-              Finom volt, köszönöm! – törölte meg ajkait reggeli után Bess.

-              Igen, köszönjük Tom! Fincsi volt! Na és a paradicsom... – mosolygott bűbájosan Hayley.

-              Elég! – hunyorított rá az anyja.

-              Én köszönöm a filmezést! – bólintott a férfi halvány mosollyal az arcán.

-              Nem megyünk el a vidámparkba? Csak mi hárman! Olyan szép idő van még, és jövő héten bezár a park és...

-              Hayley!

-              Igen? Én csak... ha Tomnak is van kedve és...

-              Nagyszerű ötlet! – helyeselt a férfi.

-              Beszélhetnék veled egy percre? – fordult lányához ismét és ellentmondást nem tűrve elvonult a szobájába, ahová a lány is követte, majd magukra csukták az ajtót.

-              Mi a gond? – értetlenkedett a fiatalabbik.

-              Mi a gond? – ült le az ágyra Bess és a hajába túrt. Kézen fogta lányát és maga elé húzta – Ide figyelj Hayley.

-              Rosszul kezdődik... – húzta el a száját.

-              Most komolyan beszélek. Mire megy ki a játék? Tudod, hogy vasárnap neked tanulnod kell hétfőre, megegyeztünk! Péntek délutántól vasárnap délutánig hétvége. De ebéd utántól tanulás. Próbálok nem olyan szigorú lenni, mint amilyen vasszigor körülvett Londonban téged, de ha megnehezíted...

-              De anyu...

-              Hayley...

-              Nem, én nem akarok sumákolni, én ezt érted teszem.

-              Miről beszélsz?

-              Hát rólad és Tomról! Kedvelitek egymást, vagy nem?

-              De igen, viszont...

-              Viszont?

-              Ehhez neked semmi közöd, nem igaz?

-              Már hogy ne lenne! Te mész hozzá majd feleségül, és ha így lesz, akkor...

-              Na ácsi, ácsi! Senki nem megy hozzá senkihez sem! Megmondtam, Tom és én nagyon jó barátok voltunk annak idején, de szó sem volt olyasmiről, hogy mi... mi újra kezdenénk bármit is, vagy... vagy folytatnánk... vagy ilyesmi... Nem, úgy érzem ezzel akarsz valamit mondani nekem. Nekem első sorban rád kell figyelnem Hayley...

-              De...

-              Nem vagy boldog itt? – kérdezte szomorkásan és figyelmesen nézett végig lánya arcán.

-              De igen. Örülök, hogy eljöttünk onnan és ne értsd félre, hiányoznak nagyiék, de... itt sokkal jobb...

-              Vannak barátaid?

-              Vannak anyu!

-              Ennek örülök. Senki sem bánt?

-              Nem! Anyu, figyelj rám! Én csak érted aggódom!

-              Ennek fordítva kell lennie, úgyhogy engedd meg, hogy én aggódjam érted inkább.

-              Túlzásba viszed, semmi bajom...

-              Az előbb még házassággal dobálóztál, erre nem lehet máshogy reagálni. Én... én azt hittem, jól megvagyunk. Te és én.

-              Így igaz.

-              Tudom, hogy szomorú vagy apád miatt, amiért nem volt mellettünk, de hidd el, hogy nem volt más mód. Azt hittem, elég vagyok neked én, és a nagyiék.

-              De neked vajon elég ennyi?

-              Hogy érted ezt?

-              Ahogyan kérdeztem. Úgy teszel, mintha nem vennéd észre Tom sóvárgó pillantásait, szerelemtől csillogó nagy barna szemeit! – sóhajtott fel.

-              Túl sok romantikus filmet néztünk együtt, azt hiszem.

-              Mindig te voltál a legjobb barátnőm anya, te aggodalmaskodtál, amikor beteg voltam, a te válladon sírhattam ki magam, ha csalódás ért, veled oszthattam meg a titkaimat és te tanítottál meg minden jóra. De eközben azt is láttam, hogy te nem vagy egészen boldog. Azt hiszem apa miatt, pontosabban a hiánya miatt. Mind végig egyedül voltál és egyszer sem hallottalak panaszkodni emiatt. De már nem kell a nap huszonnégy órájában fognod a kezem. Azt szeretném, ha boldog lennél.

-              Akkor vagyok boldog, ha te is boldog vagy szívem!

-              Én pedig akkor, ha te! Azt hiszem, Tom azzá tehet téged!

-              Honnan vagy te olyan biztos benne, hm?

-              A zsigereimben érzem, vagy nem te tanítottad nekem, hogy bízzak az ösztöneimben? – húzta fel szemöldökét Hayley és anyjára mosolygott – Szeret téged, és ellenem sincs kifogása. Szerintem kedvel engem.

-              Naná, hogy kedvel.

-              Tökéletes anya... – mondta halkan és Bess füle mögé tűrt egy tincset, miközben a tekintetét kereste – Szerintem az... na és szerinted?