-              Feszültnek tűnsz... – mondta Hayley a kocsiban.

-              Minden rendben édesem! – erőltetett egy mosolyt az arcára Bess.

-              Tudom, miért vagy ideges.

-              Tessék?

-              Persze, nagyi partija miatt. De nyugi, minden rendben lesz. Tom is ott lesz, vagy nem?

-              De.

-              Oda Simone nem jön?

-              Nem, oda nem.

-              Kár. Jó fejnek tűnt.

-              Az is.

-              Mit akart egyébként?

-              Semmi fontosat... – remegett meg a keze, de mély levegőt vett, hogy lehiggadjon.

-      Hayley Tomtól van? – kérdezte Simone.

Bess nem látta őt mérgesnek, inkább szomorúnak. Olyannak, aki maga is fél a választól, de mindenképp tudnia kell. Ugyanazt látta rajta, amit magán, mióta Tom visszakerült az életébe. El akarta mondani, mindenáron! Ugyanakkor nem volt képes rá. Miért csak Simone-nak tűnt fel a hasonlóság? Hogy a szemük egyforma, a temperamentumuk, a kisugárzásuk... Mindig mindenki csak Bess-t látta benne fiatalabb kiadásban. Bezzeg a nő... úgy élte le az utóbbi 16 évét, hogyha Hayley-re nézett, Tomot látta benne és a maga mögött hagyott életét. S ennek ellenére is mindennél jobban szerette őt. Sőt, talán pontosan ezért.

-              Én...

-              Kérlek válaszolj...

-              Igen... – mondta halkan, egy pillanatig szinte azt hitte, hogy ki sem mondta, Simone azonban mégis bólintott.

-              Értem...

-              Kérlek ne...

-              Nem mondom el neki. De tudnia kell.

-              El fogom mondani.

-              Rendben... – sóhajtott.

-              Sok mindent nem tudsz még...

-              Gondolom... és nem is neheztelek rád, én csak... azt sajnálom, hogy ennyi mindenből kimaradtunk. A családunk része, de nem ismerhettük. Nem tudom, Tom hogyan fog reagálni.

-              Ettől félek a legjobban. Amióta újra találkoztunk, folyton el akartam mondani neki, de...

-              Berezeltél. Nem is könnyű.

-              Már ki van készítve a ruhád édesem, öltözz csak fel... – engedte be maga előtt Hayleyt hazaérve.

-              Oké!

Bess szinte lerogyott az ágyra a szobájában. Csupán néhány perc gyengeséget engedett meg magának, utána beállt a zuhany alá, hogy időben elkészüljön. Mindketten felöltöztek, Hayley megkérte, hogy hullámosítsa be a haját, így átment az ő szobájába.

-              Kop kop!

-              Gyere!

-              Ó kincsem... – nyitott be az ajtón és szinte földbe gyökerezett a lába – Gyönyörű vagy!

-              Will-nek is tetszeni fog? – kérdezte csillogó szemekkel. A lányon meseszép piros ruha volt, mely a térdéig ért, itt-ott apró csipke díszítéssel.

-              Minden bizonyal! – bólintott határozottan – És most lássuk! – lépett közelebb és a haját kezdte fésülni.

-              Te is csinos vagy. – mosolygott anyjára a tükörből.

-              Köszönöm.

-              Tomnak tetszeni fog. – Bess egy pillanatra megdermedt, de sikerült összeszednie magát és folytatta. Ő korall színű ruhát vett fel, hasonló fazonút, mint a lányáé. Igen, tudta, hogy Tomnak tetszene... de valamiért ez inkább csak elszomorította most – Kész is vagy! – mosolygott lányára – Indulhatunk?

-              Menjünk!

-              Ez a te estéd Hayley! – ölelte magához Bess.