-              Jó reggelt! – köszöntötte hétfő reggel Arthur jó kedvűen. Bess egy halvány mosolyt küldött felé és az órájára nézett.

-              Késtem öt percet... – húzta el a száját.

-              Talán nem volt jó hétvégéd?

-              De igen, végül is az volt. Ennyire voltam attól, hogy elmondjak mindent. Mindent, érted? – hüvelyk és mutató ujjaival mutatta.

-              És megtetted?

-              Nem... nem tudtam. Képtelen vagyok rá. Egyszerűen gyáva vagyok... – sóhajtott.

-              Ez nem gyávaság. Szereted őt, nem akarod elveszíteni.

-              És ezért félek. És Hayley reakciójától is. Hirtelen azt sem tudom, melyik lenne a rosszabb. – nevetett fel keserűen.

-              Nem vagy könnyű helyzetben, de akkor is el kell mondanod neki valamikor.

-              Tudom. Na munkára. Vannak már?

-              Ó igen, páran már fent vannak a galériában... – bólintott.

-              Megyek a dolgomra én is. – indult fel a lépcsőn, és amikor felért, földbe gyökerezett a lába – Maga...

-              Jó reggelt! – mosolygott rá Chris.

-              Mit keres itt? Azt hiszem, tisztáztuk, hogy...

-              Maga igen vonzó számomra, igen.

-              Hagyja abba. Ez most tényleg nem hiányzik...

-              De maga nekem igen.

-              Nem értem magát...

-              Én sem magát!

-              Pedig én érthetően beszéltem. Nem randevúzom magával.

-              Barátja van? Vőlegénye? Férje?

-              Nos... – akaratlanul is Tom egyessége jutott az eszébe – Nos... nem, de...

-              Akkor semmi akadálya, nem igaz?

-              Nem! Én vagyok az akadálya.

-              Nem akarok zavarni, de jöttek hozzád... – kocogtatta meg a vállát Arthur.

-              Mégis kicsoda? – ráncolta a homlokát. Ide a galériába? Csak Hayley ugrik be hozzá néha, de ő most iskolában volt.

-              Én! – lépett fel az utolsó lépcsőfokra Bess anyja – Talán zavarok?

Bess azt sem tudta, hová legyen hirtelen. Nyíljon meg a föld, nyíljon meg a föld! Hogyan tud mindig a lehető legrosszabbkor beállítani?

-              Nem, nem, dehogy!

-              És az úr? – nézett kíváncsian a férfira, aki nyájas mosollyal figyelte az eseményeket.

-              Ő senki.

-              Ilyet nem illik mondani kislányom. Csak valaki...

-              Nem fontos...

-              Elisabeth Cusan! – szólt rá erélyesebben.

-              Anya, ő itt Chris Silverman, egy sima műkedvelő látogató. Chris, ő az anyám.

-              Nagyon örvendek! – nyújtott kezet a férfi – És emellett udvarolok a lányának is. Azaz próbálok. Nincs könnyű dolgom.

-              Igazán?

-              A jó dolgokért harcolni kell. – emelte tekintetét most a nőre.

-              Hiába! – szólt közbe Bess.

-              A lányom nem könnyű eset, figyelmeztetnem kell. Szereti a reménytelen dolgokat.

-              Ha arra gondolsz, amire gondolok...

-              Természetesen... – vigyorodott el, Bess-nek egy cápa képe ugrott be hirtelen, aki szagot fogott – Pedig annyival jobb parti van a világon.

-              Biztosíthatom, hogy velem csakis jól járna.

-              Azt látom! – kuncogott.

-              Hahó, itt vagyok én is. Nem zavar senkit? Nektek kellene összejönni...

-              Kislányom!

-              Így akar elűzni, ne is figyeljen rá.

-              Mégis kitart, ez tetszik.

-              Szobára... – dünnyögte Bess. Hirtelen úgy érezte magát, mintha újra gyerek lenne, és lázadni akart. Teljese mindegy miben és miért, csak mondjon ellent az anyjának.

-              Nem fog sikerülni!

-              Maga tetszik nekem! – mosolygott a nő – Nagyjából egy hét múlva lesz az unokám születésnapi partija. Megtisztelő lenne számunkra a jelenléte.

-              MI??? – Bess tátott szájjal, döbbenten pislogott rájuk.

-              Igazán kedves, szívesen elmegyek.

-              NEM! – tiltakozott hevesen.

-              Kislányom...

-              NEM, NEM, NEM ÉS NEM!