Bess azon gondolkodott, mit tegyen. Hívja fel Tomot és nézze meg a lakását, vagy keressen másik helyet? Ha az ő lakásán lesz a buli, egyértelmű, hogy ő is ott lesz, de ha a szülei meglátják... Viszont ha máshol lenne, Hayley akkor is ragaszkodna hozzá, hogy eljöjjön, mivel megkedvelte. Nem is csoda, azonos érdeklődési kör és valamiért egészen biztos benne, hogy Tom és a nő egymásnak lettek teremtve. Nem könnyű helyzet. A szülei már azt mondták, idejönnek megünnepelni unokájuk születésnapját, és ha ők egyszer valamit kiejtenek a szájukon, azon még a jó Isten sem változtathat.

-              Tom Kaulitz, miben segíthetek? – vette fel a férfi a telefont, miután bekapcsolta a következő zenét. Most van pár perce, míg az lejár.

-              Szeretnék kérni egy ütős számot a legsegítőkészebb férfinak, akit ismerek, és mindenkinek, aki szereti...

-              A férfit, vagy a számot? – mosolyodott el az ismerős hang hallatán, gyomra liftezni kezdett. Létezik, hogy szerelme az évek során sem fakult meg?

-              Most megfogtál!

-              Miben segíthetek Bess?

-              Elvihetnél a lakásodra! – mondta mindenféle hátsó gondolat nélkül, ám a mondat utáni hatásszünetet hallva elpirult – Mármint...

-              Ha most elkezdesz magyarázkodni, véged. Nos! Mikor lenne jó neked?

Kora délután végeztek mindketten a munkával, megbeszélték, hogy a pláza előtt találkoznak. Bess már korábban felhívta Hayley-t, hogy egy kicsit később ér majd haza, mint szokott, ne aggódjon és a lelkére kötötte azt is, hogy fogjon hozzá a házi feladataihoz.

-              Szia... – mosolygott rá Tom, amikor meglátta – Mehetünk?

-              Igen... – Bess szíve gyorsabban kezdett el verni, mint általában, amikor meglátta a férfit. Jól eső melegség áramlott szét az ereiben, mélyeket lélegzett, hogy visszafogja magát és ne mosolyogjon folyamatosan, mint egy eszelős tini, de nehezére esett. Gyalog indultak útnak, mivel Tom nem lakott messze a központtól és még jó idő volt. Élvezték a friss levegőt és mire a lakáshoz értek, egyikük sem tudta volna megmondani, mikor fogták meg egymás kezét.

-              Ez lenne az... – nyitotta ki előtte a bejárati ajtót és betessékelte.

-              Ez nagyon klassz! Jó nagy nappali!

-              Mondtam! Ez a legjobb benne. A többi helyiség elég kicsi, de ezért megéri. Leginkább azért vettem meg ezt, hogy itthon is dolgozhassak, ha úgy alakulna. Például egy éve eltört a lábam és innen vezettem a műsort. Elfér itt egy mini stúdió, az egyszerűbb műsorok innen is mehetnek, látod? Arrébb húzom a dohányzóasztalt és kész is.

-              Tökéletes lenne ez a hely. – bólinott Bess lelkesen, de nem sokáig tartott a mosolya.

-              Mi a baj?

-              A szüleim. Egy elég nagy dilemmában vagyok, ami azt illeti. Ide akarnak jönni a bulira.

-              Na és? Oh... értem már, engem pedig utálnak...

-              Nem utálnak, csak... csak...

-              Utálnak.

-              De Hayley szeretné, ha ott lennél, és én neki akarok kedvezni első sorban. Azt akartam kérdezni ezzel, hogy téged nem zavarna, ha itt lennének?

-              Bess... – húzta magához a nőt – Engem semmi sem zavar, ha azzal boldoggá tehetlek...

-              De ez a te lakásod és a szüleim elég nehéz esetek. Nem áll távol tőlük a jelenetrendezés, ha valami nem tetszik nekik és...

-              Megbirkózom ezzel az egy alkalommal. Hayley-ért és érted.

-              Nem emlékszem, hogy mindig ilyen lovagias lettél volna.

-              Igazi kis huligánok voltunk, ne is mondd... – kuncogott fel – De azóta sok minden megváltozott. De azért nem minden... – nézett ajkaira éhesen.

-              Például?

-              Például ez... – puszilta meg Bess arcát – Na és ez... – száját – És ez... – nyakát – És ez sem... – gyengéden felemelte az állát és néhány pillanatig a szemeit nézte. Talán a tiltakozás utolsó kis szikráit kereste, s mikor nem találta, végre birtokba vehette kívánatos ajkait, amikre már annyira szomjazott...