-           Jó reggelt! – mosolygott rá Tom a serpenyő fölött, amiben tojás és szalonna pirult épp.

-           Szia... – nyögte Joan.

-           Kávét?

-           Kérek. Köszönöm. Geoff? – fordult most Grace felé, aki valami egészséges salátán ügyködött éppen.

-           Még alszik.

-           Azt hittem, hogy ő... hogy ő... öhm... Nézze, én tudom, hogy amit tegnap láttott, nos... arra utal, hogy mi... mi ketten... Tommal... de öhm... nem!

-           Mit nem?

-           Mi nem vagyunk együtt! Ő nem a férjem!

-           Nem értem... – zavarodott össze a nő.

-           Az apám és ő házasok! Az üzlet érdekében megegyeztek. Romantikus, nemde? – horkantott fel gúnyosan a férfi.

-           Én... este jövök! – mondta Joan, és otthagyta őket a konyhában.

-           A rohadt... – csapott a pultra Tom ingerülten. Megbántotta őt. Nem szándékosan teszi, de amikor eszébe jut ez az egész, baromi dühös lesz és tehetetlennek érzi magát. Joan...

-           Maga bolond.

Grace halk kijelentését nehezen sikerült meghallania, de amikor felfogta mit mondott, meglepetten fordult felé.

-           Tessék?

-           Hallotta. Maga bolond. Itt van ez a nő, akiért láthatóan oda van, de maga bántja.

-           Ez sokkal bonyolultabb, mint amilyennek látszik.

-           Régóta ismeri?

-           A vicces az, hogy alig egy hete... – mosolyodott el, mivel eszébe jutott, amikor Joan meglátta őt a birtokon.

-           Hát maga meg ki a fene és hogyan jutott be ide? – kérdezte.

Amikor ismét meglátta őt, már az irodán kívül, ismét elállt a lélegzete. Az azóta eltelt időszakban azzal nyugtatgatta magát, hogy sokkal csúnyább a nő, mint amire emlékezett. Ugyanis sokszor ját a fejében.

-           Kulcsot kaptam! – próbált magabiztosnak tűnni. Mulattatta a nő ingerültsége.

-           Mégis kitől?

-           A ház urától!

-           Itt valami tévedés lesz, mi nem hívtunk senkit. A férjem fia fog itt dolgozni és nyugodtan mondja meg neki, hogy ha ennyire kerülni akarja a velem való találkozást, nem kell félnie, nem sokat leszek kint az udvaron, amíg egy szemétdombnak néz ki. Maga pedig menjen a...

-           Tom Kaulitz, nagyon örvendek... – nyújtotta a kezét a férfi.

-           Nem indult zökkenőmentesen. – állapította meg Grace, jót mulatva a fiatalokon.

-           Nem! És azóta semmi sem az. – sóhajtott – Tudja nincs tisztában vele, hogy ki is ő. Egy sikeres és okos nő, aki vállalt egy teljesen más életet az apja kedvéért, és 10 éve mással sem foglalkozik. Végre magára talált volna, de az apám kedvéért ismét dolgozni ment, a saját álmait gondolkodás nélkül félresöpörve... ismét. Fogalma sincs, mennyire tisztelem őt ezért. Ugyanakkor a gondolatától is írózom, hogy boldogtalan legyen, márpedig most az.

-           Hogy érti, hogy visszament dolgozni?

-           Szabadságot vett ki erre a hétre pár napja, hogy kiderítse ki ő.

-           Miért most?

-           Hogy érti?

-           Arra lennék kíváncsi, hogy ha mást sem csinál 10 éve, csak keményen dolgozik, mi történt, hogy most hirtelen nem tetszik neki ez az élet?

-           Szerintem családot akar és szerelmet. Az apámmal semmi sincs köztük, csupán barátság és tisztelet. Szerintem most ért el oda, hogy ilyeneken gondolkodjon.

-           Miközben 10 évig nem tette... – jegyezte meg Grace.

-           Mire akar kilyukadni? – ráncolta a homlokát Tom.

-           Megmondom én magának, mi történt. Nem gyanús, hogy amint maga ide jön, Joan világa üresnek tűnik, és hirtelen családra kezd vágyni és gyengédségre?

-           Ki nem állhat.

-           Na persze! Sok mindent láttam én már életem során, megvannak a magam radarjai.

-           Hmm, azok a bizonyos női radarok? – mosolyodott el a férfi.

-           Igen és én azt mondom, hogy maga történt! Maga volt, aki felkavarta a nyugodt kis világát.