• Ne várj tőlem túl sokat, de mindent megteszek, amit csak tudok…

Tom már kötényben ácsorgott Bess konyhájában, ami nagyon mulattatta őt.

-              Tudom, hogy nagy segítség leszel! – kuncogott a nő, majd összecsapta a tenyerét – Mehet?

-              Igen. Várjunk csak, neked miért nem kell kötény?

-              Az  én konyhám, az én szabályaim!

-              Áhá… - húzta fel az egyik szemöldökét – Mit kell csinálnom?

Bess megkereste a legjobb receptet, és kitalálta, milyen ízű krémet készítsenek hozzá, majd hozzá is láttak. Tom szorgosan verte a habot, ha kellett, vagy éppen ellenőrizte a krém ízét –mert hát valakinek azt is kell, nem igaz?-.

-              Ha nem ízlik neki, megehetem az egészet? – nyalta le a kanalat jó alaposan, mielőtt a mosogatógépbe rakta volna.

-              Remélem, ez nem következik be! – csukta be a sütő ajtaját Bess.

-              Sokat fejlődött a sütési tudományod, azt kell, hogy mondjam!

-              Igazán?

-              Igen-igen, emlékszem még, amikor…

Hirtelen csend állt be közéjük. Újabb emlék. Annyi, de annyi mindenről eszükbe jutott valami, pedig oly fiatalok voltak még, amikor el kellett válniuk. És mégis… Egy nap annyi kaland történt velük, főleg, hogy mindig együtt mentek mindenhová, mintha elválaszthatatlanok lettek volna. Megismerkedésük első évében történt, hogy Bess a fejébe vette, hogy süt Tomnak egy tortát, mert tudta, mennyire édesszájú. Kitudakolta az édesanyjától, hogy melyik a kedvence és bár nem tartozott az egyszerűbbek közé, megpróbálkozott vele. Természetesen az egész nem úgy sült el, ahogyan eltervezte és szörnyen érezte magát. Simone, Tom édesanyja csak jót mulatott az egészen, és felajánlotta, hogy próbálják meg újra, ezúttal együtt.

Megbeszélték, hogy elmegy hozzájuk és közösen megsütik a finomságot, aminek aztán hatalmas sikere is lett. A lány bűntudatosan vallotta be, hogy nem csak az ő érdeme és majdnem sírva fakadt, amikor elmesélte, mennyire nem sikerült neki az első torta. Tom elmosolyodott, magának sem vallotta be, de meghatotta a lány igyekezete. Akkor jött rá, hogy szerelmes belé…

-              Igen… - kapta el a tekintetét zavartan Bess.

-              Sosem felejtem el, milyen édes voltál… - súgta rekedten Tom.

-              Nem sikerült valami jól…

-              A szándék a fontos…

-              Ezzel csak a bénák takaróznak! – mosolygott rá a nő.

-              Ez nem igaz, te is tudod! Azóta sem sütött nekem senki… Jó, anyát leszámítva.

-              Ő hogy van egyébként?

-              Jól, nagyon jól. Beszéltem vele valamelyik nap. Azt kérdezte, történt-e valami?

-              Miért?

-              Hallgatni szokta a műsoromat és azt mondta, mostanában sokkal jobbak. Nem tudom, mire véljem ezt…

-              Hm…

-              Azt mondta, mintha boldogabb lennék. Azt kérdezte, ki a lány?

-              Lány?

-              Ühüm. Szeretné, ha meglátogatnád. Nagyon szeretett téged és örül, hogy visszaköltöztél.

-              Tényleg? Nagyon hiányzott, sokszor gondoltam rá is. Úgy érzem, mintha sokkal több anyalánya emlék fűzne hozzá, mint a saját anyámhoz.

-              Lányaként szeretett, fogalma sem volt, hogy tűnhettél el egyik pillanatról a másikra.

-              Majd felhívom.

-              Hayley-re is kíváncsi…