[124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
" Kedves Isabel
Sajnálom, hogy így alakultak a dolgok, de teljes mértékben megértem a döntésed és tiszteletben tartom. Bízom a választásodban, ami az új embert illeti, a terveket meghagytuk, a fizetésedet a napokban küldöm! Én tényleg azt hittem, hogy ez a dolog komoly köztetek és tartós... Akár hiszed, akár nem, Tom beléd szeretett, és szerintem egy kis darabka belőled, mindig a szívében lesz...
Üdvözlettel: Bill Kaulitz "
Tom belém szeretett? Kötve hiszem... hisz csinál ilyet az, aki szereti a másikat? Kötve hiszem, ez nem normális... és én képtelen vagyok adni neki még egy esélyt... még ha az én sívem is felé fog húzni mindig...
Egy év... annyi telt el, mióta nem láttam Őt, mégis az arca élesen látszik a gondolataimban. Az a halványkás félmosoly, az a magabiztos tekintet, azok az ajkak... Ő már biztosan nem is emlékszik rám. Azonban én őrá nagyon is... Sosem hittem volna, hogy mégegyszer látom, de tévedtem. A sors újra megtréfált...
|
-Szóval??-üvöltöttem rá, mire összerezzent, de engem még az sem érdekelt volna ha halálra rémül....-Tudni akarom, a rohadt életben legalább most az egyszer légy már őszinte cseszd meg....most!-rivalltam rá, és ő úgy pillantott bele szemeimbe amiért egykoron meghalni lettem volna képes, de most már nem. Ebben a pillanatban legszívesebben saját kezemmel fojtottam volna meg.
-Nem hazudott....igazat mondott.-súgta halkan, miközben felállt az ágyról, én viszont rároskadtam. Nem szégyelltem elsírtam magam, hisz már nem érdekelt mennyire tartott ostobának szánalmasnak...sírtam, igen, mert muszáj volt, pedig legszívesebben üvöltöttem volna. Nem néztem rá, majd végül felálltam és akkor láttam mit csinál. Odabicegett a táskájához és pakolni kezdett, az én szívem pedig akkor tört el ismét. Az ajtóban még rá néztem, erősen belevésni agyam egy rejtett zugába milyen is volt az a férfi akiért bármire hajlandó lettem volna.
-Szerettelek Tom, a világot jelentetted nekem, de te nem vagy semmilyen szeretetre érdemes. Képelten vagy az igazi érzelmekre, csak a megjátszottakra, de ez egyszer vissza fog csapni és megfogod érezni mit éreznek azok akikkel ugyan ezt teszed...-léptem ki az ajtón és futva tettem meg azt a rövid távot ami a házamig tartott. Majd a telefonomon írtam egy üzenetet Billnek. Nem szándékoztam oda vissza menni többet. Így megírtam neki, hogy a lehető leggyorsabban küldök magam helyett mást, a béremet és a szerződésemet postázza el, a holmijaimmal pedig csináljon azt amit akar, Kilépek, és többet nem óhajtók erről beszélni...majd kikapcsoltam a telefonom és bedőltem az ágyba. Még volt itt egy hetem, de hogy mire használtam fel már magam sem emlékszem. Nem léptem ki a szobából, összesen annyit tettem, hogy az erkély szélégi mente el, annál tovább egy lépést se. Egész álló nap csak aludtam, sajnáltam az elcseszett életemet, és a bizalmamat amit ismét volt aki a kútba dobjon....fájt minden és így is tengettem szabadidőmet. Sajnáltattam magam, talán rosszabbul is voltam mint mikor ide értem, de ez se foglalkoztatott, kikészültem és nem csak idegileg, lelkileg is a mélyponton voltam, sokkal jobban mint Mätthias után. Már csak azt vártam érjek végre haza és folytathassam az önsajnálatot....mikor végre a lásomba léphettem az ajtóban egy tucat levél várt, a legfelső névtelen volt, cím és feladó nélkül. Levetkőztem és csak forgattam kezembe a levelet amit sejtettem kitől származik, majd kibontottam és a felmondásomat tartottam a kezemben, ami mellé egy levelet is mellékeltek.
|
Nagyon rövid ideig csókolt csak, aztán eltolt engem. Kérdőn néztem rá, de ő csak megrázta a fejét és leejtette a kezeit, amik nem olyan rég, még engem öleltek, maga mellé és egy mélyet sóhajtott.
- Nem voltam veled őszinte. - a szívem hevesebben kezdett dobogni, habár ez már lehetetlennel tűnt, egy ilyen csók után.
-Hogy érted ezt? - a hangom szinte hisztérikus volt. Nem akartam elhinni. Lisa mégsem hazudott! Mégis lefeküdtek, és megcsalt! Tudom, hogy nem voltunk együtt úgy igazán, de szeretem, és azt mondta, hogy ő is viszont szeret. - Szóval... Lisa igazat mondott?
Csend állt be közénk. Nem nézett a szemembe. Minek jöttem vissza? Miért nem bírtam türtőztetni magam? Miért nem tudom elfelejteni őt?
|
-Te barom, te barom.... a párnába vertem a fejem. Már sosem értem meg a pasikat? Miért nem tudok elszakadni tõle? Megcsalt nem? De igen! És ha mégsem? Lassan skizofrén leszek, annyit vitázok magammal. Nem érdemel meg... vagy igen? Talán én nem érdemlem meg õt... egy biztos, teljes képzavar!!! Szeretem... mi a fenének kellett olyat mondanom neki és aztán átmenni? Pontosan ezért... szeretem. Egyszerũen nem tudok elszakadni tõle. Mire feleszméltem, már újra a szobájában voltam. Benyitottam hozzá, az ágyában pihent, de már jelentôsebben jobban nézett ki,mint az északa. Farkasszemet néztünk, legszivesebben ráordítottam volna, hogy miért csinálja ezt, miért van rám ekkora hatással?
-Te szerencsétlen barom! -estem ajkainak szenvedélyesem, ô pedig szorosan magához húzott.
|
-Ez meg mi volt?-ült még mindig az ágyban és az ajtót bámulta...-Mit mondtál te barom....eddig rendben volt minden, most még is mi a fene baja van....?-dőlt vissza az ágyra inkább és a fejére húzta a párnát. -Képtelenség ezen a nőn kiigazodni....de ezért szeretem a fene egye meg..-duzzogott a párnába.
-A francba..-rúgtam be magam után az ajtót és a párna közé vetődtem....-Nem megy ez nekem....legszívesebben rohannék vissza hozzá, még se tehetem...átvert az istenit, hülyét csinált belőlem én még is mint a pincsi kutya szaladok utána...-szidtam saját magamat hangosan, de egy ásítás arra késztette, hogy maradjak az ágyban és tegyem magam hasznossá az álmok világában. Így is lett, szinte egész nap aludtam, este tértem csak magamhoz úgy ahogy. Éhes sem voltam, kedvem se volt semmihez és az volt a legrosszabb az egészben, hogy szinte megállás nélkül ő járt a fejemben. Hogy vajon mi van vele? Bekötötte-e a sebét, bevette a gyógyszert, fáj-e még a lába, hogy nincs-e valamire szüksége? És ez kikészített. Olyan kis tehetetlen és érzékeny tud lenni mikor valami baja van, és imádom ilyenkor, nem csak ilyenkor persze, de ilyenkor nagyon. Mint egy kisbaba akit babusgatni kell, félteni....-Jesszusom Isabell állj már le...!!-ültem kint az erkélye és az éppen lebukó napot néztem, kezemben egy kávéval....még is valami arra késztetett nézzek arra amerre az ő háza van. Hát így tettem, de a terasz üres volt, a part is néma...sehol egy lélek, nekem pedig az a furcsa „hiányzol” érzés birtokolta a lelkemet.-De nem, nem vagyok gyenge kibírom...türtőztetem magam...-fordult vissza a víz felé. Aznap éjjel szinte semmit nem aludtam, lehet mert egész nap csak vánszorogtam és folyamatosan aludtam, vagy mert a háborgó lelkem nem hagyott, nem tudom, de iszonyú volt az ágyban fetrengeni. Egyik oldalról a másikra fordultam, és ez így ment hosszú órákon keresztül, mikor meguntam és fogtam magam, felkaptam a szállodai köntöst és lábujj hegyen kiment a folyósora. Majd megcéloztam a házát. Nem kérdezd mert halvány lilám sincs, hogy jutottam erre a döntésre, de azt tudtam egy pillanatra is de látnom kell...Látnom kell, hogy rendben van. Mikor elértem a házhoz remegő kézzel, halkan kinyitottam az ajtót. Sötét volt még is láttam, hogy ott fekszik hason az ágyban, keresztbe vetett végtagokkal, bekötött lábbal. Háta édesen hívogatott, arc mint egy kisfiúé olyan nyugodt volt és én is megnyugodtam. Kezeim pedig elindultak felé. Nem tudom miért nem húztam vissza, de nem ment....erősebb volt a vágy iránta és a hiány érte mint minden más hülyeség. Megsimogattam oldalát mire megmoccant, de nem kelt fel...leguggoltam elé és csendben néztem arcát. Lehet tilosban járok, lehet hülyét csinálok magamból mégis muszáj egy kicsit még néznem, látnom ahogy békésen alszik...és akkor kinyitotta a szemét, én pedig pislogni is elfelejtettem.
