-           Szeretlek! – súgta a nyakát érintve puha ajkaival Tom és szorosan magához ölelte Joan-t. A céges parti estéjén, kint voltak messze a tömegtől. Kettesben.

-           Én is szeretlek! – nézett fel csillogó szemeibe a nő, boldogan mosolyogva rá.

-           Nem szökünk el innen? Csak mi ketten.

-           Bárcsak megtehetnénk...

-           Hát tegyük, mit tart vissza?

-           Inkább mi nem? Az apád felesége vagyok és nem hagyhatom csak így itt a céget sem, ahogyan te sem a munkád...

-           Nem érdekel... – csókolta meg éhesen.

-           Tudod mit? Engem sem!

-           Akkor?

-           Menjünk! – harapott alsó ajkába izgatottan és hagyta, hogy Tom maga után húzza a sötétségbe, de az sem érdekelte, hová viszi. Teljesen mindegy, csak kettesben lehessenek.

-           Joan... Joan...

-           Mondd Tom!

-           Annyira szeretlek Joan... Joan...

-           Joan! Joan!

-           Hm? – ekkor tért magához és homlokráncolva, hunyorítva próbálta beazonosítani, hol lehet. Nem az ő szobája volt, és Tom sem volt sehol. Grace hajolt fölé és finoman rázogatva ébresztgette.

-           Joan, jól van?

-           Mi? Hol vagyok?

-           A vendégszobában! Aggódtam, amikor nem jött le, jól érzi magát? Mit keres itt?

-           Öhm... igen... persze, jól! – ült fel, de a nővért aggasztotta sápadtsága.

-           Azt hiszem, maga lázas. – fogta meg a homlokát, mely nyirkos volt és forró.

-           Jól vagyok.

-           Nincs jól, így nem mehet be dolgozni. Hallottam a rádióban, hogy megint valami hányós-hasmenéses vírus terjeng. Szigorúan itthon marad, és majd én ápolgatom. Ha pár nap múlva sem javul, el kell mennie orvoshoz, de azt hiszem, hamar rendbe jön.

A hányás szóra Joan-t még a hideg is kirázta, de a következő pillanatban viszont felpattant és rohant a fürdőszobába. Nem, most nem lehet beteg, rengeteg dolgot el kell intéznie, mielőtt felmond. Beszélnie kell még Geoff-fel is és a függőben lévő ügyeinek végére is pontot akart tenni, hogy minél kevesebb munkát hagyjon hátra.

Ha beteg lesz, feküdnie kell, és ha fekszik, nem csinálhat közben semmit. És ha nem csinál semmit, akkor agyalni fog. És ha agyalni fog, annak nem lesz jó vége... Viszont így arra is lesz ideje, hogy kigondolja, mikor és hogyan beszéljen Geoffry-val. Amint meggyógyult és jobban lesz, megejti a beszélgetést, és Grace-től is meg kell kérdeznie, mennyire erős már a férfi. Jó színben volt már, ránézésre egészségesnek tűnt és jókedvűnek, de sosem lehet tudni.

-           Beteg. – közölte Geoff-fel a hírt Grace, amikor visszament hozzá a konyhába.

-           Ó... ne engedje, hogy dolgozni menjen, nagyon makacs e téren, de nem szabad megtörnie.

-           Nem is fogok, ne aggódjon. Tudja, hol találtam rá?

-           Hol?

-           A vendégszobában... Ha jól láttam, Tom egyik pólójában, amit reggelente láttam néha rajta...

-           Ó... Mondja, nem lehet, hogy talán... nem is olyan beteg?

-           Mire gondol? – kérdezett vissza a nő, de a férfi nézéséből megértette, mire gondol – Nem hiszem. Nem tudom. Joan sokat dolgozik, a szervezetének pihenésre van szüksége és nyugalomra. A legyengült szervezetet gyorsabban megtámadják a vírusok, szerintem semmi komoly.

-           Azért nem kellene elvinnünk egy orvoshoz?

-           Ha nem javul az állapota néhány napon belül, elviszem. Addig is szigorú pihenést írok elő neki és ügyelek rá, hogy be is tartsa.

-           Joan makacs.

-           Ahogyan én is!

-           Igen... ezt is szeretem magában Grace. – mosolygott rá csibészes mosollyal.