még mindig mosolygott. Integetett Damiennek a kocsiablakon keresztül Damiennek, aki fülig érő mosollyal viszonozta az integetést. - Szia. - kezdtem el piszkálni a kabáátom szélét, és a cipőmet bámultam. - Én csak azért... szóval Damien...  - komolyan ez a legjobb módja annak, hogy elmondjam neki ezt? A gyerekünk az autóban üvölt a kiváncsiságtól, én pedig annyira zavarban vagyok, hogy rá sem bírok nézni? - Tom... nézd. Beszélnünk kell. Fontos. De Damien kicsit éhes már, és eléggé türelmetlen, úgy hogy nem fog a kocsiban maradni, az biztos... bemehetnénk? -Szóval Damien... - húzodott mosolyra a szája. - Persze gyertek be! Van azt hiszem pizza meg sültkrumpli itthon, vagy nem tudom mit ehetnek az ekkora gyerekek... - Ö... majd megnézzük. Akkor várj... kiveszem. - Ennél kellemetlenebb helyzetben sem voltam soha. Itt állok a volt "majdnempasimmal", akibe még egy év után is szerelmes vagyok, és aki teherbe ejtett, és egy év alatt egyszer volt merszem elé állni s elmondani, hogy ő mostmár apuka, és nem csak merszem nem volt, hanem sértett voltam és önző. Damien ezt sosem bocsájtja meg nekem! És Tom biztosan gyűlölni fog, ha megtudja, hogy ennyi ideig nem szóltam neki. - Kivehetem én? - nézett rám kérően Tom. Ki akarja venni? A kezébe akarja venni a fiamat? Vajon neki is van ilyen... "apai megérzése"? Bajban vagyok. - Persze. Vedd csak. Tom lassan kiemelte Damient, aki belekapaszkodott a nyakába, és magához ölelte. Komolyan ez volt a legmeghatóbb dolog egész életemben. Tom kicsit bizonytalanul tartotta, de olyan jól mutattak együtt. Beérve Tom lerakta a földre Damient, aki felfedező útra indult a lakásban. Remélem nem tör össze semmit. Tommal leültünk egymás mellé a ikanapéra. Körül néztem. Minden úgy nézett ki, ahogy elterveztem. To m kiváncsian kutatta az arcom, és még mindig mosolygott. Ez valamennyire megnuygtatott, csak a tenyerem izzadt veszett módon. - Mi van veled? Annyira eltűntél erre az évre. Nem tudod, mennyire örülök, hogy találkoztunk. - kezdett bele Tom. A kezét az ölembe csúsztatta, és összekulcsolta az enyémmel. - Tudom, hogy tettem rengeteg mindent ellened, és nem tudod mennyire bánom már, ezért, bármiért is jöttetek, - kapta a fejét Damienhez, aki éppen az egyik DVD filmjét próbálta lepiszkálni a polcról - szerintem egy bocsánatkéréssel kéne kezdenem. - Kapott gyorsan Damien után, aki majdnem felbukott a szönyegben. Ahogy a karjába vette a fiát, aki boldogan rágcsálta a DVD tokját, összeszorult a szívem. - Tom... nem erről akartam beszélni. Damienről...

2011.10.18. 19:24 Panka

Damiennel hazaértünk, megebédeltünk, és lefektettem aludni. Utáltam, amikor aludt. Akkor sok időm maradt gondolkodni, túl sok... A kanapén ültem egy forrócsokival a kezemben, és Tomon járt az agyam. Ahogy Damienre nézet... ahogy csillogott a szeme... Egy etljes óráig csak ültem és ezek a képkockák forogtak a fejemben. Tomnak meg kell tudnia, hogy Damien az ő fia! Ha már engem átvert, talán Damiennel jó lehet a kapcsolata! És mi van akkor, ha Damien később, majd gyűlölni fog emiatt, hogy elválasztottam az apjától, a saját sértettségem miatt? Elkezdtem kutakodni, telefonálgatni, mire rátaláltam Bill telefonszámára. És ő megmondta a címüket...     Damien fél négykor felébredt. Felöltöztettem szépen, gondoltam, ha már ez lesz az első "hivatalos" találkozója az apukájával, nézzen ki jól. Imádnivalóan. Hogy Tom legalább őt szeresse. Én is felöltöztem. Talán túlzásba vittem a készülődést, de még mindig élt bennem a remény. A remény, hogy még szeret. Hogy nem csak egy kószakaland voltam neki.   Leparkoltam a házuk előtt. Hosszan gubbasztottunk bent a kocsiban, de Damien elkezdett nyűglődni, úgy hogy jobbnak láttam, ha kiszállunk. Lassan lépkedtünk az ajtó felé, és megengedtem Damiennek, hogy rátenyereljen a csengőre.

2011.10.17. 22:22 Agnusdei

-Szóval az enyém? -kérdezte újfent. Nem akartam hazudni neki, hisz joga van tudni róla, de nem is akartam, hogy tudja... -Tom... már több, mint egy éve nincs közünk egymáshoz... -Igaz... én csak... mindegy, hagyjuk is... -köszörülte meg a torkát zavartan. -Szia... -segítettem ki egy bólintással és a kocsihoz léptem. Betettem a kicsit és amien gyorsan csak tudtam, elhajtottam. -Nem fogod elhinni, kit láttam ma! -ült le öccsével szemben a konyhába Tom. -Kit? -Isabelt! -Azt az Isabelt? Akit nem tudsz kiheverni? -Igen azt az Isabelt! És képzeld, kihevertem! -Igazán? -nézett bátyjára Bill kétkedve. Tudta, az mikor hazudik. -Hagyjuk... őt láttam egy kisgyerekkel! -Igazán? -Azt hittem, hogy az enyém! Hasonlít rám... -És ő mit mondott? -Azt mondta, hogy már egy éve semmi közünk egymáshoz...  -És az vajon megfordult a fejedben, hogy mi van, ha ő csak vigyázott rá? -Nem... valahogy olyan természetesnek tűnt... mintha a családomat láttam volna...

2011.10.17. 22:11 nyusziful84

Ami azt illeti az a darabka sokkal nagyobb volt mint én azt hittem volna..... -Damien ne, nem szabad..-álltam a játszó téren és a kisfiamat néztem, aki éppen homokot akart bevenni a szájába. -Nem szabad manóm...-poroltam le kezét ő pedig huncutul rám mosolygott. Nos, igen a sors ajándéka. Damient azután tudtam meg hogy létezik, miután elváltunk Tommal. Akkor azon az utolsó éjszakán a kisfiam már 2 és fél hónapja létezett. És mikor kiderült számomra nem igazán tudtam mit tegyek....nem akarta kötődni Tomhoz semmilyen nemben sem, de nem is akartam elvenni egy életet csak azért mert Tom megbántott. Most pedig Damien lassan már féléves lesz...szeretem, ő az életem, és az egy szem emlékem az apjáról akinek fogalma sincs arról van egy fia. Damien pontosan ugyan olyan mint Tom. Barna hatalmas szem, szöszke haj és akkora akart, ami csak a Kaulitzoknak van... -Szeretlek kincsem..-kaptam fel a földről és mosolyogva magamhoz szorítottam, majd megpördültem vele. Boldog voltam annak ellenére is, hogy nem volt apja. Pedig legszívesebben elárultam volna neki a hírt, de még mindig nem tettem. Majd elindultunk a kocsihoz, karomba a fiammal mikor véletlenül, nem néztem előre, neki mentem valakinek. A táskám kiesett a kezemből, azért hajoltam le a gyerekkel a kezembe mikor megláttam kinek is mentem neki..de ő előbb szólalt meg a döbbentből. -Bell...-nézett rám nagy szemekkel és az emlékek szökőárként tódultak a fejembe.-Neked gyereked van?-kérdezte megdöbbenten. -Tom...-nyögtem fel riadtan. -Segítek..-vettel fel a táskám és felém nyújtotta miközben felálltunk. -Kösz...-kaptam ki kezéből és próbáltam elsietni, de nem hagyta. A kezem után nyúlt és béklyóba fogott. Damien a karomban gügyögött miközben Tom felé kapkodott apró kezecskéivel. Mikor vissza néztem láttam szemeiben valami furcsát, Damient figyelte elkerekedett szemekkel. Hosszúnak tűnő csend állt be közénk, én nem tudtam mit mondani, ő pedig le sem vette szemét a fiáról, Damien pedig csak mosolyogva, mit egy boldog baba, kapkodott továbbra is Tom felé.

[124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]