-Mit keresel itt?-kérdezte durván én pedig azt hittem mentem rosszul leszek...nem válaszoltam csak felpattantam és vissza rohantam a házba. Hangja olyan kegyetlenül csattant a szívemben, hogy az összes eddigi érzést elmarta belőlem.. konok volt, utálatos, gyötrő. Én pedig? Egy kikészült, zűrzavaros nő személy..
|
Tom szinte azonnal el is aludt. Jól esett bevallom,amit mondott… és én szeretem is őt,de szinte villámcsapásként mértem fel a helyzetet. Mégis mi a fészkes fenét csinálok? Előle menekültem ide apám segítségével,erre az ágyában vagyok. És mit tettem az előbb? Megcsókoltam…holott Tom csak kihasznált,az érzéseimmel játszott,ahogy most is,hiszen kihasználja a helyzetet,és ki tudja mikor mindezek tetejére,még az exével is megcsalt.
Így fogtam egy kispárnát,találtam egy vékony kis pokróc szerűséget a szobában,és kimentem a verendán lévő kis hintaágyra.
A látvány ami fogadott…egyszerűen leírhatatlan. Mesésen gyönyörű volt. Bevackoltam magamat a takaróba,hátradőltem a hintán,és a messzeségbe figyeltem. A nap épp ment le,és a türkizkék vizen megcsillant. Igazából pont így képzeltem el ezt az egészet,hogy a gondolataimba tudok majd merülni,hogy mit,és hol rontottam el az életemben,és a párkapcsolataimban. Bár miket beszélek… Tommal mi sose voltunk együtt. Mármint,nem mondta ki egyikünk se,hogy egy párt alkotnánk. Erre tessék… megjelent Ő is,pont itt,ezen a szigeten…és máris én ápolom. Ki más. Ahelyett,hogy ki tudja már hányadik koktélnál járnék,hogy majd részegen hülyét csinálhassak magamból.
- kellett nekem akkor pont ott járnom- fújtam ki a levegőt,majd hátranéztem,hogy minden rendben van e.
Igazából fogalmam nincs,mit kellene csinálnom most. Félek,ha folyamatosan én pátyolgatom,akkor ismét megenyhülök. Pedig ha nem csinálta volna azt a hülyeséget,akkor talán most itt lennénk együtt boldogan,és élveznénk a nyaralást. Egy mellettünk levő „kis” villában Bill lenne… talán a húgommal. Szép pár lennének az biztos.
- de miért van az,hogy az meg se fordult még a fejemben,hogy esetleg Liza kavart csak? Így akarná visszaszerezni magának?- fordultam ismét Tomra,aki csak békésen szuszogott… bár néha az arcán meg lehetett figyelni egy kis fájdalmat,még így a verendáról is- miért nem tudok megbízni Tomban? Talán pont emiatt a dolog miatt? Vagy még mindig a Mattiäs-os dolog miatt?- tettem fel sorban a kérdéseket,de semmire nem kaptam választ
………..
Nem tudom hogyan,és mikor,de tudom,hogy elaludtam. Arra ébredtem csak fel,hogy egy fiatal hölgy ébresztget finoman.
- kisasszony… megjött az orvos.
- Hogy mi?- hunyorogtam,ugyanis a nap épp jött fel- oh,köszönöm- mosolyogtam,és szinte a szobában is voltam
Tommal feszülten néztük,ahogy vizsgálja a lábát,és vártuk az eredményt. Észre se vettem,hogy én közben a kezét szorongatom… de azt hiszem jobban izgultam,mint Ő.
- nos… szerencséje van a fiatal embernek. Igaz,mély a vágás… de hála a kis hölgynek- pillantott rám- ha értesüléseim nem rosszak,akkor még idejében szerzett segítséget,és az éjszaka folyamán a kötést is kicserélte. Szerencsére pedig már láza sincs- pakolta el a cuccait,miután felállt
- akkor ezek után mi a teendő?- kérdeztem
- 3-4napig szigorú pihenés…és ha lehet,a jobb lábára nem annyira támaszkodjon rá. Ha nagyon ki kell mennie,akkor a sarkán járjon
- Köszönjük- álltam fel,majd miután kezet fogott Tommal,kikísértem
- És most hogyan tovább? Te leszel az én kis ápolóm?- nézett rám huncut csillogó szemeivel
Normális esetben azonnal rávágtam volna valami perverz választ,hogy a legszexisebb nővérkéje leszek. Azonban ahogy ránéztem,hiába vert a szívem hevesen,és remegett egész testem…olyat mondtam,amit percekkel később rohadtul meg fogok bánni…
- hogy én a te ápolód? Chö…ezt benézted Kaulitz! Szólok inkább Lizának,hogy ápoljon csak le…biztos tudja a dolgát- néztem rá kicsit cinikusan,és egyben egy kissé szánalmasan is,majd kimentem a szobájából,és az én villám felé vettem az irányt
|
-Bella... -nyögdécselésére ébredtem az éjszaka közepén, rettenetes volt úgy látni őt.
-Tom... jól vagy?
-Nem igazán...
-Forró a homlokod... -néztem rá aggodalmasan.
-Hívj egy orvost...
-Azonnal... -felkaptam a szobához tartozó vezetékes telefont, de senki sem vette fel a recepciónál- Remek! -csaptam le bosszankodva.
-Mi a baj?
-Senki sem veszi fel... Azt hiszem, jégfürdő kell...
-Ne! Csak azt ne!
-Nincs más választás, gyere nagyfiú... -húztam fel.
-Jólvan jólvan... ne nyúzz már asszony, megyek... -nyöszörgött.
Míg ő levetkőzöt, megengedtem a vizet a kádban, szigorúan csak hideg vizet folyatva. Akármennyire is sajnáltam, muszáj levinni a lázát, fogalmam sincs, merre van itt az ügyelet, muszáj kihúznia reggelig.
Fél óra nyöszörgés, ordibálás és szitkozódás után visszaengedtem az ágyába a didergő Tomot.
-Na hadd lám... -kötöztem ki a lábát- Ez elég csúnya... -húztam el a szám.
-Tényleg? -ironizált Tom- Fura, pedig nem is fájt... egyáltalán!
Csak egy lesulytó pillantást vetettem rá, mire azonnal visszavonulót fújt és bocsánatot kért. Megértem, hogy ideges, én már régesrég haldokolnék, ő pedig egész jól bírja. Újabb adag fertőtlenítőt kentem a lábára, új kötést tettem rá, az nem árt, aztán simogatni kezdtem a talpát gyengéden.
-Ez nagyon jó... -hunyta le a szemét apró mosollyal az arcán.
-Jóéjt... -csókoltam meg a talpát és visszafeküdtem mellé.
-Simogass még... kérlek... megnyugtat és teljesen ellazít...
