-              Te jó ég, mit művelek! – sóhajtott fel Bess, amikor Tom a többlakásos lakóépületbe érve a falhoz préselte őt. Felbotorkáltak a lépcsőn, az első emeleten található ajtóig, ami csodával határos módon hamar megnyílt előttük és a nő lakásán találták magukat. Szenvedélyes csókokat váltva botorkáltak tovább, míg Bess a konyhapultba nem ütközött.

-              Ne haragudj... – tért rá nyakának ívére a férfi és gyengéd harapásokkal hintette be a finom bőrt – Te jó ég, annyira hiányzott már ez...

-              Nekem is, nekem is... – alig bírta visszafogni feltörni készülő nyögéseit.

-              Megjöttél?

A hangra úgy rebbentek szét, mintha még most is tinik lennének és rajta kapták volna őket valami nagyon-nagyon rossz dolgon. De hisz nem pont ez történt? Habár már felnőttek, attól még rossz dologra készültek, nem folytathatnak mindent ugyanott, ez képtelenség. Eltelt egy csomó év és mindketten továbbléptek, vagy nem? Ezek szerint nem...

-              Ó Hayley! – Bess már-már fejhangon ejtette ki a nevét és próbált megnyugodni.

-              Azt hittem, baj van...

-              Semmi baj, nyugodtan feküdj vissza, ő egy régi barátom, már megy is!

-              Értem. Jó éjt!

Bess azt sem tudta, merre nézzen. Újra tizenhat évesnek érezte magát, aki a saját őrült feje után megy és aki hagyja, hogy az érzelmei uralkodjanak felette. Amióta elköltözött, már nem tudták irányítani többé, gyengeségnek titulálta, akárcsak a szülei és igyekezett a legminimálisabb érzéseket is elfojtani. De hiába minden, a férfi hiánya belülről mardosta és most át-áttűnt vastag páncélja mögül, melyet szíve köré húzott.

-              Nem tudtam, hogy nem vagy egyedül...

-              Ne foglalkozz vele... az én hibám, hiszen tudtam, hogy itt van és engedtem neked...

-              Sosem ment jól az ellenállás, nem igaz? – mosolyodott el, de komolyabban folytatta – Szóval? Ki ez a lány?

-              Egy ismerősöm... – füllentette Bess és a nem létező szöszöket szedegette ruhájáról.

-              Ismerős...

-              Rokon.

-              Rokon...             

-              Ne ismételgesd, amit mondok! – csattant fel idegesen és távolabb lépett a férfitól, hogy kitisztuljon a feje. Nehezen ment.

-              Akkor ne kertelj itt nekem! Ki ez a lány?

-              Rendben van! Ő a lányom! A lányom volt az, Hayley Cusan.

-              Van egy lányod...

-              Igen.

-              Mi van az apjával?

-              Korán kikerült a képből...

-              Értem. – egy perc némaság után végül kifújta a bent tartott levegőt és leült a nappali kanapéjára – Hallgatlak.

-              Tessék?

-              Nagyon édes voltál egész este, élveztem, ahogyan egyik zavarból a másikba esel és nem mondom, nagyon jó volt téged újra látni és komolyan gondoltam, amiket mondtam. De úgy érzem, azért ez már egy kevés magyarázatra szolgál. Hallgattál az életedet illetően és igyekeztem visszafogni a kíváncsiságomat is, de most már nagyon örülnék neki, ha beavatnál, hogy hová tűntél Bess!

Ha akarta volna se tudta volna letagadni, hogy Hayley a lánya, hiszen pontosan úgy nézett ki, mint ő ennyi idősen. Haja ugyanolyan vörös volt, bőre sápadt, arca szeplős, csak a szeme... az az apjáé volt. Hatalmas, csillogó, kíváncsi barna szemek.

Bess elkapta Tomról a tekintetét és helyet foglalt a távolabb álló fotelban. Nem éppen ez volt a legalkalmasabb időpont, de nem húzhatja tovább ezt.

-              A szüleim nagyon kiakadtak, amikor megtudták, hogy mi... nem egészen csak barátok vagyunk...

-              Hogy lefeküdtünk egymással... néhányszor.

-              Igen. Többször eltiltottak már tőled, de sikertelenül, ezért ez alkalommal úgy gondolták, az lesz a legjobb, ha...

-              Ha elmentek.

-              Igen. – sóhajtott a nő fáradtan. Mintha újra átélné azt a percet, amikor a szülei közölték vele, elköltöznek. Nem is akárhová.

-              Hová mentetek?

-              Londonba.

-              Uh.

-              Elég messze van Los Angelestől, igen. A legkisebb esélyt is el akarták venni, hogy visszaszökjek. Több hétig fenyegetőztem, sírtam, zokogtam, hogy én visszajövök, és többé nem látnak, de üres tini hisztinek vélték. Végül azok is maradtak.

-              Most mégis visszajöttél.

-              Egyrészt a munka miatt, másrészt, hogy hátrahagyjam az eddigi életem. Nem szerettem ott lenni, sznob társaság vett körbe, folyton meghatározták mikor mit tehetek és Hayley sem volt ott boldog. Nem egy gyereknek való hely a szüleim közege.

-              Azt meghiszem.

-              Azt akarom, hogy megismerje Los Angelest és megszeresse, amennyire nekem a szívemhez nőtt.

-              Mondd meg őszintén, kizáró oknak tartod őt, hogy találkozz még velem?

-              Mi? – Bess azt hitte, rosszul hall. Az elmúlt időszakban, akárhányszor randevúzni akart, kudarcba fulladtak a próbálkozásai, amikor kiderült, hogy lánya van. Persze, ki is hibáztathatta volna őket érte, nem mindenki pont így képzelné el az egyet fizetsz kettőt kapsz akciót. A nő egy ideje már rendszerint ezzel is indított: „Van egy lányom”. Meg akarta spórolni nekik a felesleges randikat, így hát egyedül volt évek óta.

-              Azt kérdeztem...

-              Tudom mit kérdeztél, én csak... meglepődtem. Általában én szoktam ezt kérdezni és a válasz egy nagy IGEN!

-              Nem értelek, régóta ismerjük már egymást.

-              De mégis csak kimaradt tizenakárhány év!

-              Na és? Na jó, elismerem, hogy letámadtalak egy kissé... khm. De indíthatunk lassabban is. Egyelőre legyünk megint egyszerű barátok és... aztán majd jön minden magától. – állt fel, és elővett egy névjegykártyát – BÁRMIKOR hívhatsz Bess!

-              Rendben... –kikísérte az ajtóhoz és hálásan mosolygott fel rá. Tom alsó ajkába harapva nézett rá és próbálta feldolgozni a tényt, hogy ismét visszatért az életébe a nő.

-              Jó éjt Bess! – egy kósza tincset simított a füle mögé és lassan közelebb hajolt, hogy szomjas ajkait rátapassza az oly nagyon vágyott szájra. Végül nagy nehezen elszakította őket egymástól és felsóhajtott – Nézd el nekem, de mégiscsak álompár voltunk, vagy nem? – mosolyodott el és ugyanerre késztette a nőt is.

-              Jó éjt Tom!