-           Engedj ki... – súgta Joan Tom ajkainak, melyek egyre közelebb kerültek az övéihez. Nehéz volt ellenállni ekkora kísértésnek, és ha tovább marad az autóban, elveszti a fejét.

-           Nem érzed jól magad itt?

-           De igen, de...

-           Na, mi lesz... – hajolt a nyakához és egy apró csókot adott rá, majd ismét visszatért a szemeihez. Mintha hipnózissal akarta volna rábírni, hogy csókolja meg. Joan ajkaiba harapott és jobb kezét a férfi nyakára helyezte. Ujjaival gyengéden beletúrt hosszú hajába, mely most is, mint mindig, laza kontyba volt kötve. Szerette volna kibontani és beletemetni az arcát.

-           Mmm... – hunyta le a szemét Tom, s ekkor megcsörrent a nő telefonja, ami a nagy csendben szinte fülsüketítően hatott.

-           Mennem kell, biztos az apád keres, hogy... – Tom éhes ajkai szakították félbe, türelmüket vesztve kényeztették az övéit, és Joan nem bánta. Percekig belefeledkezve viszonozta a csókot. Amikor végül kiszállt a kocsiból, remegett keze-lába.

-           Legközelebb nem hagyom ennyiben. És te fogsz kezdeményezni! – szólt utána Tom.

-           Legközelebb? Nem lesz legközelebb.

-           Ó, valóban? – mosolyodott el kacéran.

-           Legyen szép napod Tom! – azzal sarkon fordult és belépett az épületbe.

Azon a héten, szombaton ment el Margaret-hez, rögtön munka után. Az öreg hölgy kedvesen fogadta, frissítővel kínálta, majd a télikertbe kísérte, ahová már vitt egy hintaszéket, ami nagyon kényelmes volt. Ám nem csak egyet talált a szobában, hanem mindjárt kettőt.

-           Zavarná, ha csatlakoznék és befejezném a kötögetésemet? Ígérem, nem zavarom.

-           Dehogy, csak nyugodtan.

-           Tom is jön majd?

-           Azt mondta, később megpróbál benézni, de nem ígér semmit.

-           Jönni fog. – mosolyodott el Margaret, és helyet foglalt a másik székben. Egy órán át csendesen munkálkodtak, végül ő szólalt meg.

-           Tom említette, hogy meglepte, amiért én nem undokoskodom magával...

-           Nos, igen, ez igaz. Mást vártam, hiszen a lánya...

-           A lányom sem tökéletes. Nem ítélkezem, míg nem ismerem személyesen az illetőt.

-           Értem.

-           Tudja kedvesem, nem kell a középkorig elmennünk, hogy kényszerházasságokat találjunk. Annak idején az én szüleim is mást néztek ki számomra és én bolond módon hagytam magam befolyásolni. Hozzámentem egy olyan férfihoz, akit sosem szerettem, sosem tiszteltem, csak azért, hogy levegyem a szüleim válláról a terhet. Sok testvérem volt, akkoriban ez elég nehéz helyzetbe hozta a szülőket. Nem mentem a szívem után, és azóta is bánom ezt... – sóhajtott fel szomorúan visszaemlékezve – Ha arra gondolok, hogy neki azóta családja lett és... unokái, és talán boldogan él valahol nélkülem... Azóta megtanultam, hogy nem minden a kötelesség, van, amikor egyszerűen a szívünk után kell mennünk kedvesem! – nézett fel Joan-ra, aki térdét felhúzva, törökülésben hallgatta a szavait – Azt hiszem, a lányom is elkövette azt a hibát, hogy nem szerelemből ment hozzá Geoff-hoz és meg is lett az eredménye. Csupán Tomot sajnáltam, ő itta meg a levét. Anya nélkül nőtt fel, de rám számíthatott bármiben.

-           Nagyon szereti magát. – mondta Joan a nyílván valót.

-           Tudom kicsikém. – mosolyodott el, látva, hogy a nő már teljes egészében csak rá figyel, és olyannyira elkényelmesedett, hogy képes lenne ott helyben elaludni a székben.

-           Ő sosem... Tom sosem akart még megnősülni?

-           Egyszer nagyon közel állt hozzá, talán egy éve lehetett. De az a nő nem volt való hozzá. Geoffry miatt akart bekerülni a családba, hiába is változtatta a nevét Kaulitz-ra. Aztán egy nap azt mondta nekem, bemegy az apjához a céghez.

-           És mi lett?

-           Nem tudod mit látott, kit látott, miről beszéltek, de aznap felbontotta az eljegyzést és véget vetett a kapcsolatnak. A nő persze könyörgött, esküdözött, de Tom hajthatatlan volt.

-           Hm...

-           Később elmondta, hogy egy bizonyos nő miatt volt minden.

-           Tényleg? – Joan szívét elöntötte a féltékenység. Bent a cégnél láthatott valakit? Talán a titkárnőjét? Vagy azt a nőcskét a hatodikról, akiért minden bent dolgozó férfi nyála csorog. Az embereknek tényleg a közömbös nők jönnek be? Ki lehetett...

-           Igen, de reménytelen eset volt.

-           Oh... – ez jócskán leszűkíti a kört, a nő talán házas volt?

-           Kerülte az irodát, nem ment oda többé, az apjával is csak ritkán találkozott, és akkor is csak kettesben. Nem akarta elfogadni hogy... szóval hogy pont az apja felesége tetszen meg neki annyira, hogy képtelen legyen kiverni a fejéből.

-           Mi? – dobbant hatalmasat Joan szíve. Ő az a nő, aki miatt felbontotta a jegyességét Tom, akit egy éve megpróbált kiverni a fejéből? Ez túlságosan hihetetlennek hangzott, hiszen egyszer sem beszéltek személyesen.

-           Mi ez a nagy csend hölgyeim? – kopogott be Tom az ajtón és már be is lépett. Zavartan állapította meg, hogy mindkét szempár rá mered – Valami rosszat mondtam? – kérdezte zavartan bámulva a két nőt.