-Rendben... -támaszkodtam félkönyékre és sima mellkasát kezdtem cirógatni. Láttam, amint libabőrbe borul a teste, a mellbimbói megkeményedtek, beharapta alsó ajkát és egyszerűen nem tudtam ellenállni. Mély levegőt vettem, utána megízleltem finom ajkait, mik odaadón kényeztették az enyémeket. Perceken át úgy voltunk, csókoltuk egymást gyengéden... szerelmesen.
-Mostmár aludj... -simogattam meg az arcát, ő pedig felnézett szemeimbe.
-Itt leszel végig?
-Szorosan melletted... -bólintottam.
-Akkor jó... Nagyon fázok, ide bújnál?
-Te képes vagy még ilyenkor is kihasználni a helyzetet!
-Először is az előbb is te csókoltál meg! Másodszor is én vagyok a beteg, azt kell tenned, amit mondok, mert nekem úgy jó! Harmadszor, felmelegíted a testem... és a lelkem.
|
-Ezt nem hiszem el...-sutyorogtam a bajszom alatt idegesen.
-Hogy mondod?-ért elém...Talán meg hallott volna?
-Semmi, semmi...mit keresel itt?-néztem rá mint egy idegenre. Muszáj vagyok vissza vennem az álarcot és a közömböst játszani.
-Nyaralok és te?-kérdezte kissé feszengve, de szemeit rajtam legeltette.
-Na kettőt találhatsz...-vágtam hozzá és faképnél hagytam. Vissza ballagtam a szobámba és az ebédet meg ezentúl az összes rohadt időt itt voltam csak hajlandó eltölteni. Nem akartam kísérteni a sorsot, se hogy össze fussak vele...miatta jöttem el, erre itt van. Ez képtelenség.
-Bill itt van..-szólt bele szinte kiabálva a telefonba.
-Ne ordíts már....és ki van ott?-kérdezte az öccse higgadtan.
-Izabell, itt van a szigeten....komolyan nekem, hogy lehet ekkora szerencsém?-hadarta gyorsan.
-Na most először is nyugodj le, Tom ne ronts rá....másodszor pedig szed össze magad, várd meg az alkalmas pillanatot és csak akkor lépj....ne cseszd el megint.-adta ki az utasítást az öccse.
-Kösz, még is hogy a fenébe türtőztessem magam, mikor itt van egy karnyújtásnyira, rá vágyom, a karjaiban akarom tartani...te erre hülye türelem játékot akarsz velem játszatni? Igazán néha baromira nem vagy a segítségemre öcsi..-lépett ki az erélyre és a vizet nézte csalódottan.
-Basszus Tom, még is gondolkodj már egy kicsit az ö fejével is, tudom nehéz lesz de tedd meg. Neked még is mi lenne a legjobb ha az ő helyzetében lennél, hogy leteperjenek vagy inkább szeretnéd ha normálisan közelednének feléd....nem ő cseszte el hanem te. Vedd magad takarékra...-nyugtázta az ikre mire Tom csak sóhajtva leült az egyik rattan székbe.
-Oké, értem, jól van felfogtam Bill...na majd hívlak, megyek úszni...-és lerakta a telefon, vissza ment a szobába és levette a feleslegessé vált ruháit, hogy újra kilépve az erkélyre egy fekete térdig érő úszónadrágba lesétáljon a homokba. Körbe nézett de senkit nem látott...valahol reménykedett abban összefutnak, de annyira összevissza volt minden a fejében, hogy inkább bele vágódott a vízbe, hogy lehűtse magát. A víz jótékony hatású volt, mikor újra a felszínre bukkant egy ismerő sziluettet pillantott meg a parton aki pont őt nézte.
-Isabell?-mondta ki a nevét magában és ahogy közelebb ment a parthoz jobban kitudta venni, hogy a lány az. Ott állt tőle pár méterre, karba font kézzel és látszólag teljesen nyugodtan...miközben kifelé lépkedett hitelen egy éles szúró fájdalmat érzett a talpában és odakapott, és feltűnt neki, hogy a víz körülötte véres.
-Auuuu..-ordított fel mert a fájdalom egyre erősödött, mozdulni se bírta, végül elvesztette az egyensúlyát és a vízbe vágódott.
-Jesszus, Tom...-kiabáltam utána mikor láttam, hogy valami nem stimmel nála. Odarohanva alig bírtam ki kapni a vízből...-Tom, mi a baj?-állítottam fel, miközben ő csak jajveszékelt..-Tom, ne ordíts már hanem mond el mi a baj..-kértem már bosszankodva, hisz úgy üvöltött mint akit nyúznak és majd megsüketültem.
-A lábam...valamibe beleléptem...-dünnyögte és valóban nem tudott a lábára lépni.
-Melyik a te házad?-kérdeztem és kivezettem a vízből. De olyan nehéz volt, hogy azt hittem megfeszülök alatt, mivel egész súlyát rám nehezítette, de nem érdekelt. Leültettem a homokba és megnéztem a lábát.
-Elvágtad, nagyon csúnyán vérzik és be is van dagadva...na gyere, az a tiéd?-mutattam a szembe lévő lakra, mire csak bólintott. A mesterséges fénynél viszont el kapott a rettegés ahogy jobban szemügyre vettem az ágyra fektetve. Nem volt jó bőrben, falfehér volt, verte a víz, remegett én pedig már igazán aggódni kezdtem.
-Várj, le kell vennünk a vizes ruhádat...-fogtam meg a lábát mikor beljebb akart kúszni és elkezdtem kigombolni nadrágjának gombját, mire felnézett és nyöszörögve megszólalt.
-Meggyógyítasz, én kis nővérkém? De úgy ahogy szoktál...-kérdezte és vissza hanyatlott a párnára, mire elmosolyodtam.
-Jaj Tom, te még betegen is hihetetlen nagy disznó vagy...-de mosolyogva megcsókoltam a hasát és lehúztam róla a nadrágot, megtöröltem a vizes testét ráadtam az egyik tiszta boxerét, és betakargattam.
-Kösz...-nézett rám álmosan, betegen csillog szemekkel...-Sajnálom amiért elrontottam...-mondta halkan én pedig megsimogattam forró arcát.
-Ne gondolkozz most ezen..megyek keresek egy orvost..-álltam fel és gyorsan egy olyan személyt kerestem aki tud segíteni. Sajnos a szálloda orvosa nem volt kéznél, de egy kedves lakó a segítségemre sietett.
-Mi baja?-álltam az öreg ember mellett aki Tomot vizsgálta, és ahogy elnéztem egyáltalán nem tűnt, hogy jobban lenne, talán még rosszabbodott is.
-Mivel vágta el a lábát?-kérdezte Tomtól, de ő csak nyöszörgött, szinte fent sem volt....a szívem ezerrel kalimpált a mellkasomban.
-Nem tudom.-válaszoltam helyette.
-Nagyon magas a láza, adok be neki lázcsillapítót, ha ettől sem megy le a láza és a gyulladás se csökken vigye kórházba...-adta át az utasítást én pedig hevesen bólogattam, majd miután végzett megköszöntem a segítségét és távozott.
-Jaj kicsim...ne ijessz rám...-bújtam be mellé az ágyba és simogattam arcát, ami ezer fokon égett. Nyöszörögve, szinte tudatlanul bújt hozzám én pedig mint egy kis babát babusgattam egész éjjel.
|
-Igen? -vette fel a telefonját Bill órákkal később.
-Haza sem ment... legalábbis nem mondtak semmit... most mit csináljak?
-Nem tudom... ez a hülye félreértés... de mit szoktál tenni, amikor valami gáz van?
-Elszívok egy cigit?
-Gondolkozz...
-Kiszellőztetem a fejem...
-Úgy van... talán most is el kellene utaznodvalahová...
-De hová?
-Fogalmam sincs, egy helyre, amit ismersz... ahol nem kell gondolkodni...
-Hiányzik Bill! Basszus, beleszerettem egy nőbe, aki annyira sem bízik bennem, hogy nekem higgyen!
-Vissza fog jönni hozzád... talán neki is idő kell...
-Talán... Hazamegyek, összecsomagolok és az első járatra felszállok...
-Veled menjek?
-Most egyedül megyek Bill...
