-              Na? Egyesült hát a kis család? – kérdezte Mrs. Cusan Bess ágyán ülve, majd’ felrobbant, persze ezt sosem mutatta volna ki – Komolyan csak ezért jöttél ide vissza? Hogy felkeresd ezt a kis senkit? Hayley érdekei már nem is fontosak? Na és Tom... Az Isten szerelmére, Cusanok vagyunk, ezt ne felejtsd el, amikor összeállsz egy ilyen kis...

-              Hogy is felejthetném, naponta emlékeztetsz rá. De ez csak egy név...

-              Ha családunk neked csupán egy nevet jelent...

-              Anya kérlek, ne kezdjük ezt előröl... Belefáradtam a folytonos csatározásba veled. Felnőttem. 33 éves vagyok, már nem tartozom neked számadással, hogy mit miért teszek. Engedély sem kell. Ez az én életem.

-              De az unokámét is tönkre teszed a meggondolatlanságoddal?

-              Anya...

-              Hiszen ezért jöttél vissza, vagy nem?

-              Nem. Is... részben. De muszáj volt eljönnöm onnan, az nem az én világom volt, és nem is Hayley-é...

-              Az lett volna, ha nem uszítod folyton. A legjobb iskolákba járattuk, mindent megadtunk neki. Kész palotában nevelkedhetett, cselédek lesték minden óhaját...

-              Egy gyereknek nem pénzre és pompára van szüksége, hanem szeretetre...

-              Nem vádolhatsz azzal, hogy nem szeretjük őt apáddal. Annyit fáradoztunk a jövőjéért. Hogy többre vigye, mint...

-              Mint ki? Mint én, igaz? Sosem tudtatok igazán megzabolázni, nem igaz?

-              Ezért úgy gondoltad, a legjobb, ha a lányodat is ellenünk neveled...

-              Egyáltalán nem neveltem ellenetek... – sóhajtott fel Bess. Már annyiszor lejátszották ezt, és sosem jutottak a végére.

-              Ne hidd azt, hogy bolond vagyok Elisabeth! Azt hiszed vak vagyok, de én mindenről tudok.

-              Na ne mondd... – ült le az ágya melletti kis olvasó fotelba Bess.

-              Például a telefonhívásokról... – lánya döbbent arcát látva elégedetten elmosolyodott – Bizony. Azt hitted, csak azért, mert nem a házamból telefonálgattál, nem tudok róla? Amikor odaköltöztünk, rejtélyes körülmények között minden szerdán elmentél a városba egy telefonfülkéhez azzal az öreg komornyikkal, aki úgy imádott téged már az első pillanattól kezdve. Ugyanabban az időpontban, ugyanabból a fülkéből, egészen a terhességed utolsó hetéig. Sejtem kit hívhattál olyan elkeseredetten. Még az utolsó héten is, amikor minden percben szülhettél, akkor is elmentél, ami nagy felelőtlenség volt tőled.

-              Miért nem zártál akkor be a padlásra, mint egy csintalan gyereket és dobtad el a kulcsot? Ha olyan megfékezhetetlen voltam...

-              Gondolod, hogy nem fordult meg a fejemben? Azt reméltem, megjön az eszed és miután megszülted Hayley-t, abba is hagytad...

-              Nem hiszem el, hogy tudtál róla... hagytad, hogy szenvedjek.

-              Sosem értettem, mit ettél azon a fiún.

-              Mert nem ismerted...

-              Az anyagi helyzetét éppen elég volt ismernem.

-              Na persze, neked minden csak szám és befektetés. Mert akikkel te akartál összeboronálni, sokkal jobbak voltak.

-              Ők voltak valakik!

-              Számomra senkik! Csak nevek... Semmi több. Tökéletes maszkok, érzelmek teljes hiánya.

-              Annak idején apád és én sem úgy ismerkedtünk meg, mint a mesékben, és látod, ennyi év után is együtt vagyunk.

-              Nekem nem ilyen élet kell, miért nem érted meg? Fogadd el.

-              Az ég szerelmére, hogy lehetsz ilyen önző? Magaddal rántod a lányodat is, annyi lehetősége lenne és mind eldobjátok csak azért, hogy te újra együtt lehess ezzel az alakkal.

-              Ezt te mondod nekem? Csak az számít, hogy szégyent hozok a Cusan névre, ettől rettegsz!

-              Mégis te vagy az, aki csak magadra gondolsz.

-              Hayley szeret itt lenni!

-              Mi mást is mondhatna?

-              Na jó, ennek így sosem lesz vége. – dörzsölte meg a halántékát Bess és mélyen felsóhajtott. És amikor már azt hitte, rosszabb nem lehet, az anyja feltett neki még egy kérdést.

-              Na és mondd, Miss Önzetlenség, Hayley örült, amikor elmondtad neki, hogy Tom az apja?