Az ap�s�t? Joan-nak t�bb sem kellett, �gy ugrott fel a kanap�r�l, mintha Tom kezei meg�gett�k volna a b�r�t. �gett is, de csup�n a cs�kok hely�n. Kezdetben. K�s�bb m�r az eg�sz teste l�ngokban �llt, de nem vett r�la tudom�st, csak szapora l�ptekkel felszaladt a l�pcs�n, h�travetve Tomnak egy „j� �jt” -et.

-           V�rj! Nem tett�nk rosszat! – csak a szob�j�ban �rte utol, ahol Joan m�r kib�jt a bl�zer�b�l, mert �gy �rezte, megfojtja.

-           De igen.

-           �s nem a te hib�d!

-           De igen.

-           Nem, az Istenedet! – kapta el a karj�n�l �s mag�hoz h�zva megr�zta, hogy a szem�be n�zzen – Ne okold magad minden miatt.

-           Az ap�dr�l van sz� Tom! Az ap�dr�l, akivel nem t�rt�nt volna meg, ha �n nem szabads�golom magam �nz� okokb�l! Mi�rt nem haragszol r�m, hm? Mi�rt? �n tehetek r�la! Haragudnod kellene r�m, mi�rt nem vagy d�h�s? – szemei megteltek k�nnyekkel. B�ntudat, k�ts�gbees�s, szomor�s�g sug�rzott bel�l�k �s Tom pontosan tudta, melyik mi miatt van. B�ntudata volt az apja miatt, k�ts�gbeesett, mert nem ezt az �letet akarta �s szomor� volt, mert belet�r�d�tt, hogy neki ez jutott. D�h�sen r�zta meg �jra, mi�rt adja fel?

-           Az�rt mert... – f�jtatva engedte ki a leveg�t, majd halkabban fojtatta – az�rt, mert... – elengedte Joan karj�t �s k�toldalt belet�rt s�r� haj�ba, �gy h�zta k�zelebb az arc�t, m�gnem s�v�rg� ajkaival el�rte a n��t �s olyan szenved�llyel �s gyeng�ds�ggel cs�kolta, mint m�g soha senkit. A n� v�gyakozva viszonozta �s �lelte mag�hoz Tomot, aki v�gigsim�tott a h�t�n �s s�rget� ujjakkal gombolta ki a bl�z gombjait. A v�kony anyag a f�ld�n landolt, felemelte Joant, az �gyra rakta �s f�l� m�szott. Hosszan cs�kolt�k egym�st, de azt�n Tom h�tr�bb h�zta a fej�t �s homlok�t a n� mellkas�nak t�masztotta. Isten l�tta lelk�t, mennyire nagy er�fesz�t�s�be tellett uralkodnia mag�n.

-           Az�rt, mert... – reszketeg s�haj t�rt fel bel�le, adott egy apr� cs�kot Joan szegycsontj�ra �s m�r ott sem volt. Hallotta a vend�gszoba hangosan becsap�d� ajtaj�t, mire fej�t visszaestette a p�rn�kra �s lehunyta a szem�t. Kell szereznie egy z�rat a szob�j�ra. A k�rd�s m�r csak az volt, hogy Tom el�l akarta v�deni mag�t, vagy �pp ford�tva. Az ember m�r hi�ba hat�rozza el mag�t? Joan vagy sz�zszor eld�nt�tte, hogy elker�li Tomot. De egy fed�l alatt lak� emberekn�l ez j�csk�n megnehez�ti a dolgot. �s att�l tartott, valaki s�r�lni fog...

Kialvatlanul �bredt, monoton mozdulatokkal �llt be a zuhany al�, majd amikor v�gzett �s fel�lt�z�tt, lement, hogy induljon.

-           V�rjon csak v�rjon! – �ll�totta meg Grace, amikor m�r az ajt�ban volt.

-           Bocs�nat, nem vettem �szre! – szabadkozott Joan – Igyekszem kor�n haza�rni ma.

-           Nem is reggelizik?

-           Nincs id�m...

-           Reggelire mindenkinek van ideje angyalom, a nap legfontosabb �tkez�se!

-           Mondj�k... – motyogta az �r�j�ra pillantva.

-           Ne siessen el �gy, a f�rje m�r a konyh�ban szorgoskodik, hogy reggelit k�sz�tsen mag�nak! 10 perce csak van...

Geoffry? Nem az a konyhat�nd�r t�pus, legal�bbis nem annak ismerte meg. De ami jobb k�rd�s, ennyire j�l van m�r? Mi �thetett bel�, hogy hirtelen f�z�csk�zni t�madt kedve? B�r... a szabads�g v�ratlan dolgokat hoz ki az emberekb�l, szem�lyesen tapasztalta. Vajon ha nem lettek volna �sszez�rva egyed�l Tommal, m�g Geoffry vitte az �zletet, akkor is megt�rt�ntek volna azok, amik megt�rt�ntek? F�lig pirult a gondolatra, �gy hogy elterelje figyelm�t, ink�bb engedett az „er�szaknak” �s k�vette Grace-t a konyh�ba. �m ott nem a f�rje s�rg�tt-forgott, hanem a fia.

-          Tom? – dobbant hatalmasat a sz�ve.