-Komoly az ügy, igaz?
-Halálosan...
Napok óta élvezhettem már a tengerpartot és a napsütést. Olyan békésnek tűnt minden, de tudtam, ha hazamegyek, újra szembe kell néznem a problémáimmal. Az apartmanom felé vettem az irányt, hogy átöltözzek valami kényelmes ruhába az ebédhez, amikor egy ismerős alakot véltem felfedezni a recepciós pultnál.
-Nem! -fordultam sarkon, de már hiába, hangja utolért és villámcsapásként terjedt szét testemben az a bizonyosforró, lüktető érzés.
-Isabel? -fordultam nevem hallatán az illető, azaz Tom felé... Kicsi a világ, és egyre csak zsugorodik...
|
Hajnali 3 óra. Az ágyon feküdtem már immáron,és a szemem rohadtul fájt…égetett. A sok sírás végül is nem szépít. Nagyon sokáig gondolkodtam,hogy mit csináljak… már lassan vége a munkának,és talán jobb lenne nem itt hagyni. De a végén mindig odajutottam ki,hogy nekem ez nem menne. Tom becsapott… egy újabb férfi,aki az érzelmeimmel játszott. Hagytam magam újra behálózni,és csapdába lépni. Ráadásul a szüleimnek is bemutattam,még ha nem is én hívtam magamtól,hanem ő akart velem jönni. Utálom ezt az érzést magamban…egyszerűen fáj,szorít,mar.
Elővettem azt a 3 bőröndöt amivel jöttem,belepakoltam,és közben rendet hagytam magam után a szobában. Na nem takarítottam,csak azért nem hagytam elhasznált zsebkendőket az ágyon,asztalon,és az ágyneműt is megigazítottam. Egy utolsó pillantást vetettem a gyönyörű szobámra,amit a srácok nekem adtak egy bizonyos ideig,azonban arra nem számítottam,hogy amikor az ágyra néztem,előtörnek az emlékek,hogy hányszor fordult meg itt Tom,és hányszor is voltam én alatta. Most már biztos volt a döntésem… nincs itt keresni valóm.
Óvatosan kinyitottam az ajtót,körbe néztem,hallgatóztam egy kicsit,majd halkan elindultam a lépcső felé. Már épp a közepén tartottam,mikor megnyikordult alattam,és a lámpa felkapcsolódott.
- Istenem…add,hogy ne Tom legyen- suttogtam csukott szemekkel,és egy kicsit össze is húztam magam
- Nyugi… Bill vagyok- szólt fel a lépcső aljáról- tudtam,hogy el fogsz menni
- Sajnálom Bill… de meg kell értened- néztem rá szomorúan,mikor elé értem
- És mi lesz a lakással? Csak úgy itt hagysz csapot papot? Legalább befejezhetnéd azt,amit elkezdtél
- Épp azt teszem- néztem rá egy kicsit szemrehányóan- viszont valaki csak gátolna a munkámban. Van egy nagyon jó ismerősöm,neki odaadom a terveimet,hogy be tudja fejezni a felújítást. Ég veled Bill- fogtam fel megint a nagyobb bőröndömet,és elmentem
Minél hamarabb,annál jobb. Persze útközben a kormányba vertem volna legszívesebben a fejemet,hogy egyrészt ilyen bunkó voltam Billel szemben,holott ő meg se érdemelné, másrészt mert tudom,hogy igaza volt. Viszont az egyetlen hely,ahova mehetek,az a szüleim háza.
- Isabell?- lepődött meg édesapám hajnali 6kor,mikor munkába indult,én pedig akkor szálltam ki
- Apa- öleltem magamhoz sírva
Nem kellettek szavak… apu az,aki ismer teljesen. A hanglejtésekből már leszűri,hogy valaki megbántott,boldog vagyok,bármi. Ölelése erősebb lett,és a hátamat simogatta,hogy megnyugodjak.
- menj- suttogta végül… bár éreztem a hangján,hogy itt tartana legszívesebben
- de…- néztem rá könnyes szemekkel
- tudod,hogy itt keresne legelőször. Majd én fedezlek…édesanyádnak,és húgodnak se szólok,hogy itt jártál. Az irataid nálad vannak,nem de?- kérdezte,mire én bólintottam- rendben. Akkor a kocsiddal megyünk,és majd én elviszem a munkahelyre… az enyémet meg lehozatom majd. Menjünk- invitált a kocsim felé,és máris a reptér felé indultunk
Túl jó a kapcsolatom apával. Tudja nagyon jól,hogy mire mikor van szükségem. Mikor egy támaszra,és mikor egy kikapcsolódásra. Most az utóbbi látszik a helyesebbnek. És be kell látnom,igaza van… ha elutazok,talán új életet tudok kezdeni. El tudom felejteni az eddig történteket… talán.
Persze,hogy az út alatt ne legyen kínos csend,és mivel apu segít is,joga van tudni,hogy mi történt. Láttam rajta,hogy megfeszül a keze a kormányon,mikor a megcsalásnál jártam,de hamar meg is enyhült…és végül csak ennyit mondott.
- sajnálom kicsim. Pedig rendes fiúnak tűnt- szorította meg a kezem- maldív-szigetek megfelel?
- Nekem ide a szomszédba is jó- mosolyogtam rá
- Akkor a szigetek. Kell egy kis szín- kacsintott
Ezt is szeretem édesapámba. Tudja,hogy mikor mit kell mondani,mikor milyen témát kell feszegetni. Ő nem anya,hogy órákig siránkozik egy dolgon. Hiába az idősebbik lánya vagyok,Ann-el ugyanúgy bánik,mint velem. Nincs apelláta.
- tessék…a jegyed. És tudd…addig maradsz,ameddig akarsz. A kártyádról intézkedem,és a pénzről is még a mai nap. Vigyázz magadra,és jelentkezz ha odaértél- fogta meg a vállamat,miután átadta a jegyemet
- nem maradsz,míg nem indul el a gép?- néztem rá szomorúan
- maradnék kicsim… de ma jön egy felügyelő,és nekem ott kell lennem. Sajnálom
- megértem.- húztam el a szám- köszönöm- öleltem meg- apa- szóltam utána- szeretlek
- én is- mosolygott rám boldogan
Másfél óra elteltével már a gépen ültem távol a gondjaimtól,a fájdalomtól…és egy kérdés vetődött fel bennem. Jobb lenne ha egyetlen egy férfi lenne az életemben? Az édesapám,akiben az elmúlt 22 év alatt sose csalódtam?
Toméknál
- nem. Fogd már fel,hogy nem- kiabált teljesen kikelve magából Tom másnap reggel,karikás szemekkel
- de Tom. Be kell fejeznünk a lakást… vagy kupiban akarsz élni életed hátralevő részében?
- Nem érdekel… ha kell,igen…így fogok élni. De jól jegyezd meg amit most mondok- indult el öccse felé- ezt a lakást,egyedül Bell fejezheti be- emelte fel az ujját- csak ő,és senki más. Megértetted?- nézett élesen,és dühösen Bill szemeibe
- Rendben- sóhajtott megadva magát a kisebbik Kaulitz- most meg hová mész?- nézett bátyára,aki felkapta a slusszkulcsot,és a melegítőjének a felsőjét a fejére húzta,szemüveget meg felvette
- Rendbe hozom az életemet… ha már a múltam hazudott a jövőmnek- fordult vissza az ajtóból,majd elment
|
-Nem fáj semmid?-kérdezte csukott szemmel a mellkasomon feküdve, míg én a haját és az arcát cirógattam.
-Nem, ne aggódj már folyton...-mosolyodtam el magamban, holott nagyon is élveztem a törődését.
-Nem tudok nem aggódni érted....baj?-pillantott fel hatalmas szempilláival nekem pedig újra görcs rándult a gyomrom, úgy ahogy csak akkor tud ha rám néz.
-Nem, nem baj...szeretem..-súgtam felé, mire egy csókot lehelet kiszáradt ajkamra, feljebb kúszva tette erősebbé azt a lágyságot és szenvedélyessé a hatását.
