Joan négy nappal később érzett magában annyi erőt, hogy fel tudjon kelni az ágyból és dolgozni mehessen. Grace még nem akarta elengedni, de sikerült meggyőznie őt, pontosabban kierőszakolnia, hogy hagy mehessen be a céghez. Az asszony nyugodtabb lett volna, ha egy orvos is megvizsgálja még, de Joan erősködött, hogy még rengeteg dolga van. Mindenesetre megígérte, hogy hamarosan, amint ideje engedi, elmegy orvoshoz. Most az volt a legfontosabb, hogy minél kevesebb munkát hagyjon hátra maga után, illetve nem ártana valamilyen utódot sem kinéznie. De vajon Geoff akar majd valakit? Mindenképp vele kell ezt megbeszélnie előbb, de mikor?

-           Hogy vagy Joan? – lépett be egy halk kopogás után az irodájába a férfi.

-           Szia Geoffry, bocsáss meg, kérdeztél valamit? Egy kissé elkalandoztam.

-           Azt látom. Hogy vagy, jól érzed már magad?

-           Jobb vagyok, mint új koromban.

-           Kicsit sápadtabb vagy, mint szoktál... – vette szemügyre.

-           És fogytam is. A jó fogyókúra titka a betegség, nem kell erről annyi könyvet írni. – mosolyodott el.

-           Nem mintha, szükséged lett volna rá... Nos igen, én... hm... – Geoff bizonytalanul nézett az asztalon tornyosuló mappahalmok felé és mérlegelte, mondja-e, amit akar.

-           Miért jöttél be hozzám?

-           Nos, csak tudni akartam, minden rendben van-e. Nem nagyon akartalak zavarni lábadozásod alatt.

-           Minden rendben van.

-           Azt látom, rendesen belevetetted magad a munkába. De szeretném, ha nem vinnéd túlzásba. Most lettél csak jobban.

-           Tudom és igyekszem. Na és te? Jól vagy?

-           Igen, egészséges vagyok, mint a makk. Grace rendesen gondomat viseli, egy árva szavam sem lehet.

-           Örülök. Örülök...

-           Nos...

-           Geoff úgy érzem, mondani is akarsz valamit, csak valamiért nem teszed. Elszúrtam valamit? Valamelyik ingatlannál gondok merültek fel?

-           Nem, nem, semmi ilyesmi. Öhm... jó lenne, ha tudnánk beszélni valamikor.

-           Munka?

-           Nem. Személyes ügyről van szó.

-           Értem... – ráncolta a homlokát Joan. Miről lehet szó?

-           Amikor neked is jó, rendben? Majd szólj!

-           Szólok.

-           Akkor további jó munkát, én nem is zavarlak.

Geoffry kiment és Joan elgondolkodva nézett az imént becsukódó ajtóra. Valami komoly dologról lehetett szó, ő akkor volt ilyen csendes és kimért. Azonban ilyen alkalmakkor szigorúan munkáról volt szó, de most nem. Azt mondta személyes, így Joan azonnal a legrosszabbra gondolt. Rájött, hogy Tom és ő együtt voltak? Vagy hogy fel akar mondani? Dühös lesz bármelyik miatt? Vagy egészen másról van szó? Ő és Grace?

-           Igen? – riadt fel a telefon csörgésére.

-           Elnézést, hogy zavarom, de tíz perc múlva el kell indulnia az orvoshoz. – szólt bele a titkárnő.

-           Milyen orvoshoz? Megbeszélésem lesz és aztán...

-           Ezt nem értem, reggel még mielőtt beért volna, ide telefonáltak, hogy ön azt üzeni, csúsztassunk el néhány megbeszélést, mert orvoshoz kell mennie...

-           Grace... – súgta maga elé a nő.

-           Tessék? Akkor... akkor lemondjam?

-           Nem, nem, hagyja csak, elmegyek, ha már el lettek csúsztatva. Köszönöm, hogy szólt. – tette le. Nagyot sóhajtva nézett az órájára. Orvos! Pont ilyenkor? Minden perce aranyat ért.

-           Na jól van Grace, csak neked, csak most...