-              Idejönnek... – sóhajtott fel Hayley fél órával később, és leheveredett anyja mellé a nappaliban lévő kanapéra. Bess éppen egy könyvet olvasott, ami annyira magával ragadta, hogy észre sem vette, mennyi idő telt el azóta, mióta szülei telefonáltak és lányát kérték. Most Hayley-re nézett és kérdőn felhúzta szemöldökét.

-              Tessék?

-              Idejönnek. Nagyiék...

-              Mikor? – nyögött fel Bess fáradtan és becsukta a könyvet.

-              A születésnapomra.

-              Oh, jó, az még egy hónap.

-              Vagy lehet, hogy pár héttel korábban...

-              Tessék?

-              Jó, jó, elmesélem. Nos nagyi kérdezte, hogy hogy érzem itt magam. Persze mindenáron rá akart beszélni, hogy menjek vissza, és amikor mondtam, hogy téged már a munka is ideköt, rávágta, hogy akár nélküled is.

-              Te jó ég... – nem tudta felhúzza magát ezen, vagy csak nevessen egy jót ezen a képtelenségen.

-              Mondtam még, hogy én is jól érzem itt magam, szeretem a sulit, a helyet, beilleszkedtem, vannak barátaim. Nem akarok visszamenni, maximum látogatóba. Felajánlotta, hogy rendeznek nekem partit a születésnapomra, de mondtam már, hogy te szervezel valamit.

-              Azt meg honnan...

-              Nem tudok semmit, de mondanom kellett valamit. Ha visszamegyek, el se engednek...

-              Nekem mondod? – mosolyodott el keserűen a nő és a halántékát kezdte masszírozni – Mi volt még?

-              Így azt mondta, hogy meglátogathatnának és ha akarok, velük mehetek majd. Mi bajuk van Los Angelesszel?

-              Ne engem kérdezz, sosem tudtam egészen, mi jár a fejükben. Szóval eljönnek a bulidba.

-              El.

-              Akkor ki kell tennünk magunkért, ők a tökéleteshez szoktak.

-              De én nem akarom, hogy az legyen. Jó kedvet akarok és szórakozást. De ha  nagyiék is jönnek, az katasztrófa lesz.

-              Nem is beszélve Tomról...

-              Sosem fogod elárulni a sztorit?

-              Milyen sztorit?

-              Amiért ennyire utálják őt. Még a nevét sem mondhatom ki és tőled sem hallottam soha előttük. Mit csinált? Megpróbált megszöktetni? Késve vitt haza egy randiról? Tiszteletlen volt? Feleselt?

-              Azt hiszem, ebben a sorrendben...

-              De most komolyan! – sóhajtott türelmetlenül Hayley, de már látta, hogy anyjából nem szed ki semmit sem. Talán majd egyszer Tomból...

-              Majd elmesélem egyszer, de nem ma, rendben?

-              Születésnapomon?

-              Biztos ősrégi sztorikat akarsz hallgatni egy olyan szép napon?

-              Igen!

-              Nem úgy volt, hogy tusolni mész? – vigyorgott rá Bess, lezárva a témát és lánya értett is a témaváltásból. Tudta, hogy vele nem jó erősködni, úgyis csak azt árul el, amit akar, ismerte makacsságát.

-              Már itt sem vagyok! Te addig gondolkodj a bulimon! – fuvolázta és már el is tűnt a fürdőszobában.

-              Azon leszek... – nézett utána Bess, alsó ajkát harapdálva idegességében. Szólnia kellene Tomnak, hogy valami puccosabb helyre lesz szükségük. De nem akart kompromisszumokat kötni, neki a lánya boldogsága az első és ő nem akart nagy, világraszóló partit, csak jól érezni magát a barátaival. A másik dolog pedig... ha szülei meglátják Tomot, talán szívrohamot kapnak, vagy ami még rosszabb, olyan jelenetet rendeznek, hogy azt még Tokyóban is meghallják.