Joan azzal vált el Peter-től, hogy átgondolja a dolgot. Félt belevágni az egészbe, ennyi munka mellett pedig nem lenne rá ideje. Csak úgy tudná azt tenni, amit szeret, ha felmond. De nem hagyhatja Geoffry-t egyedül. Felelősséggel tartozik iránta. Vajon hagyná, hogy felmondjon? Mit mondana, ha elárulná neki, hogy akár pár pillanatra is, de felmerült benne a kilépés. Dühös lenne? Sértve érezné magát, becsapva, cserbenhagyva? Vagy megértő lenne és támogató... Meg kell tudnia, de hogyan?

Késő este ért haza most is. Szomorúan sétált el az udvar mellett, ami már láthatóan sokkal jobb állapotban volt, mint amikor ideköltöztek. A medence kész volt, langyos víz fodrozódott benne az esti lágy szélben. Oldalt fák és bokrok keretezték a frissen lerakott gyeptéglát. Már csak a járda lerakása volt hátra, ami néhány napot vehet majd igénybe talán. Joan tudta, mit jelent ez. Tom már nem sokáig marad.

A házban már sötét volt, feltehetően mindenki aludt. A nő meglepetten vette tudomásul karórájára nézve, hogy már este 10 óra körül járt az idő. Mégsem volt még fáradt, nem akart aludni. Egy bolondos és - rá egyáltalán nem jellemző- bohém ötlettől vezérelve felsietett a szobájába. Előkereste száz éves, két részes bikinijét és felvette. Fürdőköntöst kanyarintva testére, elhagyta szobáját és lesurrant. Mielőtt belelépett volna a vízbe, körbenézett, kibontotta haját és megrázta. Tom szíve hatalmasat dobbant erre a mozdulatra, aki az ablakára tapadva meredt ki az udvarra, miután valamilyen furcsa zajra lett figyelmes. Nem tudott elaludni, amíg meg nem hallja, hogy a nő biztonságban hazaért, és amikor kikelt az ágyból és kinézett az ablakon, meglátta Joant. Ott toporgott a medence peremén és ide-oda kapva a fejét, meggyőződött róla, hogy egyedül van. Ha tudta volna, mennyire nincs. Jobb nagylábujját óvatosan belemártotta a vízbe, hogy ellenőrizze a hőmérsékletét. Elégedett lehetett vele, mert a következő pillanatban leeresztette magáról a köntöst, mely selyemhálóként terült szét lábai mellett. Tom még sosem látott ennél gyönyörűbb nimfát életében és őt látva elkezdett hinni efféle misztikus lények létezésében.

Joan mit sem tudva nézőközönségéről, egy egyszerű ugrással a vízben termett. A felszínre érve elmosolyodott és háton úszva indult neki a medence túloldalához. Lehunyt szemmel élvezte a víz simogatását. Tom féltékeny volt a vízre, féltékeny a szélre, féltékeny a bikinire, amiért azok hozzáérnek Joan-hoz. Nyelt egy nagyot és megnyalta cserepesre száradt ajkait.

-           Nehogy kimenj hozzá öregem... – súgta reszelős hangon, de végtagjai nem engedelmeskedtek esze parancsának, mert már vetkőzni kezdtek. Egy szál alsónadrágban állt meg a víz mellett és csak bámulta őt. Még nem vette észre, pedig azt hitte, szívverésének ütemét még a bolygó másik végében is meghallanák. Halkan ereszkedett a vízbe és Joan csak erre a hangra lett figyelmes.

-           Tom... – rémülten takarta el reszkető mellkasát. Feleslegesen, Tom már mindent látott.

-           Csatlakozhatok? – kérdezte suttogva. Attól félt, ha hangosabban mondja, ez az álom szertefoszlik.

-           Öhm... ha akarsz, ha gondolod... persze... – Joan nem mozdult, és Tom sem. Némán nézték egymást.

-           Kellemes a víz... – törte meg a csendet Tom néhány perc után.

-           Igen. Langyos.

-           Az...

-           Köhm... úgy látom, nemsoká végzel az udvarral... gondolom... utána elmész... – képtelen volt elszakítani pillantását arról a barna szempártól. A forró csokoládé jutott eszébe róla egy hideg téli napon, mely felmelegíti egész testét.

-           Igen, bár történt még néhány változtatás.

-           Hogy érted ezt? – azonnal megkérdezte, pedig nem akart ennyire izgatottnak tűnni. Tom elmosolyodta magát és a medence szemközti oldalára úszott. Onnan nézte a nőt, aki éhesen meredt ki-kikandikáló mellkasára.

-           Lesz egy terasz és egy pavilon is, ami az eredeti tervben nem volt benne. Így a járdát egyelőre nem rakhatom le, meg kell várnom, míg az alapanyagok ideérnek és kész leszek a pavilonnal és a terasszal is.

-           Az... az mennyi idő?

-           Nem is tudom. A terasz alapozása megvan, de elég ütött-kopott. A felszínét kell rendbe hoznom, beburkolni egy fagyálló csempével, új korlátokat feltenni. A pavilon összerakása is elég lassú munka. Úgy két hetet saccolnék a járda lerakásával együtt.

-           Értem. Az jó. Úgy értem, biztosan szép lesz.

-           Annyira nem, mint te, itt a holdfényben, csurom vizesen és...

-           Tom. – nyögte elfúló hangon. Már így is az idegein táncolt, ahányszor csak észrevette el-elkalandozó tekintetét.

-           Még egy ideig el kell viselned... – úszott közelebb a nőhöz, akár egy áldozatát becserkésző aligátor.

-           Talán menni fog... – pihegte Joan, amikor megérezte a férfi leheletét a mellkasán és testének melegét. Hol farkasszemet néztek egymással, hol egymás száját bámulták.

-           Reméltem... – kóstolt bele a reszketeg ajkak forróságába Tom.