-              Ez nagyon klassz! – mondta Hayley, miután Tom megmutatott neki minden szerkentyűt, mi mire való, hogyan kell használni.

-              És a szám már megy is! Kipróbálod? Beraksz egy számot?

-              Bármelyiket lehet? – mohó szemekkel nézett a rengeteg albumra szanaszét a stúdióban.

-              Persze! Berakok egyet, amíg választasz! Utána be is konferálhatod!

-              Komolyan? Úúú a többieket megeszi az irigység! Ha anyunak ezt elmesélem otthon...

-              Remélem, nem kerülsz emiatt bajba.

-              Ha mégis, hát megérte! Ennél királyabb még nem történt velem. Kivéve, hogy ide költöztünk!

-              Nem szeretted Londont?

-              Hát... nem is magával a várossal volt a bajom. Mert egyébként gyönyörű, csak... maga a légkör, az a hatalmas ház, rengeteg szobával, a fele tátong az ürességtől, meg volt szabva, hova mehetek be, hová nem, mit vegyek fel, mikor eszünk, ha lekésted a vacsorát, hát úgy maradtál, ha késtél egy percet, az orrod alá dörgölték, és ha rosszul mondtál valamit, örökösen kijavítottak.

-              Nem egy boldog gyermeknek való pálya, az biztos.

-              Persze anyu próbálta elviselhetőbbé tenni, rengeteget voltunk együtt, ő a legjobb barátnőm, de nem bírnám ki, ha csalódást okoznék neki, mint lánya!

-              Akkor valamit nagyon jól csinált! – mosolyodott el Tom.

-              Megvan a szám!

-              Akkor gyerünk, nyomassuk!

Bess tűkön ülve ült a nappaliban, szemével kitartóan követve az óramutató útját. Eltelt egy óra, mióta hazaért, aztán még egy. Hayley-nek már régen itt kellett volna lennie. A telefonját nem vette fel és nem hívta vissza. Mi van, ha valami baj történt? Már azon volt, hogy hívja a rendőrséget, a katasztrófa védelmiseket, a CIA-t, az FBI-t, bárkit, csak kerítsék elő a lányát, amikor kinyílt a bejárati ajtó. Felpattant a fotelból és rohamos léptekkel arrafelé vette az irányt. Amikor meglátta a lányát épségben, megkönnyebbülten sóhajtott fel és szorosan magához ölelte.

-              Nagyon haragszom rád! – mondta, de továbbra sem eresztette el – Azt hittem, már történt valami, elraboltak, eltévedtél ebben az új városban, vagy valami még rosszabb...

-              Ne haragudj, hogy késtem anya! – nézett fel rá bűnbánóan és Bess rögtön megenyhült. Valami nyomós oka lesz annak, hogy lánya nem fogadott szót és figyelmen kívül hagyta az idő múlását.

-              Most menj fürdeni és lefekvés, utána megbeszéljük!

-              Oké! – fülét-farkát behúzva oldalgott el a fürdőszoba felé, és amikor elkészült és pizsamába öltözött, szólt Bess-nek.

-              Szóval miért késtél? – ült le az ágya szélére, ahol Hayley törökülésben, ujjait tördelve ücsörgött.

-              Mérges leszel...

-              Ettől féltem.

-              A plázában találkoztam Tommal, és mondta, hogy rádiós, én meg erre, hogy tényleg? És megkérdezte, hogy érdekelne-e a stúdió...

-              Mit mondtam neked az idegenekről?

-              De ő nem idegen, a legjobb barátod volt!

-              De nem neked! Mit kellene most csinálnom veled, megbüntetni? – hitetlenkedett az anyja, soha életében nem volt még engedetlen a lánya, mindig is feltétlen bizalommal fordultak egymáshoz, akár a cinkosok.

-              Azt szokták, azt hiszem...

-              De hogyan... a hétvégi szobafogság túlzás?

-              Ki lehet bírni...

-              Rendben, akkor ezt megbeszéltük! – állt fel Bess.

-              Kérdezett rólad...

-              Ki? Tom?

-              Ühüm... el akar csábítani... azt hiszem.

-              Most inkább aludj! És tudom, hogy már nagylány vagy, de adok egy puszit és kérlek, még egyszer ne ijessz így rám! – hajolt le hozzá.

-              Anya! – Hayley elkapta a haját és ott tartotta – Ígérd meg, hogy soha nem vágatod le a hosszú hajad. Csak az öregek vágják rövidre.

-              Nem tervezem és nagyanyád előtt azért ne mondj ilyeneket... – kuncogott – Szeretlek! Jó éjt! – egyenesedett fel, amikor lánya elengedte.

-              Anya!

-              Igen?

-              Tommal... szóval elmész randizni Tommal?

-              Nem tudom még, lehet. Miért?

-              Kedvelem. Nem olyan ügyefogyott, mint azok az angolok.

-              Na!

-              Szép a szeme is!

-              A tiéd is szép édesem! Na lefekvés, reggel találkozunk! Most már egy hangot se halljak!