És valóban kellemesnek ígérkezett az este. Úgy tűnt, mindenki jól érzi magát, felszabadultan társalogtak a dolgozók, látszott, hogy összetartó csapat és nem csak muszájból vannak a partin. Joan elégedett mosollyal az arcán pásztázta a tömeget, Geoffry mellett ült egy asztalnál, úgy érezte, neki ott van a helye. Tom a férfi másik oldalán ült, egy bort kortyolgatott gondolataiba mélyedve és azt számolta, hányféleképp vetkőztette már le gondolatban Joant. Te jó ég, elment az eszem...

-           Miért nem kéred fel Joant? – fordult felé az apja, mintha érezte volna, hogy még most kell elterelnie a fia gondolatait, mielőtt az cselekedne.

-           Biztos nem szeretne táncolni, különben már...

-           Badarság! – szakította félbe, mit sem foglalkozva a nő döbbent arcával – Fiatal nő, és azért, mert én nem táncolhatok, még ő szórakozhat! Na gyerünk! Csak nem hagyod, hogy itt ücsörögjön egész este!

-           De te...

-           Grace itt van és ennél kellemesebb társaságom nem is lehetne. Na menjetek!

-           De... – kezdett Joan valami féle magyarázkodásba, de semmi nem jutott eszébe, amit érvként használhatna férje előtt. Ő nem tud a közöttük lévő feszültségről és nem is szabad. Nyelt hát egy nagyot és felállt, amikor Tom a kezét nyújtotta neki. – Hát jó... – nyögte.

Átvágtak a tömegen, ahol közben mindenki árgus szemekkel nézett rájuk. Nem csoda, sosem látták még Joant szórakozni.

-        Gyönyörű vagy... – súgta Tom a fülébe és magához vonta a törékeny testet. Hüvelykujjával végigcirógatott Joan hátán, akit ellepett a libabőr és kis híján felnyögött a kellemes érzéstől.

-           Köszönöm. – felelt visszafojtva vágyait.

-           Nagyon-nagyon gyönyörű... – húzta még közelebb, és a nő ijedten nézett Geoff felé, de ő ügyet sem vetve rájuk, Grace-szel csevegett az asztalnál.

-           Ne csináld ezt, kérlek... – súgta.

-           Mit? – sóhajtott fel Tom. Nem csak a nőnek volt nehéz visszafognia magát.

-           Mindent...

Lenézett rá és szemeiből kiolvasta, neki sem könnyű. Halványan elmosolyodott és megforgatta őt, hogy aztán ismét erős karjaiba zárhassa. Senki sem figyelt rájuk és ők sem figyeltek másra.

-           Ha megcsókolnálak, botrány lenne?

-           De még mennyire! – bólintott.

-           Akkor majd otthon. – húzta el a száját.

-           Hogy mi...

-           Ügyesen megszervezted ezt.

-           Volt segítségem.

-           Nem is akármilyen! – húzta ki magát büszkén, de arca nem sokáig maradt vidám.

-           Mi az?

-           Miért nem rajzolsz már?

-           Én... már nem akarok.

-           Dehogynem. – amikor Joan hirtelen el akart húzódni, gyorsan megpörgette, hogy ha valaki őket nézte volna, ne tűnjön úgy, mintha el akart volna szaladni tőle, majd ismét visszahúzta. A nő ennél kellemesebb érzést el sem tudott volna képzelni.

-           Nem értheted...

-           De értem. Bűntudat.

-           Nem lenne időm rá.

-           Lenne, ha felmondanál.

-           Nem tehetem.

-           Dehogynem.

-           Ne kezdjük ezt újra, kérlek...

-           Elhiszed, hogy csak jót akarok? – emelte fel az állát, hogy mélyen a szemébe nézhessen.

-           El... – válaszolta halkan és ajkaiba harapva felhívta rá Tom figyelmét, mennyire szeretné őt megcsókolni.

-           Szívjunk egy cigit... – húzta ki maga után a teremből.

-           Azt hittem, nem dohányzunk! – húzta fel szemöldökét, amikor kiértek az épület hátsó kijáratán a kellemesen langyos levegőre. Fogalma sem volt róla, hogy Tom jól eső bizsergéssel figyelt fel a többes számra.

-           Nem is. – fogta meg az arcát és végre megkóstolta azokat az édes, mindennél többet ígérő ajkakat.