Tom elgondolkodva olvasta el SMS-ét. Bess bogarat ültetett a fülébe Hayley-vel kapcsolatban és valami megmagyarázhatatlan nyugtalanság lett úrrá rajta. Hülyeség az egész. De akkor is olyan fiatal. Képtelen ötlet. De mégis, amikor a lány üzenetet írt neki, elszorult a torka. Nem, nem, Bess csak rémeket lát az anyja miatt. Mindig is ez volt. Ha Mrs. Cusan feltűnt a színen, ott valaki idegösszeroppanást kapott, paranoiás lett, vagy porig alázták. Nem volt ez másképp régen sem, ezért találkoztak mindig nála és nem fordítva. Tom sosem lépte át Bess-ék házának küszöbét. Persze ez nem azt jelenti, hogy a lány nem csempészte be az ablakon át néhányszor, de az más. Az csak is az ő titkuk volt, édes kis emlékek, amikor csak feküdtek egymás mellett az ágyban és beszélgettek reggelig. Nem akartak aludni, nem akarták elfecsérelni a drága perceket. Másnap aztán karikás szemekkel, kialvatlanul vánszorogtak el iskolába, de megérte.

Szeme sarkából meglátott egy vörös foltot az ajtónál, így figyelmét ismét a jelenre összpontosította. Rámosolygott Hayley-re, majd intett neki, hogy jöjjön beljebb a stúdióba. Ellenőrizte, hogy jó szám megy-e, majd teljesen a lány felé fordult.

-              Szia Hayley, miben segíthetek? Az SMS-ben azt írtad, fontos. Ülj csak le, hallgatlak.

-              Köszi...

-              Ki vele, mi bánt?

-              Tudom, hogy elég sok a dolgod, és nem akarlak folyton zavarni...

-              Hé, én mondtam, hogy hívj, bármi van. Nem csak duma volt.

-              Rendben... nos, pályaválasztási nap lesz a suliban pénteken.

-              Nem a szülők szoktak menni erre?

-              Csak a kisebbeknél. A mi tanárunk azt találta ki, hogy mindenki lépjen kapcsolatba olyan személlyel, aki olyan munkával foglalkozik, amilyenben mi magunk is el szeretnénk majd helyezkedni. Ezzel már ösztönöz minket, hogy jobban ismerjük meg a szakmát... Arra gondoltam, hogy... mivel én...

-              Rádiós szeretnél lenni, megkérsz engem, hogy menjek be és szóljak néhány szót?

-              De csak ha nem nagy gond... Nem akarlak kihasználni, csak...

-              Pénteken?

-              Igen.

-              Hánykor?

-              Valamikor a délelőtti órákban.

-              Hm... – gondolkodott el – Meg lehet oldani, szívesen segítek.

-              Komolyan megtennéd? Nagyon Klassz lenne!

-              Persze, egy órácskára el tudok szabadulni! – mosolygott a lányra kedvesen. Az arcát fürkészte, mely az apjára hasonlíthatott jobban. Besstől bőrét és haját örökölte és kecses testalkatát, de Hayley-ben volt valami más is. Barna szeme más volt, mint az anyjáé, szeplői mellett anyajegyei is ugyanolyan hangsúlyt kaptak, ami a nőnél halványabbak voltak és ritkábbak. Bess szempillája hosszú volt, és világosbarna, míg lányáé dús, szinte fekete. Az arcán... önkéntelenül nyúlt saját anyajegyéhez az arca jobb oldalán, s ez a mozdulat nem is tudatosodott benne. Hayley tekintetét telefonjára szegezte, mely üzenetet jelzett. Pár pillanattal később alsó ajkába harapott és zavartan elpirult. Ezt a gesztust viszont Bess-től vette át, ős is így viselkedett, ha a közelében volt.

-              Valami fontos? – kérdezte.

-              Oh... – süllyesztette el a készüléket a zsebébe a lány.

-              Értem, titok. Nem kíváncsiskodom...

-              Nem az, csak... nem akarom, hogy anya tudjon róla... legalábbis még...

-              Fiút sejtek a dologban.

-              Úgy is mondhatjuk. – vigyorodott el, ami Tomot is mosolygásra késztette. Csak nem szerelmes ez a lány?

-              És még hogyan?

-              Ha anya megtudja...

-              Tőlem nem fogja, ígérem.

-              Hhh... szóval van egy srác...