Tom mosollyal az arcán ébredezett másnap reggel. Régen nem érzett már ilyen békességet, de most minden olyan tökéletesnek tűnt, már az első pillanatban. Nem zavarta, hogy az egyszerű függönyön keresztül besüt a nap, egyenesen az arcába, hanem élvezte a meleget és hogy a nő feje a mellkasán pihen. Ülő helyzetben aludtak el, de nem panaszkodott, régen nem élvezett már ennyire valamit, még ha dereka sajgott is. Akkor is megérte.

-              Bess... – súgta halkan, nehogy Hayley felébredjen a másik szobában. A fali óra szerint reggel 8 óra múlt. És vasárnap.

-              Hm? – furakodott még közelebb hozzá, magáról sem tudva még.

-              Kelj fel édes... – adott egy apró puszit a feje búbjára, majd a fülére, arcára és végül a szájára.

Bess jól eső sóhajjal húzta közelebb a fejét, hogy elmélyítse édes csókjukat, mely egyre szenvedélyesebbé vált.

• Ez... fantasztikus... – próbált szóhoz jutni Tom, de akarta is meg nem is, hogy abba hagyják – De... talán abba kellene hagynunk, mielőtt... a lányod meglát! – nyögte ki.

A nő szemei ekkor pattantak ki és Tomra meredtek.

-              Ó istenem... – takarta el a száját zavartan – Ne haragudj.

-              Ne légy zavarban.

-              Én... én nem tudom, hogy mi ütött belém...

-              Minden rendben? – mosolygott rá a férfi, jót mulatva.

-              Azt hiszem, igen.

-              Akkor jó... – kuncogott.

-              Örülök, hogy viccesnek találod, de én... – bújt ki a takaró alól, de Tom elkapta és visszarántotta az ölébe.

-              De te?

-              Azt... azt hiszem veszek egy hideg zuhanyt... – mosolyodott el végre Bess is és pironkodva elvonult a szobájába, miután kapott még egy rövidke csókot.

Tom úgy döntött, készít egy kis reggelit, ez a legkevesebb, amiért itt alhatott az éjjel, pláne ilyen jó társaságban. Kinyújtóztatta elgémberedett izmait, majd a konyhába vette az irányt. Pár perccel később már pirítós és kávé illat terjengett.

-              Jó reggelt! – lépett be Hayley meglepetten – Azt hittem, anya az...

-              Ő elment tusolni. Jó reggelt! – mosolygott rá Tom.

-              Értem. Öhm... És te reggelit csinálsz...

-              Igen, nektek!

-              Nekünk...

-              Ühüm...

-              Segíthetek?

-              Azt hiszem, boldogulok. Voilá! – tett le elé egy tányért, rajta nutellás zsemlével és egy bögre tejjel.

-              Aszta.

-              Szólj, ha kérsz kakaót a tejbe, személy szerint én sose raktam, mert a nutella már önmagában is elég édes volt és a tej kiegyensúlyozta. Mi az? – kérdezte zavartan, amikor észrevette, hogy elmosolyodott.

-              Én is így gondolom.

-              Remek... Ez pedig az anyukádé... – rakott le egy másik tányért is – Reméljük, nem hűl ki, mire ideér.

-              Aszta.

-              Mi az?

-              Ahogyan felvágtad a paradicsomot, az... elég fura...

-              Ó igen, megkaptam már párszor. Senkit sem láttam még, aki így vágta volna, de nem érdekel.

-              Képzeld, én igen.

-              Tényleg? Na és kit?

-              Hát anyát.

-              Hm... – halványan elmosolyodott, ahogy eszébe jutott néhány régebbi emlék. Bess annak idején sokat volt náluk, és imádtak a konyhában rosszalkodni. Ilyenkor mindig Tom készített neki szendvicseket és azzal próbált imponálni, hogy minél bonyolultabb alakzatokban vágta fel rá a zöldségeket. Egy idő után ezek a mozdulatok rutinossá váltak, és jutalom puszi járt értük. Kicsit voltak még és Bess imádta zsűrizni Tom étel kreálmányait.

-              Jó reggelt, nahát micsoda illatok! – libbent be a konyhába a nő.

-              Tom reggelit készített nekünk! Én nutellásat, te pedig vajasat kaptál. Paradicsommal.

-              Oh... – Bess ekkor látta meg a tányérját, tekintete a jelenlévőkre szaladt, először a lányára, aki mindent tudón mosolygott rá, majd Tomra, aki csak nézte cinkos huncutsággal a szemében.