-              Jó... – mosolyodott el halványan Bess. Valamiért sírás kaparta a torkát. Mielőtt azonban kitörhetett volna belőle, elfordult, hogy megkeresse tegnapi ruháit. Megbeszélték, hogy Tom hazaviszi, gyorsan rendbe szedi magát, és megnézik a helyet, amit az anyja kinézett.

-              Most? – kérdezte Hayley, miután vázolták a tervet a felnőttek.

-              Igen! – bólintott a nő.

-              Mi van, ha nagyon puccos? – ráncolta a homlokát.

-              Mérget vehetsz rá, hogy az lesz, ismered a nagyit.

-              És mit csináljak?

-              Lelkesedj! Nézd, fogd fel ezt úgy, hogy neked két bulid is lesz! Hány 16 éves mondhatja el ezt magáról, hm? Tudom, hogy nem jó pofizásra vágytál egy rakás idegen felnőttel, de utána viszont megtarthatod az igazit!

-              Jó...

-              És, ha ma végeztünk ott, ebédelünk egyet! – szólt közbe Tom, meggyőzően mosolyogva.

-              Hárman?

-              Persze, hogy hárman! – nézett rá értetlenül a férfi – Mit gondoltál?

-              Jó, akkor kicsípem magam, legalább ezért ne szóljanak rám.

-              Azt jól teszed!

Beléptek a város legdrágább hoteljának halljába és nagy szemekkel néztek körbe. Nem mintha, nem láttak volna hasonló pompát, de mióta Los Angelesben éltek, szerényen éltek, semmi fényűzés. És jó is volt így, az efféle világ csupa hamisságot rejtett magában, szépsége épp annyira volt visszataszító is olykor.

Minden felületet arany szegély díszített, vörös bársonnyal párnázták az ülő alkalmatosságokat, kristálycsillárral koronázták a csodás keresztboltozatot, ami így egyszerre hatott rusztikusnak és könnyednek.

-              Nem semmi... – jegyezte meg Tom.

-              Hát nem...

-              A családod mindig is kitett magáért.

-              No igen...

-              Drágaságom! – kiáltott oda hozzájuk Bess édesanyja, ölelésre tárva karjait.

-              Meg fog ölelni? – súgta oda Bess-nek Hayley, ugyanis ilyesmire még nemigen volt példa. Az érzelmek kimutatása a gyengeség jelének számított. Legalábbis eddig.

-              Örülök, hogy itt vagytok... – mosolygott a nő, majd Tomon megakadt a tekintete – Többnyire... Nos! Erre gyertek!

-              Hát ez borzalmas! – sóhajtott fel Hayley már az autóba, Tomhoz tartva.

-              Fel a fejjel! – mosolygott rá hátra a férfi.

-              De hogyan lehetne ott bármit is csinálni? Úgy értem... láttad azt a sok kristályt és törékeny holmit? Az ember hozzá sem mer érni semmihez. Miben kell oda menni?

-              Minimum egy olyan ruhában, ami többet ér, mint a lakásunk! – válaszolt a költői kérdésre Bess.

-              Nagyi azt mondta, elvisz vásárolni, de nem tudom, elfogadjam-e.

-              Nem tehetsz mást, tudod milyen. Sértésnek veszi.

-              Tudom... Szerinted Will is jöhetne?

-              Ki akarod tenni őt ennek? – meresztett nagy szemeket Bess és Tomra kapta a tekintetét. Emlékezett még, amikor nagy hisztit csapott egyszer, amikor a szülei partit szerveztek a 15. születésnapjára. Mindenképp azt szerette volna, hogy Tom ott legyen vele, de ők már akkor sem nézték jó szemmel a fiút. Azt ecsetelték, mennyire nem az ő világukba való, mintha senki sem felelhetett volna meg nekik a Föld bolygóról. De akkor mégis ki? Ki lehetne a tökéletes a számára? Sejtette a választ: természetesen senki. Hiszen Cusan. Felfordult a gyomra ennyi sznobságtól. Tom gyengéden kézfejére fektette tenyerét és megsimogatta. Egymásra mosolyogtak.

-              Annyira nem volt vészes.

-              Nem? Talán neked, mivel én kaptam érte szobafogságot!

-              A lényeg, hogy jól szórakoztunk, ezt mondtad mindig!

-              Mi történt?

-              Anya francia témájú bulit szervezett nekem, mert ahogy ő mondta, a korombeli lányok odavannak a franciákért. Így a menü csigákból, meg kagylókból, és hasonló borzalmakból állt.

-              Ú!

-              Egy falat sem ment le a torkomon, de a korombelieknek sem, már akinek engedte, hogy eljöjjön. Úgy tűnt, mindenki unatkozik, szinte állva el tudtam volna aludni.

-              Bíztató...

-              És akkor Tom kiverte az egyik pincér kezéből a tálcát és hangosan kiabálni kezdett! Kússz, kússz kishaver, már nem kell sok, szabad vagy! Mindenki döbbenten nézett rá, én pedig majd megpukkadtam a nevetéstől, alig bírtam visszatartani.

-              De aztán csak nem bírtad tovább! – nevetett Tom az emléken.

-              Igen. Anya azonnal a szobámba parancsolt.

-              Engem pedig jó messzire tőled! – bólintott.

-              Durva.

-              Jót mulattunk, annyi szent. Megérkeztünk! – fékezett le lakása előtt. Kiszálltak és befelé indultak, amikor Hayley megkérdezte:

-              És? Mi lesz az ebéd?

-              Nem tudom még, mit szólsz a csigához?