-Folytassuk..-harapta be alsó ajkamat, mire kezeim automatikusan ölelték át nyakát és simítottak végig ujjaim puha hátának vonalán..
-Benne vagyok..-gyűrt már maga alá és hevesebben csókolt, kezei a meztelen hátamon cikáztak, teste rám nehezedett, ágyéka erősen az enyémhez feszült és a vágy ezer fokon égett bennem..
-Szerelek..-súgta a fülembe és tudtam igaz, tudtam és éreztem is.
-Én is szeretlek..-csókoltam bele nyakának hívogató ívébe, és egy kissé bele is haraptam, de egy erőteljes hang vissza rántott a valóságba.
-Tom..-kopogott Bill az ajtó túl oldalán.
-Mi van?-szólt ki az említette nem éppen kedves hangnemben, de arcát nem vette el melleimtől, csókolta és kényeztette, én pedig vissza zuhantam abba a fantázia világba ahol csak mi ketten voltunk.
-Keresnek...letudsz jönni?-mondta újra, mire Tom haragosan felemelte fejét, így befejezve a kényeztetést és én is már bosszankodva néztem Tomra.
-Ki az isten az..-támaszkodott fel az ágyon és bocsánatkérő szemekkel nézett rám..
-Tom..-kiabált be újra Bill és Tom egy csókot lehelve ajkamra feltápászkodott és magára tekerve a takarót ügyetlenül kilépkedett az ajtóhoz. Mosolyognom kellett ahogy néztem milyen kis esetlen néha. Kinyitotta az ajtót, mire Bill arca megfeszült.
-De ne így...öltözz fel..-utasította a bátyját, aki szem forgatva és rosszalló pillantásokat lövellt az ikre felé, majd becsukta az ajtót és vissza lépkedett az ágyhoz.
-El ne tűnj tündérke...lerendezem és jövök is vissza hozzád..-csókolt meg ismét, mikor már magára kapta az egyik szürke melegítő nadrágját, én pedig nevetve engedtem útjára. Az ajtóban még vissza kacsintott, majd eltűnt. Igazán fogalmam sem volt ki az aki keresheti, de nem is izgatott, inkább magamra húztam a takarót és úgy gondoltam míg lent van addig bekapcsolom a dvd-t. Meg is tettem volna ha nem figyelek fel arra a veszekedésre és kiabálásra ami az asló szinten folyt, majd egyre erősödött...azt halottam, hogy Tom ordít valamit, és még valaki....majd az ajtó kicsapódott és szembe találtam magam azzal a nőszeméllyel akit sose akartam viszont látni.
-Te?-kérdeztem fejhangon egyben kipattantam az ágyból magam köré tekerve a lepedőt..
-Ezt én kérdezhetném...-ordított rám és a szemei szikrákat szórtak...Tom abban a pillanatban ott termett mellette ahogy Bill is..-Tom nem mesélt semmit?-tette csípőre kezeit, és szemei vérben forogva keresték az enyémet.
-Valóban? És mit is kellett volna mesélnie?-kérdeztem ugrás készen, megakartam tépni, de úgy isten igazából elakartam verni, hogy azt a szép kis pofiját elcsúfítsam, de nem léptem..
-Ohhh, hát nem is tudsz róla?-mért végig és szemében az az őrült szikra pislákolt amit csak azok tudnak akik megvannak hibbanva, még is éreztem igazat mond.. -Nem tudsz arról, hogy ebben az ágyban nemrég még én feküdt, hogy engem csókolt, hogy engem kényeztetett?-sipította felém, de Tom vissza rántotta.
-Liza...Liza hagyd abba..-fogta le a kezét, én pedig megfagyva néztem rá...hirtelenjében furcsa érzést éreztem a szívemben. Mintha meglőttek volna, pedig nem..
-Igaz ez?-kérdeztem tőle hidegen, ő pedig a fejét rázva nézett rám.
-Nem, egy szava sem igaz...hazudik...komolyan kicsim, hazudik....-lépett elém könyörgő szemekkel, de valahogy nem tudtam neki hinni...egy hideg kéz szorította össze a szívemet és azt hittem rosszul leszek..
-Nem hazudok, ez az igazság..-jött a válsz a szőkétől fennhangon, de már ez sem érdekelt. Újra Tomra néztem, aki még mindig ugyan úgy állt előttem.
-Liza, hagyd abba..-szólt rá most már Bill is, még se hagyta abba.
-Nem, nem és nem...Tom az enyém, az enyém is volt...sose lehet a tiéd...ő engem szeret..ha tudni akarod a múltkor nekem vallott szerelmet..nem is olyan régen, igaz édes....-ordította, majd Tomra nézett aki nem törődött vele, de ahogy ránéztem, mélyen a szemeibe tudtam engem nem szerethet.
-Hazudtál?-kérdeztem szinte némán, ő pedig ismét a fejét rázat, de nem érzetem igaznak...kezeit leráztam magamról és szörnyülködve, mintha egy ismeretlent látnék magam előtt úgy néztem rá..
-Kicsim...Bell...-lépett elém én pedig hátrálni kezdtem...
-Még is mikor..mikor te szemét?-vágtam pofon és üvöltöttem, majd hidegen végig mértem. A fájdalom a szemeiben sem hatott meg.
-Nem...-nyögte mint egy kisfiú, de nem kapott arcához, meg se nyikkant...én pedig undorodva léptem el ismét.
-Gyűlöllek Tom, tiszta szívemből gyűlöllek. Felejtsd el, felejtsd el hogy léteztem...egy életre!!-kiáltotta felé és elrohantam mellette, de ahogy kiszaladtam a szobából neki mentem a lánynak, erősen beverve így a kezemet...de még az erős fájdalom se tántorított el semmitől sem,...főleg nem attól, hogy itt hagyjam ezt az egész átkozott házat, az átkozott Kauliztokal együtt. Még hallottam a hangját ahogy bevágtam a szoba ajtót, de nem foglalkoztam vele. Sírva rogytam le a földre és magamba roskadva tudtam a választ kérdéseimre...
|
-Megjöttünk! -viharzottunk be az ajtón, Bill pont jött le a lépcsőn.
-Sziasztok, milyen volt a...
-Most nem érünk rá... -rángatott tovább Tom felfelé a lépcsőn.
--Na de...
-Hogy halad a ház? -kiáltottam vissza.
-Jól, de...
-Most nem jóóó! -Húzott tovább Tom, egyenesen a szobájába- A fene, ez ki van pakolva! -csapta be az ajtót maga után és az én szobám felé vette az irányt, ahová mikor benyitott, már maga után is rántott, olyan lendülettel, hogy egyenesen az ágyra estem.
-Mit...
-Most megvagy... -csókolt meg és rám mászott.
-Te... te egész úton erre...
-Erre vártam igen! És ne mond, hoyg te nem! -csókolt ahol ért- Mert úgysem hiszem el...
|
A választ már nem kaptam meg,ugyanis hirtelen felültem az ágyamban,és szaporán vettem a levegőt. A hajamba túrtam,és közben azzal foglalkoztam,hogy lenyugtassam saját magamat. Majd oldalra néztem,ahol Tom feküdt mellettem békésen szétterülve. Muszáj volt mosolyognom,ahogy a telt ajkai szét voltak nyílva,és úgy szuszogott. Milyen békés…
Azonban amikor a meztelen hátára tévedt a tekintetem,meg az izmos karjára csak egy nagyot nyeltem,és a szatén kis takarót a mellkasomig húzva,és oda is szorítva feküdtem vissza mellé.
- ne bámulj- morogta,és karjait átdobva rajtam úgy húzott közelebb magához,mintha egy plüss maci lennék
- bocsi- simogattam meg az arcát- szeretlek,ugye tudod?- fürkésztem a szemeit,amit hirtelen kinyitott
Magam se tudom miért mondtam ki…ismét. De úgy éreztem muszáj volt. Nem rejtegethetem érzéseimet iránta. Mondják,hogy ha valamit nem mondunk el,megbánjuk… vagy talán már túl késő. Nem veszíthetünk semmit. De azt hiszem megérdemelte,hogy ezt kimondjam neki,már csak azért is,hogy szembe szállt édesapámmal. Olyan dolgokat mondott el rólam,hogy még én is meglepődtem. Észre se veszem magamon ezeket a dolgokat,mert általában teljesen elmerülök gondolataimban. De ő tudja…megjegyezte. Tehát még is szeret?
