Joan izgatottan készülődött. Ugyan még órák voltak a sütögetésig, mégis tökéletes formáját akarta hozni. Kicsit szétcsúszott, mióta megtudta, hogy kisbabája lesz, de most erősnek akart tűnni, mint azelőtt. Azelőtt, hogy megismerte Tomot. Ha kifogástalan lesz, úgy érezheti, minden rendben, és talán erősebbnek is érzi majd magát. Márpedig ide most az kell, önbizalom.

Haját kontyba fogta, két oldalt hagyva csupán egy-egy tincset, halvány smink, szájfény, szűk farmer, púderszínű ing, és egy egyszerű saru. Mély levegő. Meg tudod csinálni! Elmondod Geoffry-nek az igazat. Elmondod, hogy ki akarsz lépni és új életet kezdeni. Elmondod, hogy remek megbízást kaptál egy könyvsorozathoz és, azt is, hogy el akarsz költözni. Elmondod, hogy... hogy szerelmes vagy a fiába.

-           Bátorság... – lépkedett le a lépcsőn.

-           Nagyon csinos Joan! – mosolygott rá Grace, aki éppen akkor jött ki Geoff dolgozó szobájából.

-           Köszönöm. Geoff bent van?

-           Igen. Most fog beszélni vele?

-           Igen... – törölte meg izzadt, remegő kezét.

-           Nem értem Joan! Hiszen igazán nem úgy ismeri Geoffry-t, mint aki harapna... Mitől tart ennyire?

-           Magam sem tudom igazán. Talán a változástól való félelmemet vetítem ki rá...

-           Minden rendben lesz!

-           Gondolja? – mosolyodott el végül.

-           Hát persze. Ha az a valami tényleg ennyire fontos magának, gondolja, hogy rossz szemmel nézné?

-           Nem tudom...

-           Menjen be hozzá és essen túl rajta. Ő is beszélni akar magával.

-           Tudom... Ez is aggaszt.

-           Magát nem ilyen félősnek ismertem meg...

-           Igaza van! – húzta ki magát Joan. Mitől retteg ennyire? Mindig is céltudatos, erős nő volt. Mi változott azóta? Hát Tom, Tom történt. Megismerte. Megszerette. És gyermeket vár tőle. De amilyen biztos volt abban, hogy egyedül is képes lesz felnevelni, annyira magabiztosnak kell lennie most is. Hiszen ezzel kezdődik az új élete. Ebből kell erőt merítenie. Egy határozott kopogás után belépett hát férje dolgozószobájába.

-           Szerbusz Joan! – köszönt neki a férfi, a nő úgy látta, ő is ideges valamiért.

-           Hogy vagy? – ült le az asztallal szemben álló székek egyikére.

-           Remekül, azt hiszem.

-           Az jó. Grace reggel mondta, hogy megerősödtél...

-           Igen, rendesen gondomat viselte.

-           Nem tudom, mivel is kellene kezdenem. – tért lassan a tárgyra a nő – Te is beszélni akartál velem.

-           Igen.

-           Talán neked kellene kezdened.

-           Igen... Nos, amiről én beszélni akartam, az meglehetősen kényes téma a számomra, több okból is.

-           Igen, az enyém is.

-           Lehet, sőt biztos is, hogy több mindenre kihat, érintheti a céget is...

-           Igen. – bólintott a nő.

-           Najó, inkább kezd te...

-           Nem, nem, te.

-           Najó, ez nevetséges. – mosolyodott el Geoff – Csak nem lehet olyan vészes, nem igaz?

-           Nem. – tördelte ujjait Joan.

-           EL AKAROK VÁLNI! – mondták ki végül egyszerre, kölcsönös döbbenetet kiváltva így a másikból.