-              Kezd későre járni... – állt fel a padról Hayley órákkal később. Az ég egyre sötétebbé vált, lassan feloltódtak a lámpák is a parkban.

-              Menjünk! – bólintott Bess is.

-              Nem tudom, mit tegyek... – szólalt meg néhány perccel később a lány.

-              Hogy érted?

-              Amikor legközelebb találkozunk Tommal... az apámmal... vajon ő hogyan fog reagálni? És mit reagáljak én?

-              Felesleges eldöntened, hogyan reagálsz majd... amikor találkoztok, úgy is jön minden majd magától.

-              Szerinted... pozitív lesz?

-              Biztosan. Szeret téged...

-              De csak azért szeretett meg, mert hozzád tartozom...

-              Ez nem igaz, szivem. Önmagadért szeretett meg téged.

-              Remélem... – sóhajtott.

-              Egy pillanat... – halászta elő csörgő telefonját a táskájából Bess – Tom az...

-              Tényleg? – fordult felé nagy szemekkel Hayley.

-              Szeretnél vele beszélni?

-              Nem, nem... beszélj vele te!

-              Jó... Igen?

-              Hol a fenében vagytok?

-              Londonban...

-              Azt tudom, de azon belül?

-              Nem soká haza érünk, de...

-              Csipkedjétek magatokat!

-              De miért... Haló? Ez letette...

-              Mi? Mit mondott?

-              Hogy hol vagyunk már...

-              Ez érdekes... – nyitotta ki a kaput Hayley elgondolkodva.

-              Igen...

-              Teljesen úgy mondta, mintha...

-              Végre, hogy itt vagytok, már nem tudtam mit kezdeni ezzel az alakkal... – sietett eléjük Bess anyja.

-              Itt lenne... – fejezte be a mondatot a lány – Itt van?

-              Itt bizony, bár nem tudom, ki a fene hívta ide.

-              Szia... – köszöntötte odabent Tomot a lány.

-              Szia.

-              Te mit keresel itt... – kérdezte halkan Bess, de nemigen mert a szemébe nézni.

-              Azt hiszem, beszélnünk kellene. Vagy te nem így látod?

-              Azt mondtad, idő kell...

-              Ti pedig szépen leléptetek...

-              Félreérted...

-              Tudom, miért jöttetek el, de akkor is szólhattál volna.

-              Kérlek, ne vesszetek össze most ezen... – szólt közbe Hayley.

-              Igazad van... – bólintott Bess – Miről szeretnél beszélni?

-              Hármunkról! A családunkról!