-              Van egy javaslatom! – mondta Tom, amikor Bess végzett a fürdővel és csatlakozott hozzá a nappaliban.

-              Igen?

-              Míg anyukád a városban van, úgysem nyugszol...

-              Az biztos...

-              Így én nem nehezítem meg a dolgod.

-              Hogy érted ezt?

-              Ami kettőnk közt van, bármi is legyen az. Hiányoztál, 17 évig fogalmam sem volt, mi van veled. Most, hogy itt vagy, azt hiszem, kibírom még ezt a kis időt. Ha elment, megbeszéljük, mi van velünk.

-              Rendben.

-              És lásd, milyen komolyan gondolom, megágyaztam neked a kanapén, ugyanis te itt alszol, én pedig a saját ágyamban. Ilyen későn már nem engedlek sehová, ilyen egy jó barát.

-              Nem inkább fordítva? – nézett a nem túl kényelmesnek tűnő bőrkanapéra.

-              Barátok vagyunk, nem kell kedvesnek lennem! – állt fel mosolyogva – Jó éjt Bess!

-              Tom! Köszönöm.

-              Ezt add csak ide... – vette el tőle a törölközőt, amivel a nő a haját szárítgatta addig.

-              Köszi!

-              Nincs mit! Jó éjt!

-              Jó éjt. – helyezkedett el a kanapén.

Fogalma sem volt, mit érez, csak azt, hogy jól esett neki. Bizsergett a háta, libabőrös lett és nyugodtan lélegzett. Ennél kipihentebb talán sosem volt. Valaki végigsimított a csípőjén és a kézfejét kezdte masszírozni. Hunyorogva próbált magához térni, de a nap pont a szemébe sütött az ablakon át. És az sem könnyítette meg, hogy legszívesebben egész nap ágyban maradt volna.

Ágyban... Na várjunk csak, tisztán emlékezett rá, hogy az éjjel Tom kanapéjára feküdt le. Mit keres mégis egy ágyban? Kinek az ágya ez? És ki simogatja ilyen elképesztően profin?

-              Tom? – nyöszörgött.

-              Ki mást vártál?

-              Aludtam.

-              Tudom.

-              A kanapédon...

-              Emlékszem.

-              És most az ágyadban vagyok?

-              Stimmel.

-              Hogy kerültem ide?

-              Idehoztalak. Képtelen voltam úgy elaludni, hogy tudom, te ott szűkösködsz.

-              Azt hittem, barátok vagyunk...

-              Azok, még van rajtad ruha...

Bess fülig pirulva nézett le lábaira, melyek félig a takaró felett, félig alatta pihentek. Még mindig Tom egy bő nadrágja volt rajta és a trikó is fent volt még.

-              És masszírozol...

-              Igen, már rég meg akartam tenni, de sosem hagytad. Ugye, hogy nem is vészes?

-              Nem. – hunyta le szemeit akaratlanul, de nem akart elaludni. -               Dolgoznom kellene...

-              Szombat van.

-              Igen?

-              Bizony. Én egy ebédre gondoltam. Itt! Hayley is átjönne. Talán együtt is megfőzhetnénk. Kitalálhatnánk valami délutáni programot.

-              Nem hangzik rosszul, de csak miután megnéztem azt a helyet, amit anyám lefoglalt.

-              Akarod, hogy elkísérjelek?

-              Megoldom. – nyújtózott egy nagyot, és Tom is elengedte. Felült az ágyban és kisimította kócos fürtjeit az arcából.

-              Hé... – rángatta meg játékosan az egyik tincsét a férfi.

-              Mi az?

-              Tudom, hogy eddig ezeket egyedül intézted...

-              Igen.

-              De már nem kell. Már nem vagy egyedül. Nem is leszel soha... ha neked is jó így...