-              Mire célzott anyu? – ráncolta a homlokát Tom, amikor beültek egy éjjel-nappali kis kávézóba. A nő zavartan lapozgatta a gyűrött étlapot, mintha valami nagyon fontos információt szeretne megtudni belőle. Felesleges volt. Mindig ugyanazt rendelte, ha Tommal itt járt.

-              Mit hozhatok? – lépett az asztalukhoz egy pincérnő kedvesen mosolyogva.

-              A szokásosat, köszönjük! – adta vissza az étlapját Tom – Tudja mit? A kávé helyett most legyen kakaó! – mosolyodott el. Bess felkapta a fejét.

-              Máris hozom... – azzal már el is libbent.

-              Nem vagyunk már gyerekek, hogy kakaózzunk.

-              De mielőtt elmentél, ezt ittuk együtt utoljára...

-              De már itt vagyok, Tom...

-              Tudom. – fogta meg a kezét és gyengéden cirógatni kezdte hüvelykujjával – Onnan kellene folytatnunk, nem gondolod?

-              Úgy érzed, menne?

-              Abban egyeztünk meg, hogy amint lement a buli, megbeszéljük ezt... Akkor beszéljünk róla...

-              Te remek ember vagy, Tom...

-              Ajjaj, rosszul kezdődik... – dőlt hátra egy nagy sóhaj kíséretében a férfi. Volt egy olyan érzése, hogy nem fog tetszeni a folytatás.

-              Az vagy! De én... hát nem is tudom... Szeretném hinni, hogy megérdemellek, de sok dolog van még, amit...

-              Kicsim... – mosolygott rá gyengéden – Tudom, hogy nem a te hibádból mentetek el, tudom, hogy nem búcsúzhattál el. Kiskorú voltál, akinek azt kellett tennie, amit a szülei mondanak. Megértem. Megértem, hogy úgy voltál vele, többé már nem találkozunk. Továbbléptél valakivel és lett Hayley... Nem hibáztatlak, remek anya lett belőled, Hayley nagyszerű lány. Egyedül csináltad ezt végig. Nem mindenkinek menne. Ráadásul veszettül fiatalon és ha arra gondolok, hogy az apa közben nem volt sehol, hát attól felmegy bennem a pumpa. De nem kell így lennie soha többé... Komolyan gondoltam, amit korábban mondtam. Azt szeretném, ha az életem részese lennél, érted? Úgy, ahogy vagy. Lányostól, mindenestül.

-              Itt is vannak... – tett le egy-egy tányért eléjük a pincérnő vidáman – És a kakaók is... – mintha észre sem vette volna a Bess arcáról lecseppenő könnyeket.

-              Köszönjük... – erőltetett magára egy mosolyt a nő.

-              Mit mondasz? – simított végig az arcán Tom gyengéden, felitatva a nedves csíkokat.

-              Ezt szeretném én is Tom!

-              Na, akkor ezt megbeszéltük! – vigyorodott el boldogan.

-              Viszont ne dönts elhamarkodottan!

-              Hogy érted ezt? Azt hiszem, kettőnk esetében nem lehet elhamarkodástól tartani...

-              Még nem ismersz minden tényt. És ha elmesélek mindent, nekem kell majd megkérdeznem, hogy akarod-e, nem pedig fordítva.

-              Mi olyat tudnál mesélni, amiért meginognék az elhatározásomban? Kicsim, több, mint 10 éve vágyom erre...

-              Kezdetnek mondjuk azt, hogy... – gyerünk Bess, ess túl rajta... csak mondd ki! Mondd ki, és bármi lesz is, legalább könnyebb lesz a lelked... lehunyta a szemét és mély levegőt vett – Hogy Hayley a te lányod.