-              Ne akadj ki...

-              Jól kezdődik... – sóhajtott fel Tom és hátrább lépett a nőtől – Nos?

-              A férfi, aki miatt kiakadtál a múltkor...

-              Hm?

-              Akiről Grace-től tudsz...

-              Aha...

-              Az a helyzet, hogy nem tágít.

-              Hogy érted ezt?

-              Világosan megmondtam neki, hogy van valakim, még ha bonyolult is az ügy...

-              Bonyolult? – kérdezett vissza ismét.

-              Hát nem? – csattant fel Bess türelmetlenül.

-              De... – ismerte be Tom sóhajtva – Tovább...

-              Folyton megjelenik a galériában, és próbálkozik. Tegnap is. Aztán a legrosszabbkor, mint mindig, ahogy a mellékelt ábra is mutatja anyám felbukkant. Persze rögtön elájult tőle.

-              Miért is nem lep meg.

-              Akiket én nem kedvelek, azokat szereti, akiket pedig szeretek... – tekintete Tom ajkaira tévedt, és elhallgatott pár pillanatra, hogy összeszedje magát. – Szóval fogta magát és meghívta a partira.

-              Várj, várj, várj! Csak hogy tisztázzuk! – ráncolta a homlokát – Meghívott egy vad idegent, akit láthatóan nem bírsz, a lányod születésnapi partijára, akit ez az alak nem is ismer...

-              Pontosan! Kész vicc lesz az egész, egy totális katasztrófa, így csak annyit tehetek, hogy igyekszem Hayley-nek a lehető legszuperebb kettesszámú bulit összehozni.

-              Akkor nagyon oda kell tennünk magunkat, és csak erre koncentrálni! – köszörülte meg a torkát.

Bess megkönnyebbült, de ugyanakkor a szíve is összeszorult. Folytatni akarta ezt az egészet, hallani akarta, mit mondana még Tom, de kezdett belefájdulni ebbe a káoszba a feje.

-              Egy hetünk van rá. Én intézem a vendégeket, a kaját és az innivalókat.

-              Torta?

-              Én sütöm.

-              Tényleg? – mosolyodott el Tom, ugyanis emlékei szerint a nő nem volt egy nagy cukrász. De hiszen régen is volt már.

-              Tudom, mire gondolsz... – nevetett fel Bess is – De amikor Hayley megszületett, és körbe vettek minket a nevelőnők, akiket anyám bérelt fel, elküldtem őket és megfogadtam, hogy mindent magam fogok csinálni!

-              És megtanultál sütni...

-              Igen! Nem vagyok profi, de egy szülinapi torta nem fog ki rajtam.

-              Azonban ennek jó nagynak kell majd lennie. Talán szükséged lesz egy kuktára? Mit gondolsz?

A nő elhallgatott egy pillanatra. A kérdésben nem volt semmi tolakodó, Tom nem azért kérdezte, hogy belegázoljon egy számára kedves hagyományba és neki sem jutott eszébe egy másodpercre sem. Másról szólt az egész... Annyiszor, de annyiszor elképzelte már, hogy osztoznak egy-egy hagyományban, vagy együtt újakat találnak ki. Akár a normális párok... a normális családok.

-              Hülye ötlet volt, bocsi... – visszakozott a férfi, látva a nő némaságát.

-              Nem, nem! Igazából nagyon örülnék neki... – mosolyodott el halványan.

-              Akkor azt hiszem... – igyekezett ő is összeszedni magát  - Megbeszéltünk mindent. Én még elintézem a dekorációt és a DJ-t, meg amit még kell. Időben meglesz minden.

-              Remek. Remek... – máris könnyebbnek érezte magát. Mennyivel könnyebb úgy, ha az ember nincs egyedül... És hogy Tom nem szólt már semmi mást, az ajtó felé indult – Akkor majd egyeztetünk...

-              Bess?

-              Igen? – visszafojtott lélegzettel várta, mi következik most. Talán megpuszilja? Magához húzza? Meg is csókolja?

-              Ott leszek én is anyád partiján.

-              Igen...

-              Gondoltam... gondoltam úgy tehetnénk, mintha együtt lennénk... hátha ebből végre érteni fog az az alak. És anyád is.

-              Oh... Igen. Úgy tehetnénk... – erőltetett magára egy félszeg mosolyt.