Hayley nagyj�b�l ugyan�gy reag�lt, mint az apja. T�tott sz�jjal meredt maga el�, hatalmasakat pislogott n�ha �s t�bbsz�r is mintha mondani akart volna valamit.

-              Kicsim...

-              Azt... azt mondod, hogy... ez igaz?

-              Ez igaz...

-              Ez�rt j�ttetek el?

-              Igen...

-              De... �s nagyap��k? �k tudt�k! �s... �s...

-              Nem szeretn�m, ha haragudn�l r�juk emiatt... M�r nagyon r�gen volt, �s ahogyan �k sem, �n sem tudtam, mit tegyek. Hogy mi lenne a helyes... De tudnod kell, hogy egyetlen pillanatig sem jutott eszembe, hogy... hogy te ne legy�l nekem. Az els� perct�l kezdve jobban szerettelek b�rkin�l a vil�gon. Tomn�l is.

-              Tom is eltitkolta... Mi�rt nem j�tt ut�nunk? Vagy... nem is tudom, k�s�bb mi�rt nem keresett minket?

-              Fogalma sem volt r�la, hogy te l�tezel kicsim...

-              De mi�rt nem mondtad el neki?

-              Megtettem. Tegnap. �s tudom, hogy sokkal kor�bban kellett volna, de a kett�nk kapcsolata el�g bonyolult. Elszakadtunk egym�st�l 16 �vesen, m�sik orsz�gba, m�s kontinensre. Kiskor�ak voltunk Hayley... De sosem szabad elfelejtenem, hogy a sz�leim seg�ts�ge n�lk�l most nem lenn�nk itt. Egyik�nk sem...

-              De att�l m�g... att�l ez m�g olyan... Elszak�tottak a szerelmedt�l, engem az ap�mt�l!

-              Tudom. Sajn�lom, hogy apa n�lk�l kellett feln�n�d kicsim... Minden er�mmel igyekeztem, hogy el�g legyek, de tudom, hogy egyetlen sz�l� sosem p�tolhat kett�t.

-              Anya! – k�nnyes szemekkel fordult fel� �s szorosan �t�lelte a nyak�t – Nekem te t�k�letesen el�g volt�l... – szipogta halkan.

-              Nagyon szeretlek, ezt sosem felejtheted el, rendben?

-              �h�m... – b�logatott, majd elengedte. Bess l�tta rajta, hogy gondolkodik rajta, feltegye-e k�vetkez� k�rd�s�t.

-              K�rdezz b�tran. B�rmit.

-              Nem is tudom...

-              Ki vele!

-              �s Tom... sz�val... ha tegnap tudta meg...

-              Arra vagy k�v�ncsi, hogyan reag�lt? – mosolyodott el f�jdalmasan. Elm�j�t r�gt�n megt�lt�tt�k az eml�kek, ahogyan azt k�rdezte:

-              Ez�rt mentetek el? Mert... mert teherbe ejtettelek? �rtem...

-              Igen, ez�rt...

-              Gy�l�l�m a sz�leidet...

-              Ha ez vigasztal, nekik sem vagy a sz�v�l cs�cske... – mosolyodott el szomor�an a n�.

N�h�ny pillanatra �sszen�ztek �s halv�nyan elmosolyodtak, mint azon ritka alkalmakkor, amikor �sszevesztek valamin annak idej�n. Sosem volt hossz� �let� a harag k�z�tt�k, azonban mindketten tudt�k, hogy most nem err�l van sz�. Nem gyerekek m�r, hanem feln�ttek. Feln�tt probl�m�kkal, melyeken nem lehet csak �gy �tsiklani.

-              Nekem... kell egy kis id�, azt hiszem. – mondta a f�rfi v�g�l.

-              Meg�rtem.

-              Hogy v�gig gondoljam ezt az eg�szet.

-              Vil�gos �s �rthet�.

-              Majd... majd... szia... – s�hajtott, majd sarkon fordult �s els�t�lt.