-           Na? – kapta el a férfi karját Joan, amikor az felért az emeletre.

-           Nem hiszem, hogy elmondta neki. Nyugodtnak tűnt és azt hiszem, hogy most bárminél jobban foglalkoztatja Grace…

-           Nocsak…

-           Ugye?

-           De miért nem mondta el neki, ha egyszer telefonált?

-           Nem tudom, talán megjött az esze? Talán eljutott az agyáig, hogy apa nem rég kapott szívrohamot, és nem kellene játszani az állapotával… ki tudja.

-           Értem...

-           Ne aggodalmaskodj annyit... – mosolyodott el és megcirógatta a nő állát – Majd elmondjuk neki, ha már mi magunk is biztosak vagyunk a dolgunkban. Most ez így nagyon jó, és okosabb lenne, megtartani magunknak!

-           Igazad van... – bólintott – Akkor átöltözöm!

-           Segítek! – ajánlkozott nagyvonalúan Tom...

Vacsora után mindenki elvonult, hogy nyugovóra térjen, és valahogy Joan és Tom is magától értetődőnek vették, hogy együtt hajtják álomra fejüket, így Joan szobájában állították fel főhadiszállásukat és a reggel egymás karjaiban találta őket.

-           Hm... nem kell kelned? – birizgálta a nő haját Tom, és lenyomta a vekkert.

-           Még engedélyezek magunknak öt percet... – mosolyodott el, hátat fordított a férfinak és addig-addig helyezkedett, míg háta össze nem ért a mellkasával, feneke pedig... az ölével.

-           Hm... – magához ölelte a finom testet, és kezével leheletnyi alvós alkalmatossága alá lopakodott.

-           Én nem ezért... – kezdett levegő után kapkodni Joan.

-           De én igen...

-           El fogok késni... – igazgatta a haját egy órával később a tükör előtt Joan.

-           A főnök sosem késik. – lépett mögé Tom és nyelvével a nyakát kóstolgatta.

-           Tartsd féken a nyelved... – sóhajtott fel elgyengülve, feje hátra csuklott a férfi vállára.

-           Nem én tehetek róla, külön életet él...

-           Tönkre teszed a hajamat is...

-           Engedd szabadjára... – húzta ki hajából a gumit, de aztán hamar meggondolta magát – Tévedtem, fogd csak össze szorosra, nem akarom, hogy mindenki utánad csorgassa a nyálát az irodában.

-           Miket nem mondasz! – nevetett fel a nő, de amikor rá nézett, látta, hogy nem viccel. Felé fordult és hosszan megcsókolta.

-           Ezt miért kapom?

-           Kölcsön! Ha hazaértem, kérem vissza.

-           Legszívesen csak egész nap bezárkóznék ide és... Na jó, szexmániást csináltál belőlem, te álnok némber!

-           Ha gondolod, együtt is ebédelhetünk.

-           Bemegyek érted... – csókolta meg éhesen, majd nagy nehezen elengedte.

Joan vigyorogva indult el dolgozni, ezernyi pillangóval a gyomrában, amiktől szinte méterekkel a föld felett lebegett egész nap. Nem tudta mire vélni ezt a dolgot, de minden pillanatban azon kapta magát, hogy Tomon jár az esze, a száján, a kezén, a szemén, a csókjain, a szavain... Hiányzott neki. Létezik, hogy hiányzik neki, noha alig pár órája váltak el?

A héten néhányszor el tudott látogatni Margarethez, hogy rajzolhasson, és emiatt nagyon izgatott volt. nemcsak a gyönyörű környezet vonzotta, de maga az asszony is nagyon szimpatikus volt neki, társasága kellemes volt és üdítő. Órákon át el tudtak csacsogni úgy, hogy mire Joan feleszmélt, már későre járt az idő, s ő alig haladt valamicskét, de sosem bánta.

-           Elég későre jár már, remélem Tom nem lesz mérges, hogy ennyi időre elraboltalak kedvesem! – nézett a fali órára Margaret zavartan, egyik ilyen alkalommal.

-           Viccel? Imádja magát. – legyintett a nő – Valami azonban nem hagy nyugodni...

-           Mi zavar Joan?

-           Nem is tudom, amit múltkor mondott... Hogy Tom miattam bontotta fel az eljegyzését... Ugye nemcsak miattam?

-           A lelkiismereted miatt kérdezed? Hidd el nekem, nem volt hozzá való az a nő. Több okból sem.

-           Miért?

-           Nem is tudom, mások voltak. Más érdeklődési kör, Tomhoz nagyon fiatal volt, épp, hogy csak húsz éves és mégis már a gyerekeken járt az esze!

-           Gyerekek? – Joan torka hirtelen kiszáradt. Van, aki már húsz évesen a gyerekeken gondolkodik? Ő harminc éves... mennyire van elkésve ezzel?

-           Igen, de Tom nem akarta. Nem akart még gyerekeket!