Amikor Hayley késő este hazaért, anyját a kanapén találta összekuporodva. Nem öltözött át az alváshoz, és nem értette azt sem, miért ott aludt el. Mintha hazaérve nem maradt volna már ereje semmihez sem, csak arra, hogy elbotorkáljon a nappaliig és vége.

-              Anya... – ébresztgette finoman – haza értem. Miért nem a szobádban alszol?

-              Kicsim... – hunyorgott álmosan. Hayley csak akkor látta meg, hogy arca nedvesen csillog – Milyen volt a buli?

-              Nagyon jó. Mi történt?

-              Semmi, feküdj le aludni, rendben? Holnap beszélünk...

-              De biztos? – vonakodott felállni anyja mellől, amikor láthatóan igenis történt valami.

-              Persze édesem! Aludj jól! – mosolyodott el halványan.

-              Köszönöm a bulit még egyszer! Mondd meg Tomnak is.

-              Megmondom...

-              Mit akarsz? – kialvatlanul ébredt, a nyaka sajgott a kényelmetlen kanapétól, melyet nem egészen alvásra fejlesztettek ki.

-              Az apád! – szólt bele egy kétségbeesett hang. Az anyja próbálta fékezni indulatait, de onnan látszott, hogy komoly a baj, hogy elengedte füle mellett lánya modortalan kérdését.

-              Mi van vele? – Bess úgy ült fel, mint akit felhúztak.

-              Tegnap nem sikerült elérnem őt, de ma végre beszéltem egy nővérrel, aki...

-              Egy nővérrel?

-              Apádnak szívrohama volt a repülőtéren!

-              Jó ég, de... de...

-              Stabilizálták az állapotát. A gépem egy óra múlva indul...

-              Mi is megyünk!

-              Nem, nem, csak azért szóltam, hogy...

-              Nem nyitok vitát! – mondta Bess, és már le is rakta a telefont, hogy minél hamarabb úton is lehessenek.

-              Jó reggelt! – jött ki a hangra Hayley és nagyot ásított – Történt valami?

-              Apának szívrohama volt tegnap, de már stabilizálták az állapotát! Rendben lesz! – tette hozzá gyorsan, lánya egyre jobban kikerekedő szemeit látva – Tudom, hogy anya elboldogulna egyedül, de ott a helyem.

-              Veled megyek én is!

-              Egy óra múlva indul a gép! Milyen gyorsan tudsz elkészülni?

Válaszra sem méltatva, Hayley már sarkon is fordult és a szobájába masírozott. Bess is a sajátjába és az első ruhát, ami a kezébe akadt, felvette. Gyorsan arcot és fogat mosott és egyetlen falat nélkül, már útnak is indultak. Bess a kocsiból hívta fel a szomszédot, hogy ne aggódjon, és ha keresi valaki, Londonba utaztak határozatlan időre, felhívta Hayley osztályfőnökét is, a munkahelyét, elintézett mindent, hogy már ne ott kelljen ezekkel foglalkozni. Csak az apjája akart koncentrálni, semmi másra.

-              Tomnak nem szólunk? – kérdezte Hayley, amikor kiszálltak az autóból, és befelé rohantak.

-              Tomnak? Ő... majd később beszélek vele, most már fel kell szállnunk, különben itt hagynak!

Rekord sebességgel sikerült két jegyet venni a gépre, észre sem véve a szúrós szemeket, melyek a pult mögül szegeződtek rá, amiért az utolsó pillanatban érkezett.

-              Anya! – intett a nőnek, amikor meglátta – Itt vagyunk...

-              Igazán nem kellett volna idejönnötök, egyedül is...

-              Nem érdekel, mennyire összeszedett és fegyelmezett vagy, akkor is ott van a helyünk! – vágott közbe Bess és látta, amint anyja szeme könnybe lábad. Ez felért egy „köszönöm”-mel.