-              Mi lenne, ha elhívnánk a születésnapi buliba? – vetette fel az ötletet Bess, amikor elpakolták a konyhát. Fáradtan ült le az étkező asztalhoz egy kávéval, Tom mellé.

-              Azt hiszem, nagyon örülne neki. Amikor megtudta, hogy Hayley van, rögtön azon kezdett filózni, hogy mit adhatna neki, mit főzhetne neki, mit mesélhetne neki. Mintha az unokájáról lenne szó.

Bess lélegzete elállt egy pillanatra, lehunyta a szemét, majd mély levegőt vett.

-              Nem várom el, hogy...

-              Ez nem is erről szól Bess! – fogta meg a kezét a férfi és gyengéden cirógatni kezdte az ujjaival – Csupán látni szeretne titeket!

-              Én is őt. Hayley-nek is biztosan tetszeni fog az ötlet.

-              Hm... holnap ugye nem dolgozol...

-              Nem.

-              Nálam fogjuk a lakást feldíszíteni, igaz?

-              Ühüm.

-              Mi lenne, ha szólnék, hogy jöjjön ő is korábban, és segítsen nekünk. Akkor lenne elegendő időnk. Elmennénk anyád partijára és mire vége...

-              Rendben! – mosolyodott el a nő – Jól hangzik.

-              Remek! – csapta össze két tenyerét Tom, megyek is, és akkor szólok neki! Reggel érted jöjjek?

-              Nem kell, elviszem Hayley-t a suliba, és onnan hozzád megyek!

-              Oké! Akkor holnap! – állt fel és Bess kikísérte.

-              Holnap! – erőltetett magára egy félszeg mosolyt.

-              Akkor délután jövök érted édesem! – köszönt el másnap a kocsiban Bess, lányától – Hazamegyünk, elkészülünk és megyünk nagyi bulijába. Szokásos pofavizit, utána irány az igazi!

-              Alig várom! – mosolygott Hayley – Nagyon szeretlek!

-              Én is kicsim! Legyen gyönyörű napod szülinapos! – adott még egy utolsó puszit a nő és mosolyogva nézett lánya után, míg ő el nem tűnt az ajtó mögött.

Idegesen sóhajtott egyet, majd elindította a kocsit. Rettenetesen izgult, félt, hogy mi lesz Simone-nal. Nagyon régen találkoztak már, mi van, ha az asszonynak így már nem lesz szimpatikus, vagy ha nem tudják ott folytatni, mint 17 évvel ezelőtt.

-            Bátorság, te gyáva kukac! – mondta magának a visszapillantóba meredve, amikor megállt a férfi lakása előtt – Mi lehet a legrosszabb, ami megtörténhet? – utoljára ellenőrizte külsejét, szeretett volna megfelelni, ez nagyon fontos volt neki.

Határozott léptekkel lépdelt fel a lépcsőn, bekopogott és várt. Néhány pillanattal később az ajtó pedig kinyílt és ott állt az a nő, akire gyerekkorában úgy felnézett, akire igazán számíthatott, aki az igazi anya figurát jelentette a számára.

-              Én öhm... Bess... vagyok...

-              Hát persze, hogy te vagy az! – ölelte magához Simone meghatottan.

-              Olyan jó újra látni... – mosolyodott el Bess.

-              Téged is gyermekem, téged is! – engedte el és becsukta az ajtót – Mesélj, mi történt veled és az ég szerelmére, köszönés nélkül... – csóválta a fejét az asszony.

-              Sajnos nem rajtam múlott.

-              Hát persze, hogy nem! – csapott a konyhapultra indulatosan Simone és Bess annak látta őt, aki volt. Ugyanaz a szelíd, jó teremtés, aki ugyanakkor hirtelen haragra tudott gerjedni, ha arról volt szó, hogy valaki fájdalmat okoz egy szerettének – És Hayley! Bűbájos teremtés lehet!

-              Az is! – szólt közbe Tom, aki akkor csatlakozott hozzájuk – Hajszálpontosan úgy néz ki, mint Bess annyi idősen!

-              Ó, tündéri kislány voltál édesem! És most? Kész nő vagy, akinek karrierje és családja van. Büszke vagyok rád!

-              Köszönöm... – érzékenyült el Bess. Ezek azok a szavak, amiket a saját anyja még akkor sem lenne képes kimondani, ha a tulajdon élete forogna kockán.

-              És bár mindig is reménykedtem, hogy az én fiacskámtól lesz egyszer gyermeked, ha nem haragszol, saját unokámként tekintek Hayley-re, hiszen te is családtag vagy!