-           Bill… te… itt… mit… hogy kerülsz ide? – hebegett-habogott Lara. Döbbenetében azt sem tudta, mit mondjon.

-           A macskámért jöttem! – mondta higgadt hangon. A nő kénytelen volt beengedni.

-           Itt van valahol…

-           Hagyd csak, hozzád jöttem!

-           Akkor miért mondtad, hogy…

-           Hogy beengedj.

-           Miért ne engedtelek volna? – ráncolta a homlokát Lara.

-           Nem tudom. Talán amiért eltűntél az irodából és elköltöztél…

-           Terveztem már, hogy elköltözöm egy nagyobb lakásba… - babrálta idegesen a copfját a nő. Bill igyekezett legyűrni az érzést, mennyire tetszik neki, amit lát. Egy egyszerű és kopott farmer feszült a combjain, egy régi inggel, amit a derekán kötött meg és feltűrt a könyökéig, mezítlábasan csak még édesebb volt.

-           Ez nem nagyobb.

-           De csak az enyém.

-           Miért mentél el?

-           Elköltöztem! – tárta szét karjait tehetetlenül a nő. Mit akar hallani?

-           Látom! Miért?

-           Nem szerettem azt a környéket sem…

-           Jó, akkor komolyra véve. Miért menekültél előlem? – kérdezte Bill türelmét vesztve.

-           Én nem…

-           Szóval? Azok után, ami köztünk történt…

-           Annak nem lett volna szabad…

-           Mégis megtörtént! És mindketten akartuk!

-           A súlyos beteg, illetve függő embereknél gyakori, hogy gyógyítójuk iránt kezdenek el érzelmeket táplálni.

-           És?

-           Egy hónapon keresztül voltunk összezárva, így ami történt, nos…

-           Igen?

-           Nem kellett volna hagynom, ne haragudj! Összezavarodtál és én is…

-           Ja, mindketten zakkantak vagyunk, hagyjuk is ennyiben.

-           Nem tudom, mit vársz tőlem.

-           Szerinted mit várok? – lépett közelebb türelmetlenül Bill. Ha kinyújtja a karját, magához húzhatta volna őt, de még nem tette.

-           Értsd meg, a betegem voltál! Honnan tudod, hogy amit érzel, az nem csupán hála?

-           Jó, hogy hálás vagyok az Isten szerelmére, megmentetted az életem! De nem csupán hála létezik, amit egy férfi érezhet egy nő iránt!

-           Nem tudsz meggyőzni…

-           Fogadjunk? – lépett még közelebb és magához húzta az ingénél fogva Larát, aki kénytelen volt hátrabillenteni a fejét, hogy felnézhessen rá. Csípőjük egymáshoz préselődött, de mindketten megőrizték hidegvérüket. – Írtam rólad a naplóba, amit adtál.

-           Tényleg? – kérdezett vissza a nő, mintha nem tudná, miről beszél a férfi. De elárulta magát bizonytalanságával. A beköltözés estéjén került a kezébe a napló és akkor vette észre a celluxszal leragasztott részt is a hátulján.

-           Olvastad…

-           Nem.

-           De igen! – húzta még közelebb.

-           Csak miután elváltak útjaink… - kapta el a tekintetét.

-           És? Mit éreztél, amikor elolvastad? Amikor rájöttél, hogy az első naptól fogva beléd voltam zúgva?

-           Én… nem is tudom.

-           Olvastad! És mégsem hiszed el! Miért?

-           Nem tudom.

-           Én tudom. Bizonyíték kell neked… - mosolyodott el Bill és megfogta az állát – És én ezer örömmel bebizonyítom neked… - ajkai satuként fogták közre a nőét.