-              Jó reggelt! – köszönt a konyhába érve másnap reggel Hayley jókedvűen.

-              Ahhoz képest, hogy hétvégére szobafogságot kaptál, vidám vagy!

-              Mert tudom, hogy szeretsz és csak a javamat akarod! – dalolászta szempilláit verdesve.

-              Túl jól neveltelek, vagy valami turpisság van az egészben?

-              Nem tudom! – kacsintott – Hm, ez így nem jó! – lépett az anyja széke mögé és laza kontyba fogott haját szétszedte, majd elkezdte befonni.

-              Szabad megkérdeznem, mit csinálsz?

-              Befonom a hajad. A férfiaknak tetszik a fonott haj.

-              Értem, én naiv azt hittem, dolgozni megyek, de ezek szerint esedékes a heti divatbemutatóm!

-              Jajj anya, hát nem emberek közé mész?

-              Ezek szerint nem vagyok szalonképes? Mi lesz a következő? Öreg?

-              Tudod, hogy értem! Kész is! Most te nekem!

-              Mit szólnál... – ujjaival gyengéden végigszántott lánya fürtjei között – Ha a hétvégét kettesben töltenénk? Filmeznénk, vagy amit akarsz. Persze házon belül. A szobafogság még áll.

-              Benne vagyok! Agatha is jöhet?

-              Nem!

-              Csak próbálkoztam! – kuncogott.

-              Kész vagy! - adott egy anyai puszit a feje búbjára ás útjára engedte.

-              Pont jókor! – fülelt fel a csengő hangjára Hayley és már szaladt is az ajtóhoz.

-              Te meg hová... – ekkor látta meg Tomot belépni az ajtón - ...rohansz?

-              Jó reggelt! – nyújtotta a meglepett nő felé a kávéspoharat - Tessék!

-              Köszönöm. Te hogy kerülsz ide?

-              Nem hívtál. – rántott vállat – És nem akartam, hogy Hayley miattam kerüljön bajba. Ami a szobafogságot illeti...

-              Ti beszéltetek?

-              Küldött egy SMS-t az este.

-              Szóval árulkodó lányom van! – állapította meg a lányára sandítva – Azért nincs annyira rossz sora, hogy elkezd sajnálni, a hétvégét együtt töltjük!

-              Tényleg! Nincs kedved eljönni és filmezni velünk? Sok bepótolni valótok van! Választhatsz filmet!

-              Hayley! – nézett rá Bess szúrósan.

-              Már ennyi az idő? Elkésem! – hátrált ki okosan, felkapva út közben iskola táskáját.

-              Tetszik a frizurád... – lépett közelebb a nőhöz, szinte felfalva a szemeivel, ujjai között gyengéden morzsolgatva a fonott tincs végét.

-              Mondtam! – lépett vissza még Hayley és már ott sem volt. Bess és Tom egymásra mosolyogtak.

-              Mehetünk? – köszörülte meg a torkát a férfi.

-              Hová?

-              Elkísérlek a munkába.

-              Nem egészkor kezdődik a reggeli műsorod? – vette fel a táskáját és akkor esett le neki, hogy elszólta magát – Gondolom... – tette hozzá zavartan.

-              De... – mosolyodott el Tom sejtelmesen - Be fogok érni, ne aggódj!

-              Rendes tőled, hogy megmutattad Hayley-nek a stúdiót. – mondta már út közben. Úgy döntöttek, sétálva teszik meg azt a néhány háztömböt a nő munkahelyéig. A nap langyosan sütött ezen a kora őszi napon.

-              Klassz lány. És odavan érted. – mosolygott rá Tom.

-              Most már érted is, azt hiszem. Csak nem szövetkeztetek ellenem?

-              Nem, esküszöm nem. Sőt, gyanakodott is rám, hogy nem-e csak neked akarok imponálni azzal, hogy vele kedves vagyok.

-              És nem?

-              Nem tudom, tudnék vele? – nézett rá csintalan mosollyal az arcán. Mennyire hiányzott neki ez az arc.

-              És már a számodat is tudja... – terelte el a témát zavartan.

-              Megadtam neki, ha érdekelné még más is a szakmával kapcsolatban.

-              Évek óta ezt hajtogatja, hogy rádiós szeretne lenni. A kortársai mind modellek akarnak lenni, vagy énekesnők, színésznők, de Hayley mindig is sokkal talpra esettebb volt.

-              Talán amiatt, amiben nevelkedett. Nem nagyon volt idő álmodozásra, ahogy hallottam.

-              Nem, tényleg nem. Csak abban reménykedem, hogy nem hagyott benne maradandó hiányérzetet, amiért nem lehetett sok barátja, és hogy elég voltam és leszek is neki én.

-              Imád téged, nem rontottál el semmit. Itt most új életet kezdtek és lesznek barátai. Tegnap is egy barátnőjével volt, igaz?

-              Igaz... – sóhajtott fel Bess. Tom szavai megnyugtatták, ahogyan mindig is. Hogy bírta ki nélküle 17 éven át?

-              Itt is vagyunk. – állt meg a galéria épülete előtt – Valamikor vacsorázhatnánk.

-              Nem is tudom, nem szeretem egyedül hagyni Hayley-t, még idegen neki a város és...

-              Ácsi, ki mondta, hogy rá nem vonatkozott a meghívás? – ráncolta a homlokát Tom – Majd hívlak, hogy mikor jó mindkettőtöknek, rendben? Addig is... – hajolt közelebb a nőhöz és Bess egy pillanatig azt hitte, megcsókolja, azonban csupán egy apró puszit adott az arcára, ami éppoly felkavaró volt, mintha megcsókolta volna.

-              Addig is... – zavartan pislogott fel rá, magáról sem tudva már.

-              Hétvégén találkozunk. Viszek valami jó filmet! – kacsintott rá.

-              Rendben. Tom! – szólt utána – Én csak... szóval... azt akartam mondani, hogy ha nincs kedved hozzá, nem kell jönnöd csak azért, hogy ne bánts meg minket... úgy értem biztos van jobb dolgod, mint hogy...

-              Bess... Bess... Bess... – simított végig az arcán gyengéden és alsó ajkába harapva mosolygott le rá – Ne szabadkozz folyton és ne beszélj össze-vissza. Hívtatok, én elmegyek. Nem azért, hogy ne sértselek meg titeket és nem is azért, hogy így esetleg visszaszerezzelek. Azért megyek el, mert szeretnék. Rendben?

-              Rendben... – mondta halkan.

-              Akkor hétvégén... – engedte el, de még végigsimított fonott haján – Tényleg tetszik a hajad... te kis vörös amazon. Legyen szép napod, az enyém már az lesz!