-           Vissza... vissza kell menn�nk! – kapott leveg� ut�n Joan, amikor Tom ajkai elv�ltak az �v�it�l percekkel k�s�bb.

-           Mi�rt?

-           �n szerveztem, illetlens�g lenne, ha...

-           Ha j�l �rezn�d magad... – fejezte be helyette a mondatot Tom, ezzel felh�zva a n�t, aki azonnal megdermedt, ak�r a j�g �s m�rgesen n�zett fel r�.

-           Folyton kiforgatod a szavaimat! – s�hajtott fel lemond�an �s homlok�t a f�rfi mellkas�nak d�nt�tte.

-           Pr�b�llak kiismerni.

-           Rossz nyomon j�rsz. Nem vagyok m�rt�r, de te ezt hiszed r�lam.

-           Nem hagysz v�laszt�st...

-           Akkor ink�bb ne is akarj megismerni... – n�zett fel r� m�g utolj�ra, majd otthagyta.

Tom a falnak d�lve pr�b�lt lenyugodni. Megint elsz�rta. De nem f�rt a fej�be, hogy mi�rt hagyja Joan, hogy boldogtalan legyen. Senki nem k�nyszer�ti �t erre, vagy igen? Nem hinn� az apj�r�l, hogy �, de akkor... akkor Joan apja lesz a huny�. A n� neki akar megfelelni �s �gy �rzi, ha Geoffry el�gedett vele, akkor az apja is b�szke r�. Ez lehet a h�tt�rben, ez vak�tja el ennyire a n�t. A megfelelni akar�s egy olyan szem�lynek, aki mindenn�l t�bbet jelentett a sz�m�ra, de aki viszont m�r nem �l. Ezzel kell valamit kezdeni. De fogalma sem volt r�la mit, ha � nem hagyja mag�t. Ugyanakkor Tom nem arr�l volt h�res, hogy feladja a dolgokat, amibe belekezdett. Pl�ne, ha azok a dolgok fontosak voltak sz�m�ra �s egyre fontosabb� is v�ltak...

Az est folyam�n m�r nem besz�ltek egym�ssal, Tom pocs�kul �rezte mag�t, de k�ptelen volt bocs�natot k�rni, pedig azt kellett volna. Joan pedig em�sztette mag�t a t�rt�ntek miatt. Igaza volt Tomnak, b�rmennyire is nem akarta elismerni, �s igen. K�nnyebb volt nem kock�zatot v�llalni �s ink�bb elfogadni azt, ami van, de meg akarta mutatni mindenkinek, aki valaha is k�telkedett benne, hogy igenis k�pes r�, el�rheti a maximumot �s mindent, amit csak akar. F�radtan �llt be a zuhany al� otthon, hogy min�l hamarabb lefekhessen aludni. Amikor vissza�rt a szob�j�ba, csup�n egy k�nt�s volt rajta �s Tomnak neh�z volt uralkodnia mag�n, amikor megl�tta a n� fotelj�ben �cs�r�gve �t.

-           Miel�tt b�rmit teszel, tudatom veled, hogy nem vagy egyed�l! – s�gta rekedten.

-           Te meg... – Joan ijedten p�rd�lt meg �s �ssz�bb h�zta mag�n a k�nt�st – Mit keresel itt? Mi�ta �cs�r�gsz ott?

-           Nem r�g�ta.

-           Menj ki, l�gy sz�ves!

-           Az ap�d az, igaz?

-           Mir�l besz�lsz?

-           Neki akarsz megfelelni...

-           �n aludni fogok, ak�r itt vagy, ak�r nem. – beb�jt a takar� al� �s h�tat ford�tva neki p�rn�ra hajtotta a fej�t. Lehunyta a szem�t, mintha att�l Tom is elt�nhetne.

-           Igazam van, ugye?

-           � m�r nem �l.

-           Ez �gy van. De vajon te is tudod ezt?

-           Mi�rt k�nzol mindig? – h�zta fel t�rdeit a mellkas�hoz v�dekezve a n� �s szorosabban fogta a takar�t. Az �gy bes�ppedt m�g�tte, a paplan al� bek�szott egy kis hideg, kem�ny mellkas nyom�dott a h�t�hoz, gyeng�d ujjak cir�gatt�k a haj�t �s zaklatott lelke sz�p lassan megnyugodott. Nem volt m�r ereje vitatkozni �s nem is akart. Felesleges lett volna, erre m�r r�j�tt. A f�rfinak mindig volt valami cs�p�s v�lasza, replik�i ellen nem tehetett semmit, mert igazak voltak. Feladta, ahogyan a r�gi �nj�t is, aki mindig f�ggetlen akart lenni �s megragadni minden lehet�s�get arra, hogy boldog legyen. Ebbe is belet�r�d�tt, ahogy minden m�sba is.

Joan p�r perc alatt elaludt Tom karjaiban...