- én is- simította a fülem mögé a hajamat,majd közelebb tette a fejét… még közelebb,és közelebb…a távolság fogyott,és végül óvatosan megcsókolt
- köszönöm- szorítottam össze ajkaimat,mintha épp egy rúzst kentem volna a számra… és úgy néztem rá
Nem kellett mondania semmit,csak bólintott egyet…bár a félhomályban is kivettem a szeméből,hogy tudja mire gondolok. Közelebb férkőztem hozzá,bár már így is alig volt hely köztünk,csoda hogy kaptunk egyáltalán még levegőt,ő átölelt,és elaludtunk. Azonban ismét egy furcsa álom kerített hatalmába…
„Én csak Tomon nevettem,hogy bosszankodik azon,hogy égve hagyta a lámpákat egész éjszaka a kocsijában,és az aksi meg lemerült,így a kocsi se indult be. De vasárnap van,és ilyenkor még autószerelő sincs,nem még autómentő. Viszont muszáj volt visszajönnünk,de nem akartam,hogy apu hazahozzon minket,hiszen nem tudna hol aludni a felújítás miatt. Így vonattal jöttünk,ugyanis nagy nehezen rá tudtam venni Mr. Durcaságot…
- Tom- öleltem át hátulról,és a mellkasát simogattam- ne durcáskodj már- mosolyogva tettem az államat a vállára
- Utoljára 3 évesen ültem vonaton- duzzogva dobta ki a csikket az ablakon- most meg itt vagyok 20 évvel később megint- fintorgott- utálom a vonatokat… főleg a kalauzokat
- Akkor talán én segíthetek- kaptam be csábosan az alsó ajkamat,és huncutul néztem a szemébe
- Mire készülsz?- csillantak fel a szemei
Én nem szóltam semmit,csak kigomboltam egy gombot az így is kissé szűkös ingemen,hogy jobb belátást nyerjen,majd kezeimet végig húzva a kabinajtókon és végig ránézve elindultam a vagonon keresztül egészen a mosdóig. Tom csak szélesen vigyorgott egyet,és úgy jött utánam,mintha épp egy mézes csuprot húznának előtte,amit meg akar kaparintani.
- itt?- nyögött egyet,mikor hevesen csókolózva estünk be a kis szűk helyre
- nem tehetek róla… nem bírok ki 4 és fél órát- sietve kapcsoltam ki már gyakorlott egy kézzel az övét,ami azonnal le is hullt a bokájáig
- de itt rohadt büdös…- kezdett volna bele egy újabb monológba,de elhallgattattam egy erős csókkal
- ez egy extrém hely… és ne a szag érdekeljen most,hanem én- csúsztattam be kezemet a boxerébe,és kényeztetni kezdtem
Többet se kellett neki mondani,azonnal cselekedett. Az ingemen a gombok leszakadtak,úgy szedte szét rajtam,hogy a melleimet tudja kényeztetni ajkaival,a szoknyámat pedig egészen a csípőmig húzta fel.
Mind a ketten tudtuk,hogy most nincs idő egy lassú szeretkezéshez,így elég vadak voltunk egymással,de ahogy éreztem,-akár magamon,akár rajta- ez kellett mind a kettőnknek. Ráadásul bárki benyithat,mert az ajtón nem volt jó a záró kis cucc. És ez is már lázba hozott…legalábbis engem az tuti.
Azok az erős mozgások,amik egyre mélyebbre mentek,a férfias nyögése,forró lehelete a vállamon,vagy az ajkaival ahogy a nyakszirtemmel játszadoztak… nagyon hamar eljuttattak a csúcsra. Éreztem,hogy neki se kellett sok,és hogy segítsek neki,egy kicsit a lapockájába mélyesztettem a körmeimet,és vadul csókoltam meg...”
- akkor sziasztok- öleltem meg szüleimet,és húgomat másnap kora reggel- remélem majd legközelebb már ti jöttök lehozzám
- csak legyen egy állandó lakhelyed,és máris indulunk- kötekedett Ann nevetve,de jogosan….hiszen a munkám miatt állandóan úton vagyok
- köszönök mindent- puszilta meg anyukámat Tom,majd kezet fogott apámmal- John. Vigyázok tündérkére- mosolygott rám
Na igen…a kis beszélgetésük után apu eléggé jóba lett Tommal,aminek örülök. Bár még az atyai félelem mindig benne van,ha a szemébe nézek. Végül elköszönt a húgomtól is,akinek megígérte,hogy egy koncertjükre beviszi,és az egyik legjobb helyről nézheti végig a showt.
- szóval… mit álmodtál az éjszaka?- simított végig a combomon,ügyelve arra,hogy a belső részét is érintse
- amikor beszéltünk?- tettetem a hülyét
- nem… hanem utána. Mélyeket sóhajtoztál,és szinte vonaglottál a kezeim között- nyalta meg ajkait- pedig még csak hozzád sem nyúltam…de talán most…- húzta félre az alsómat,és simogatni kezdett
- oh anyám…- kapaszkodtam meg a kis kapaszkodóba a fejemnél,a másik kezemmel meg a fejtámlát fogtam,és csukott szemmel sóhajtottam egyet
- sejtettem,hogy még álmaidban is én járok az eszedben- vigyorgott önelégülten,de ez most nem érdekelt…csak az ujjaira koncentráltam
- Tom- nyögtem fel- ne hagyd abba- kaptam keze után,mikor el akart húzódni
- Nyugi tündérke… csak sebességet kell váltanom,és utána a tiéd leszek- kacsintott,én pedig csak szaporán vettem a levegőt,és bizsergő testtel vártam a folytatást… azt hiszem hosszú lesz a haza utunk
|
-Szóval kikapok?? Büntess te csődör..-húzogattam a szemöldökömet pajzánul és kéjesen doromboltam.
-Ne jászt a tűzzel kislány..-nyögte látványosan rosszul tűrve a tétlenséget, duzzadt húsos ajkai elnyíltak, szemei kikerekedtek.
-Meg akarom égeti magam...-súgtam közel hajolva a füléhez és egy hangos nyeléssel tudatta velem legyőzi ő a játékomat, majd erősen bele mart mindkét kezével a kormányba, és nekem sem kellett több...úgy játszottam vele mint macska a kisegérrel...
-Fejezd be, nem hallod?-kérte de hangja nem volt túl erélyes, leginkább túlfűtötten csengett és szemei könyörgőek voltak...de eszem ágában sem volt abba hagyni.
-Én nem csinálok semmi rosszat..-húztam végig kezemet a combján, majd erősen az igen csak aktív férfiasságába markoltam..
-Hejjj, kislány a kezeid.-ugrott egyet és rosszallóan, de hihetetlenül izgatóan nézett rám. Úgy pislogtam rá mint egy kislány, aki nem tehet semmiről sem..-Tedd magad takarékra ha nem akarod, hogy itt helyben leteperjelek, mert annak nem lenn jó vége...-húzta fel szemöldökét, mire újra belemarkoltam egyre keményebb becsességébe.
-De ha egyszerűn szeretem,, ha tehetetlen vagy....szeretem ahogy szenvedsz és utána megbüntetsz...majd édesen kiengesztelsz...-csókoltam meg fülcimpáját, majd lágyan bele haraptam....erre viszont már olyan válasza volt, hogy attól a szavaim is elállt...
|
Aztán a következő pillanatban olyan dolog történt, amire nem számítottam volna. Apám a kezét nyújtotta Tomnak, aki beleegyezően bólintott. Kezet fogtak. Ez valamiféle engedély volt? Nem tudom, de nagyon örültem neki.
Késő délután indultunk vissza, végig Tomot bámultam, mint valami hőst, hiszen túlélte a szüleimet és nekem is erőt adott.
-Mi olyan érdekes? -nézett rám feszengve.
-Semmi... -könyököltem az ablakhoz és tovább néztem- Csak te... -sóhajtottam eltűnődve.
