-              Igazán rendes tőled, ahogyan bánsz Hayley-vel... – mondta Bess, miután felvették a zsetonokat és elindultak az óriáskerék felé.

-              Nem tudom, hogyan bánhatnék máshogyan, jó fej csaj és nagyon hasonlít rád. Jó munkát végeztél Bess.

-              Remélem...

-              Ne légy olyan önkritikus. Sok nő nem bírta volna egyedül...

-              Szerencsére nem voltam teljesen egyedül. A szüleim nagy segítséget jelentettek.

-              Elmondod, hogyan történt? És hogy az apja... nos... hogyan került ki a képből?

-              Azt hiszem, még nem vagyok rá képes... Még ma is fáj, ahogy történt...

-              De él még?

-              Él...

-              És sosem akarta látni a lányát? Megismerni? Ha nekem született volna gyermekem, senki sem tarthatott volna vissza attól, hogy megismerjem. Ő pedig...

-              Ez bonyolult Tom.

-              A szüleidnek volt hozzá köze? – Bess nem válaszolt, csupán szomorúan hajtotta le a fejét. Nem akart erről beszélni, még nem volt rá képes – Szóval igen.

-              Nos, ha úgy vesszük...

-              Jól ismerem a módszereiket, és ha ők intézték el...

-              Viszont ha ők nem lettek volna, nem ment volna egyedül.

-              Hayley hány éves?

-              16 lesz nagyjából egy hónap múlva.

-              16? – húzta fel a szemöldökét meglepetten a férfi – Az azt jelenti, hogy... hogy miután elmentél... nem sokkal utána...

-              Fiatal voltam, amikor történt. Amikor a szüleim megtudták, nagyon dühösek lettek.

-              Csodálom, hogy engedték, hogy megtartsd...

-              Nem volt választásuk, nem engedtem, hogy elvegyék tőlem. Tudtam, hogy még nagyon fiatal vagyok és megváltozik az egész életem, de a gondolatát sem bírtam, hogy... hogy... Azt hazudtam nekik, hogy korábban történt, hogy már ne lehessen elvetetni sem.

-              Bátor dolog volt tőled, sokan megijednének ekkora felelősségtől olyan fiatalon.

-              Ó, féltem is! Rettegtem, hogy esetleg rosszul döntöttem, és mindent el fogok rontani, de egyszerűen képtelen voltam megtenni. És amikor először megláttam Hayley-t, úgy éreztem, bármi is jön ezek után, bármilyen nehéz lesz is gondját viselnem, megéri, ha boldoggá tehetem őt.

-              Boldog gyereknek látszik és kiegyensúlyozottnak.

-              Remélem, hogy az is. De tudom, hogy hiányzik neki az apja.

-              Egyáltalán nem is ismerte?

-              Nem és én sem árultam el neki, ki az. Nem láttam értelmét, mivel... távol volt. Nem vehette ki a részét a nevelésből.

-              Nem vehette? Ez azt jelenti, hogy nem tette és nem is akarta, vagy hogy nem tehette, de akarta? – kérdezte a lényegre tapintva Tom és Bess szíve hatalmasat dobbant.

-              Itt vagyok! – intett feléjük Hayley és a nő egy időre megkönnyebbülten lélegzett fel. El akart mesélni Tomnak mindent, de ennek még nem most volt itt az ideje. Előbb még neki is számolnia kellett a múlt fájó emlékeivel és a mardosó bűntudattal is.

-              Láttál valami érdekeset? – kérdezte Tom jókedvűen a lányt.

-              Naná! Kezdhetnénk mondjuk az óriáskerékkel, ha már itt vagyunk! – lelkendezett Hayley, anyja azonban azonnal elsápadt a magas szerkezetet látván.

-              Nincs az az Isten, amiért én felülnék egy ilyenre! Mégis milyen magas ez az izé?

-              Jajj anyu, te és a tériszonyod! Le kell győznöd a félelmed.

-              De nem itt és nem ma! – rázta a fejét.

-              Mindenki tériszonyos, akit csak ismerek, pedig a magasság olyan király!

-              A számból vetted ki a szót! – kacsintott rá Tom – Ha nem bánod, én szívesen felülök veled. Már persze csak ha nem vagyok nagyon öreg, hogy velem mutatkozz!

-              Háááát, határeset, még elnézem!

-              Hayley!

-              Csak vicceltem! – kuncogott – Tényleg felülnél velem?

-              Nem hagyhatom, hogy kihagyd ezt az élményt, nem igaz?