-           Köszönünk mindent nagyi! – csókolta homlokon Margaretet Tom, amikor fél órával később elbúcsúztak.

-           Legyetek jók drágáim! – intett utánuk.

-           Most pedig haza... – sóhajtott fel gondterhelten Joan, amikor a kocsijához ért.

-           Nem hiszem, hogy akkora gáz lesz, hiszen nem kötöttetek cölibátust, nem igaz? Az apám is randizott ez alatt a néhány év alatt, vagy nem?

-           De...

-           Na látod.

-           De te a fia vagy... – keseredett el a nő és nekidőlt az autójának, égnek emelve könnybe lábadt szemeit.

-           Hé, ide figyelj! – lépett elé Tom és magához húzta – Ne ess szét! Te talán nem érdemled meg a boldogságot?

-           Nem tudom...

-           Akkor majd én! De igen! – csókolta meg hosszan és Joan a végtelenségig el tudta volna nyújtani ezt a pillanatot – Menjünk, mielőtt...

-           Oké. – mosolyodott el végre a nő, és ki-ki beszállt saját autójába.

-           Ez nem igazság! – hallották Geoffry indulatos hangját, amikor beléptek az ajtón. Bűntudatosan egymásra néztek, majd beléptek a nappaliba.

-           Tudni kell veszíteni is! – mosolygott rá Grace a sakktábla felett.

-           Úgyis rájövök, hogyan csal! Engem még az életben nem vertek meg sakkban!

-           Talán csak hagyták nyerni!

-           Na, nem! Megvédem a becsületemet!

-           Amíg ezt megteszi, talán főzök egy kis teát! – kuncogott a nő és a férfi válla felett az érkezőkre pillantott – Jó napot kedveskéim!

-           Ó, sziasztok! – mosolygott rájuk Geoff, majd mikor Grace kiment, ismét a játékra összepontosított, és homlokráncolva próbálta kitalálni következő lépését.

-           Öhm... anya nem telefonált? – kérdezte óvatosan Tom.

-           Ó, de igen, talán úgy fél órája...

-           És... mi újság vele? Mondott valami érdekeset?

-           Csak a szokásos, tudod hogy tud locsogni össze-vissza... Az ebéddel megvártunk, ha gondoljátok, ehetünk.

-           Én még... átöltözöm... – Joan igyekezett nem túl döbbentnek tűnni, így inkább sebesen felbaktatott az emeletre.

-           Az asztalnál találkozunk! Egyébként... jól vagy? Minden oké? Jól... jól vagy? – hebegett-habogott Tom – A szíved... nem rendetlenkedik? Jó a közérzeted? Grace gondodat viseli? Minden oké? Jól vagy?

-           Persze fiam! Minden a legnagyobb rendben. Megerősödtem, jobb vagyok, mint új koromban! Menj csak a dolgodra te is, ebédnél látjuk egymást! – mosolygott rá Geoff, majd amikor fia elment, csak kuncogott egy jót magában.

-           Mi olyan vicces? – tért vissza hozzá Grace – Pánik van?

-           De még mekkora! Alig bírtam ki, hogy ne nevessem el magam! Fiatalok...

-           És mikor akarja elmondani nekik, hogy tudja?

-           Majd ha ők keresnek meg vele. Akkor már tudni fogom, hogy komoly az ügy. Egyelőre titkolni akarják, tehát még bizonytalanok az egészben...

-           Örülök, hogy nem akadt ki rajtuk...

-           Ismerem őket és szeretem mindkettőjüket. Az, hogy egymásra találtak, a legjobb dolog, ami csak történhetett velük, nem gondolja?

-           De igen, magam is ekképpen vélekedem. Na és? Rájött már, hogyan csalok? – ült le elé, ismét a játékra figyelve.

-           Nem, de van egy sejtésem.

-           Igazán?

-           Egyszerűen csak elvonja a figyelmemet Grace... – fogta meg a kezét a tábla mellett – És nem tudok másra koncentrálni...