-           Nagyon zaklatott volt...

-           Talán miattad. Szeret téged, ez egyértelmű. Felkavarhatta a jelenléted... – töltött egy kis teát Margaret és unokája elé tolta a bögrét.

-           Nem, nem érted. Amikor jött, már akkor is furcsának tűnt. Valami volt vele.

-           És ha kimerült? Ha igaz, amit apád mondott, nagyon rákapcsolt.

-           Lehet...

-           És hogy halad a kis terved?

-           Jól.

-           És mikor árulod el neki, hogy igenis akarod őt is és a gyereket is?

-           Hétvégén.

-           Nem jó ezt sokáig húzni, a végén még... talán összejön mással, akiben lát jövőt.

-           Nem fog. Ahogy mondtad, engem szeret. Csak azt hiszi, velem nem tervezhet. Ha sikerül elintéznem mindent, hétvégén megmutatom neki, mennyire tévedett. De előtte még apával is beszélnem kell. Meg kell kérnem, hogy váljon el tőle.

-           Amivel egyben az áldását is adja rátok...

-           Reménykedem benne, igen.

-           Tudod mit mondok? Szerintem minden rendben lesz! – jelentette ki a nő magabiztosan.

-           Imádom az optimizmusodat nagyi! – mosolyodott el végre Tom is.

-           Geoff? – kérdezte a kopogtatást hallva Joan. Már órák óta a dolgozószobájában szorgoskodott és remélte, hogy nem ismét Tom az.

-           Bejöhetek?

-           Gyere csak! Ha szóltál volna, lementem volna...

-           Tudtommal még nem vagyok nyomorék! – szúrta le, majd helyet foglalt – Zavarlak?

-           Nem, dehogy. Mondd csak.

-           Meg kellene ejtenünk azt a beszélgetést egyszer. Azt hiszem, elég fontos dologról lenne szó.

-           Igen, nekem is beszélnem kell majd veled, de még össze kell szednem a gondolataimat.

-           Fontos?

-           Nagyon. Hétvége?

-           Rendben. Hétvégén beszélünk. Még egy dolog...

-           Állok rendelkezésedre.

-           Bevallom... nagyon aggódom érted Joan.

-           Értem?

-           Igen. Mostanában túl sokat dolgozol és tudom, hogy nem is olyan régen én is hasonló voltam, de azóta rájöttem egy-két dologra. Szeretném, ha te is lassítanál kicsit. A cég nagyon jól megy és azon gondolkodom, hogy felveszek még néhány alkalmazottat. Semmi értelme sincs látástól vakulásig robotolnunk, ha igenis felvehetünk segítséget.

-           Oh...

-           Erre Tom tanított meg. A kor nem jelenti azt, hogy bölcsebbek is leszünk, nem igaz? Mindig van mit tanulni.

-           Igaz... – mosolyodott el a nő és a férfi nevének hallatán automatikusan a hasára fektette tenyerét.

-           Szeretném, ha a hétvégi sütögetésen mindketten kikapcsolódnánk egy kicsit. Mit gondolsz, képes leszel rá?

-           Meglátjuk... – kapta el a tekintetét Joan. Ha Geoff annak ellenére is képes lesz eltűrni őt, miután közli, hogy a fiába szerelmes, akkor igen. Ugyanis el kell mondania neki, tiszteli őt annyira, hogy semmit se hallgasson el. Ugyanakkor azt is elmondja majd, hogy ez sajnos nem jelenti azt, hogy együtt is lesznek. Vajon kinek a pártját fogja majd? Mindenképp a fiáét kell és ez így is lesz rendjén.

-           Van még valami. Aggódom az egészségedért is.

-           Ahhoz képest, hogy nyugodtnak kellene lenned, túl sok mindenért aggódsz... – mosolyodott el Joan.

-           Sápadt vagy és bevallom ma nagyon furcsán viselkedtél, amikor hazaértél. Talán rossz hírt kaptál?

-           Hogy rosszat-e? Nem. Azt hiszem, nem.

-           Grace mondta, hogy beíratott orvoshoz...

-           Igen, csak nekem felejtett el szólni.

-           Tudta, hogy lemondtad volna. Minden rendben?

-           Ne aggódj értem Geoff, rendben? Minden rendben van! Rendben?

-           Tudod, hogy attól még, hogy ennyit használod a „rendben” szót, nem győzöl meg.

-           Hétvégén beszélünk. Aludj jól.

-           Te is Joan... – állt fel, majd még a nőre nézett, mielőtt kiment – Örülök, hogy minden... hogy minden rendben!