-              Azt hiszem, ideje indulnunk – kacsintott lányára Bess, bő egy óra múlva. Rettentően unták már a partit, Hayley és Tom egy ideje fogadásokat kötöttek rá, ki alszik el legelőször állva. Bess próbálta moderálni őket, mert egyre harsányabban nevettek fel annak ellenére is, hogy igyekeztek visszatartani. „Egyik rosszabb, mint a másik”.

-              Induljunk! – pattantak fel egyszerre és feltűnés nélkül kisurrantak. Nem mintha bárki észrevette volna, ha nagy robajjal távoznak sem. Ez a dolog egyáltalán nem Hayley-ről szólt...

Nem sokkal később már ott voltak Tomnál és baktattak fel a lépcsőkön a házba. Az ajtó kinyílt, és mindenki Hayley-t üdvözölte. Eljött minden osztálytárs, barát, barátnő, és William is, akinek a lány nagyon örült.

-              Szia... – pirult el.

-              Szia! Boldog születésnapot... – nyújtott át egy szál vörös rózsát és egy félénk puszit nyomott az arcára.

-              Köszi... – csillogó szemekkel harapott alsó ajkába.

-              Mi addig... ellenőrzünk néhány dolgot... – köszörülte meg a torkát Bess és Tommal kimentek a konyhába.

-              Ugye nem akadtál ki?

-              Nem, nem, ez csak egy puszi volt... – bólogatott egyre, mintha önmagát akarná meggyőzni.

-              Mi ennyi évesen már durvábbakat csináltunk... – mosolyodott el a férfi kacéran.

-              Nem kell emlékeztetned rá. Hayley sokkal jobb nálunk!

-              Az nem nehéz... – mosolyodott el és közelebb hajolt a nőhöz.

-              Ne csináld...

-              Miért ne...

-              Na, a tortát már csak... ó jaj... – torpant meg az ajtóban Simone zavartan – Bo-bocsánat. De talán ezt hagynotok kellene, míg a ház tele van gyerekekkel.

-              Igazad van! – helyeselt Bess és hátrébb tolta magától Tomot.

-              Gyertyák! Gyertyák kellenek a tortára! És már mehet is be...

Néhány perccel később már egy gurulós kocsin tolták be a hatalmas tortát, amiből bőségesen jutott minden vendégnek. Hayley szeme csak úgy ragyogott, amikor elfújta a gyertyákat, Bess könnyen kitalálhatta, mit kívánt, abból, ahogyan Will-re nézett.

-              Nos, akkor hagy bulizzanak tovább a fiatalok! A felnőttek lelépnek! – jelentette ki Tom.

-              Mi? Tényleg? – tátotta el a száját az ünnepelt.

-              Hát persze... senki sem tud úgy bulizni, ha egy csomó vénség bámulja!

-              Ugyan...

-              De igen! Mi megyünk! – mosolygott rá Bess és azért még adott egy puszit a feje búbjára – Jók legyetek, a házat azért nem felgyújtani!

-              Ígérjük!

-              Sziasztok!

-              Viszlát! – köszöntek el a vendégek.

-              Hm... – gondolkodott el Tom, amikor lefelé mentek a lépcsőn.

-              Mi az?

-              Jó fejek vagyunk! – karolta át a nőt – Ki más hagyná így magukra a srácokat?

-              Tudod mit? Azok vagyunk! – nevetett Bess.

-              Köszönjük a segítséget anyu!

-              Nincs mit édeseim! – sóhajtott Simone – Jól sikerült buli volt, a kölykök jól érezték magukat, ahogyan láttam.

-              Igen!

-              És most, mi a tervetek?

-              Nem tudom, gondolom beülünk valahová vacsorázni. – rántott vállat Tom.

-              Esetleg velünk jöhetnél! – ajánlotta Bess.

-              Nem, nem, köszönöm. Menjetek csak ketten. Úgy is beszélnetek kellene már.

-              Miről? – ráncolta a homlokát Tom.

-              Bess-t kérdezd...