-Kérlek... semmi érdekes nincs rajtam, ne izélj...
-Bocsánat... -hunytam le a szemem.
-Na most meg mi jár abban a szép kis fejedben?
-Hát te...
-Ajajj... -nevetett fel- Piszkos dolgok? Én is akarom ám tudni!
-Csak arra gondoltam, mit tennék most veled, ha nem lenne begipszelve a kezem... -húztam az agyát.
-Fejezd be... -nyelt egy nagyot- Különben nem fog érdekelni a kezed... -sandított rám mosolyogva.
-Oké, oké... de azért én még leszedném rólad a ruháidat és...
-Isabel Blau, most azonnal hagyd abba, mert nagyon kikapsz, ha hazaértünk!
|
- Tom- nyögtem- Tom- sóhajtottam egy mélyet,amikor az egyik legérzékenyebb pontomat találta el- tudod,hogy ezt nem lehet…és megegyeztünk- toltam el magamtól
- Sajnálom- állt fel,és felhúzott engem is- ráadásul a szüleid most így is máshogy fognak rám nézni az előbbi dolog miatt
Meglepődve néztem rá ismét. Az előbb felnőttes gondolkodással beszélt,hogy ő majd gyerekeket szeretne… tőlem. Most pedig máris a szüleimnek akar megfelelni,de feszeng,mert az első találkozót már elszúrta. És igaz,hogy látom rajta,hogy tart apámtól, pedig nem kéne. Csak egyszerűen félti a lányait.
- tudom mivel dobhatod be magad ismét náluk- mosolyogtam rá bíztatóan
- mivel?
- Majd megtudod… csak vegyél fel egy olyan gatyát,és felsőt,amit nem sajnálsz,ha koszos lesz- kacsintottam,majd kilöktem a szobámból,és neki álltam felöltözni
Mikor elkészültem ő már lenn ült a többiekkel együtt,és reggeliztek. Csatlakoztam hozzájuk, a húgom segített megkenni a szendvicsemet míg öntöttem kávét magamnak. Érezhető volt egy kis feszültség a levegőben. Idő kérdése csupán,mikor fog robbani…
- szóval fiam… Tom- tette le apám a villát- mi is van köztetek a lányommal? El akarod venni feleségül? Vagy csak egy játékszer? Sokat olvastam rólad- nézett keményen a szemébe,mire én kiköptem a kávét a kérdések hallatán
- tudja – kezdett bele egy érdekes mosollyal az arcán,amit eddig még sose láttam rajta- Bellt igazából most kezdem megismerni. Tudom hogy minden egyes reggel két szelet pirítóst eszik kizárólag vajjal,és ritka mikor valami felvágottat rátesz,és ezt csak is akkor eszi,ha siet,mert valamivel késésben van… de ha ideje engedi,akkor egy hatalmas tál mézes-mogyorós müzlit reggelizik. Amikor gondolkozik egy terven,hogy mivel dobhatná fel az adott kis szobát vagy helyiséget amit készít,akkor állandóan a ceruza végét rágja,vagy a haját csavargatja- nézett a szemembe- már lassan egy hónapja hogy nálunk lakik,és a lakásunk felújításán dolgozik,de Tündérke egy teljesen más lakberendező. Nem olyan nő,aki csak kosztümökben,feltűzött hajjal,szemüveggel flangál… nem. Szereti a kényelmes ruhákat,gondolok itt a mackóra,bő pólókra amiket megköt a csípőjénél. Teljesen otthonosan mozog. Érti a dolgát. Szeretem a lányát- nézett újra apám felé az utolsó mondatnál- nem ígérem,hogy egy év múlva el fogom venni,de jelen pillanatban az ön lánya az,akiért teljesen oda és vissza vagyok,és bármit hajlandó lennék megtenni érte. És előre is elnézést kérek amit mondani fogok,de…- állt fel- először ismerjen meg,és ne újságoknak higgyen el mindent.- majd kiment a teraszra,hogy rágyújtson
Teljesen meglepődtem a vallomásán. Nem volt egyáltalán nyálas…olyan Tomosan adta elő. Ahogy megnéztem a szüleim arcát,azt láttam,hogy anyu aggódva figyelte édesapámat,aki emészti a hallottakat,a húgom pedig csak mosolyogva mereng a távolba.
Az elején leordítottam volna apámat,amiért így nekiállt a főnökömnek… de tulajdonképpen mikor Tom befejezte a mondandóját,akkor jöttem rá,hogy miért is tette amit. Mattiäs miatt érhető,hogy félt egy újabb férfit az életemben…
|
-Ügyes vagy..-pusziltam meg ajkát, mire felsóhajtott fáradtan.
-Kösz, de tudod milyen nehéz volt? Életemben nem láttam még ennyi vért...-húzta el a száját undorodva és olyan fancsali képpel amitől nevetnem kellett..
-Te kis hős...imádlak..-csókoltam meg újra, és ő jó ízűen kapott is az alkalmon.
-Na igen....szuperman akartam lenni mindig is. De többször ilyet nem szeretnék átélni, mégis az a kis szerencsétlen olyan nagyon nyüszített...nem hagyhattam ott.-láttam szemeiben a sajnálatot és szerelmesen végig simogattam borostás arcát.
-El hiszem, és azt kell, hogy mondjam most mindenki szemébe te leszel a hős...-néztem rá és közelebb férkőztem hozzá, mire megfogta derekamat és egy jól irányzott mozdulattal már a csípőjére ültetett.-De még mindig nem bírsz magaddal, igaz?...-dőltem mellkasára és csintalanul vigyorogtam rá.
-Nem is fogok, főleg míg egy szál polóban flangálsz előttem.-simított végig meztelen combomon és bizseregni kezdett a bőröm, ahogy az ágyékom is, de mire válaszolhattam volna kivágódott az ajtó és apám, na meg anyám szinte be estek a szobába. Nekünk pedig még arra sem volt időnk, hogy szét rebbenjünk, így Tom csípőjén ülve egy szál semmiben, félreérthetetlen helyzetben pislogtunk egymásra.
-Jaj..-sikított fel anyám és apámat kezdte el kihúzni a szobából, aki készségesen követte is.
-Jesszus azt hittem lefejez..-sóhajtott Tom egyet hangosan, mire ránéztem vissza tartva a nevetést és megsimogattam hajának csiklandós részét.
-Egyetlen ember van akitől félsz és az az apám? Ilyen is lehetséges?-nevettem el magam amire ő kissé sértetten legördíttet magáról és felállt.
-Nem félek tőle, csak...na, tudod te..-kezdett el zavartan keresni valamit a táskájában, és ahogy megtalálta a fogkeféjét el is indult, de nem hagytam neki, hogy folytassa is.
-Ne duzzogj már Tom.-kaptam keze után így megállt...-Bocs, hogy így mondtam...-simítottam végig csupasz mellkasán és hallottam egy apró, de jól eső sóhajt az arca felől.
-Nem félek, csak sejtem, hogy nem lehet neki se egy leány álom, ha haza hozol holmi ismeretlen pasikat....én is ilyen lennék..-magyarázta mire érthetetlenül felkaptam a fejem.
-Te is? Ezt, hogy érted..-kérdeztem értetlenül.
-Úgy értem, hogy ha nekem is lányom lenne valószínűleg az összes fegyver fajtából tartanék otthon, hogy kéznél legyen ha a lányomat látogatnák meg...-mondta meggyőzően és a szemeim elkerekedtek ettől a választól. Tom és egy gyerek?Képtelenség...és még is érdekelne.
-Te gyereket akarsz? És ez a magyarázat kissé furcsa, hisz szinte saját magadról beszéltél..-simogattam még mindig a mellkasát kiegészülve már a nyakával.
-Na szerintem? Pontosan tudom milyen voltam, így inkább ne is akarjam tudni, hogy több ilyen is próbálkozhat az én szépségemnél...-lépett kijjebb és elindult újra, én pedig mint aki lefagyott úgy néztem utána, de nem hagyott nyugodni ez a téma.
