Tom elhatározta, hogy nem töketlenkedik tovább. Eleget várt, és többé már nem tud lassan haladni. Nem tud csak Bess „barátja” lenni, amikor már ki tudja hány éve csak is rajta jár az esze. Annak idején még fiatal volt, tapasztalatlan, és félős... de már felnőtt, erre a beszari viselkedésre többé nincs mentsége. Miért várjon? Miért haladjon lassan? Hiszen egyértelmű, mit akar, és a nőn is látja. Egymást akarják, akkor miért ez a lassú tempó, ez az össze-visszaság... Ha meglátják egymást, előbb utóbb csók lesz a vége, együtt alszanak, de nincsenek együtt. Nem egy pár... márpedig miért ne lehetnének azok? Csak azt remélte, Hayley-nek nem lesz ellene kifogása, így előbb a lánnyal akart beszélni. Emiatt pedig jobban izgult, mint valaha. Valamiért úgy érezte, nagyon fontos, hogy ő is az áldását adja rájuk, hisz végtére is, az ő élete is.

-              Nem akarok menni... – sóhajtott fel az órát megpillantva Bess. Vészesen közeledett az ebédidő, tehát a Chris-szel való kávézás. Nem randi, nem randi... mondogatta magának. Mégis bűntudata volt. Nincs együtt Tommal, de akkor is összetartoznak. Idők kérdése, és együtt lesznek, csupán attól rettegett, mi lesz, ha megtudja, hogy Hayley az ő lánya is.

-              Már pedig édesem, el fogsz menni. Rád fér egy kis szórakozás.

-              De Tom...

-              Együtt vagytok?

-              Ez bonyolult, mondtam már.

-              Tehát nem! Akkor pedig nem kell tartani semmitől. Egyébként sem hiszem, hogy meg fog enni téged, bár én a helyedben hagynám, főnyereménynek tűnik! – kacsintott Arthur.

-              Fejezd be... – forgatta a szemeit Bess elmosolyodva.

Mégsem sikerült egészen megnyugodnia. Chris nem késett, pedig titkon azt remélte, közbe jön neki valami. Bűntudata volt és nem csak amiatt, hogy egy másik férfival találkozik, hanem mert az nem tehet semmiről. De végül is egy kávéba nem fog belehalni... A találkozó kellemes is lehetett volna, ha Bess nem lett volna ideges. Be akarta vetni a „lányom van” trükköt, hátha Chris lelép, de valamiért nem tette. Különben is, ha itt végeztek, úgysem próbálkozik tovább, hiszen megmondta neki, hogy van valaki, még ha nincsenek is konkrétan együtt.

-      Egy pillanat és itt vagyok! – állt fel az asztaltól a férfi és elvonult a mosdóba.

Bess elgondolkodva nézett utána. Azelőtt kapva kapott volna egy ilyen férfi után. De most, hogy Tom visszakerült az életébe...

-              Milyen kicsi a világ kedvesem! – rántotta vissza a valóságba egy nem kívánt hang, Grace Johnson tulajdona – Mi van veled?

-              Grace... – nyögte kis Bess halálra váltan – Mit keresel itt?

-              Beugrottam egy kávéra. Oh, biztos Tommal vagy... – sandított a másik kávés csészére vidáman – Hogy alakulnak a dolgok? Mindig is úgy gondoltam, hogy nektek egymás mellett a helyetek és amikor elmentél, eléggé ki volt akadva. Majdnem a suliból is kicsapták a viselkedése miatt, de végül úgy tűnt, helyrerázódik. De tudod... én láttam rajta, hogy nem a régi.

-              Figyelj Grace, és most nem...

-              De végül egész szép karriert futott be, nem igaz? Őt hallgatja az egész város. Felkapott rádiós, akinek az arcát is ismerik, nemcsak a hangját. Biztosan büszke vagy rá.

-              Igen, de...

-              Úgy örülök, hogy végre a magánéltében is boldog!

-              Félreérted, mi csak...

-              Itt is vagyok! – ért vissza Chris az asztalhoz, Bess pedig azt hitte, menten elsüllyed.

-              Ó... jó napot... – köszönt rá Grace, nem is leplezve döbbenetét.

-              Chris Silverman vagyok, nagyon örvendek!

-              Grace Johnson, Bess egy barátnője. Én most... nem is zavarok tovább... Viszlát...

Bess már azt fontolgatta, vajon mekkora az esély rá, hogy mindez Tom fülébe jusson. És vajon zavarnia kellene-e, ha odajut. Nem tett semmi rosszat. Persze Grace ezt biztosan másképp látja, hiszen az ő szemében ők együtt voltak. Most megcsalta Tomot? Nem... de épp elég, hogy a nő azt gondolja...