-A szépséged? Tom nem értelek, áruld már el mi lett veled az előző éjszaka óta?-kértem a háta mögött állva. Mire sóhajtva kiköpte a szájában lévő habot és kissé fogkrémes szájjal rám nézett, majd elém lépett és megcsókolt. Mentolos volt, de iszonyat édes és hízelgő.
-Nem történt velem semmi...egyszerűen csak jó akarok lenni melletted. Jó emberek akarok lenni akit megérdemelsz, nem pedig egy nőfaló, bugyi szaggató pöcs... és igen gyerekekre vágyom...egy szöszke kis szépségre akinek a szemei pont olyanok mint a tiéd.-simított ki arcomból egy hajszálat és megcsókolta a homlokomat..
-Te tényleg megváltoztál, Tom. Bugyi szaggató pöcs? Ezt még nem hallottam, és örülök, hogy meg vagy magaddal elégedve és tudod is ezt...-nevettem fel hangosan...-De remélem ez nem Dasiy ellésének következménye..-fricskáztam mire kikerekedett szemekkel és sokat sejtetően felhúzott szemöldökkel rám nézett.
-Jól van boszorkány....-fújt rám mint egy mérges macska, szemei összeszűkültek és játékosa felém kapott..Értettem én, menekülnöm kell. És visítva rohantam a szobámba, hogy elbújjak ott, de ő rohant utánam és elkapott. Nevetett nagyokat és én is mikor mellkasa az arcomat súrolta, a kezei a polom alatt cikáztak és már erősen tartott karjaiban miközben csókkal hintette be arcomat.-Véged van..-nyögte a csókok között, és hirtelen már az sem érdekelt, hogy gipszben van a kezem. Levágódtam vele az ágyra és hagytam szája és kezei barangolja be a testemet úgy ahogy szeretem.
|
-Nővérkém, ébren vagy? -rontott be reggel a szobámba hugom.
-Mostmár nem... - -morogtam a párnámba álmosan- Várj! Menj ki! -tértem magamhoz, de a következő pillanatban meg is nyugodtam, amikor láttam, hogy Tom már nincs mellettem.
-Miért?
-Semmi semmi... mondjad mi van... -ültem fel nagyokat nyújtózkodva.
-Hát Tom... Tom...
-Mi van vele?
-Nos... segített világra hozni a kölyköket... hajnalban nagy nyüszítésre ébredt, azt mondta... kiment és látta hogy... és mire felébredtünk a kölykök megvoltak, nagyno édesek, megnézed őket!
-Tom... az a Tom? -kérdeztem hitetlenkedve. Nem tudtam, hogy most nevessek a helyzeten, vagy el se higyjem... Kinéztem az ablakon a fészerbe, ahol általában alszik a kutya és igen, ott voltak egy kosárban pokróccal bebugyolálva- Nem semmi... -mosolyodtam el és hirtelen indíttatásból a fürdő felé vettem az irányt, hugommal mit sem törődve. Átmentem Tom szábájába, aki kimerülten feküdt az ágyában, de nem aludt.
-Jó reggelt! -köszönt mosolyogva.
-Köszönöm! - dőltem be egyenesen a mellkasára és megcsókoltam.
|
Szerintem már vagy 10 perce,hogy csókolóztunk. Imádom az ajkait… ahogy kényezteti,ahogy játszik az enyéimmel. Minden egyes csókja mindig más… mintha tudná,hogy mikor melyikre van szükségem. De mint,minden jónak,ennek is vége szakadt… hála a húgom jó voltából.
- Is. Isabell- kopogva nyitott be a szobámba- hol vagy?- suttogta
- Basszus- suttogtam én is,miután szétrebbentünk,és óvatosan letett- menj…menned kell
- És mégis merre?- tette csípőre a kezét,és érdeklődve figyelte a válaszomat
- Ajj Tom- morogtam- néha igazán szétnézhetnél- löktem arrébb- tessék.- húztam el egy fali függönyszerűséget- ez a te szobádba vezet- nyitottam ki az ajtót
- Óóó…közös fürdű?- vigyorgott
- Menj már- löktem be nevetve,aminek a következménye az lett,hogy szegény beverte a fejét a felső lécbe
- Ezért kapni fogsz- dörzsölte a fejét,és morcosan nézett rám
- Jó éjt- vigyorogtam,és még épp időben zártam be az ajtót,és húztam vissza a kis anyagot,ugyanis a húgom benyitott
- Áhh,hát itt vagy
- És ha épp fürdök?- néztem rá szúrósan
- Ugyan- legyintott- láttalak már meztelenül- rántott vállat
- Igen… még amikor kicsik voltunk,és együtt fürödtünk- forgattam meg a szemem,és inkább bementünk a szobába
Imádom a húgomat,de néha az agyamra megy,hogy képes dolgokat félvállról venni. Mellesleg nem tudom mit csinál még itt este 11kor,ugyanis ő nem igazán a későn fennmaradók kategóriájába tartozik. De meg is tudtam viszonylag hamar a választ. A fiúkról beszélgettünk. Persze nem hagyhatta ki,hogy ne hozza fel Billt és Tomot.
Lehet,hogy felsikított mikor meglátta az idősebbik Kaulitzot a konyhánkban,de ahogy a véleményét kezdte el mesélni, egy másik lányt… lányt? Inkább egy felnőtt nőtt láttam magam mellett,akinek szerelmesen csillogtak a szemei.
- szóval akkor most azt szeretnéd,hogy összehozzalak Tommal?- lepődtem meg
- neeeem. Dehogyis. Tom nem az esetem.- rázta a fejét- jó pasi,nem arról van szó… de már ha a zenei világunkat nézzük,már különbözünk. Nekem sokkal jobban bejön Bill. Ő olyan szenvedélyes
- az biztos- emlékeztem vissza a csókunkra
- tessék?- nézett rám hugi
- semmi- mosolyogtam- viszont most szeretnék lepihenni. Hosszú volt ez az út- színleltem egy ásítást,bár tényleg fáradt voltam
- rendben. Reggel találkozunk- adott egy puszit- örülök,hogy itt vagy- ölelt meg- jó éjt
- neked is
- ohh- nézett vissza az ajtóból- jól néztek ki együtt Tommal- kacsintott
- hogy mi?- lepődtem meg- de mi… nem .. vagyis- habogtam,amin Ann csak kuncogott,majd magamra hagyott
- szóval… jól nézünk ki együtt,és a húgod hajt az öcsémre- nyitott be a fürdőből Tom nevetve
- te teljesen hülye vagy?- néztem rá csúnyán, de ahogy felém támaszkodott egyből megenyhültem- és ha bemegy?- kulcsoltam át a kezem a nyakán
- akkor meglepődött volna- csókolt a nyakamba- most viszonyt aludjunk. Fel kell készülni Daisy ellésére- csókolt meg,én pedig csak mosolyogva bújtam hozzá
- de ne feledd… hajnalban vissza kell menned- dünnyögtem már álmos hangon
|
-Moderáld magad kérlek...
-Miért? -búgta a nyakamba elakadó lélegzettel.
-Temérdek oka van, szóval hozzá is látok, mielőtt kitölröd őket az agyamból... a szüleim házában vagyunk és... és fáj mindenem... a karom el van törve, így nem is lehet normálisan... érted...
-Értem. De legalább itt alhatok? -biggyesztette le az alsóajkát extra édesen, amivel egy csapásra levett a lábamról.
-Csak ha hajlanban kilopózol kedves... -húztam végig mutatóujjam csupas alhasán, majd a sliccére haladtam át és gyengéden maszírozni kezdtem, mire leheveredett mellém.
-Bármit megteszek... -nyelt nagyokat.
-Ugye tudod, hogy abba fogom hagyni még előtte? -mosoylogtam rá gonoszan.
-Nem tennéd...
-Biztos vagy benne?
-Öhm... igen? -vigyorgott feszülten, én pedig ismét megcsíptem, majd villámgyoran (mint akit puskából lőttek --> csak neked Boo xD), a fürdőbe igyekeztem, de sajnos nem úsztam meg ennyivel, Tom utolért, felkapott a karjába és a csempéhez szorított.
|
[124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés