-           Haló! – vette fel az otthoni telefont Tom, amikor az megcsörrent.

-           Hogy van? – kérdezte Joan a vonal másik végén.

-           Jól! Nos... vettem fel mellé egy nővért, aki vigyáz rá, mivel a megrendelt dolgokat már nem tudom lemondani, te pedig dolgozol, úgyhogy... – elhallgatott és várta a nő reakcióját. Fogalma sem volt, miért fontos neki ennyire, hiszen az ő apja, mégis akarta tudni, Joan mit szól a nővérhez.

-           Jól tetted! – köszörülte meg a torkát a nő, még mindig bűntudata volt, ezért kora reggeltől megállás nélkül dolgozott, csak azért hagyta abba, hogy megtudja, hogy van Geoffry. És talán mert hallani akarta Tom hangját?

-           Mikor jössz haza?

Haza... mikor jössz haza... HAZA... hozzá haza.

-           Nem tudom még, ha elintéztem mindent!

-           Értem, akkor ne várjunk az ebéddel.

-           Ne! Majd csak este érek haza szerintem.

-           Nem a te hibád volt. – mondta Tom halkan, mintha a nő gondolatai között olvasna. Joan szó nélkül tette le a telefont. Dehogynem!

Meghagyta a titkárnőjének, ne kapcsoljon be senkit, csak ha otthonról hívják. Muszáj átrágnia magát azokon az anyagokon, amik azóta gyűltek össze, mialatt ő szabadságon volt. Valóban késő este ért haza, de igyekezett, hogy még elcsípje Geoff-et, hogy lássa hogy érzi magát.

-           Sokkal jobban nézel ki! – mosolygott a férfira, aki a nappaliban ücsörgött és a televíziót kapcsolgatta. Bosszússága annak szólt, amiért nem dolgozhat, de Joan látta rajta, hogy jót tesz neki a pihenő.

-           A nővér? – rúgta le lábáról a magas sarkút és lerogyott a kanapéra. Hihetetlen, hogy pár nap elég volt hozzá, hogy az addig kényelmesnek hitt cipőket, blézereket és blúzokat fojtogatónak és borzalmasnak tartsa. Alig várta, hogy megszabaduljon tőlük.

-           A konyhában! Valami gyógyfüves teát készít nekem. Szerintem boszorkány és meg akar mérgezni!

-           Mi sem természetesebb! – kuncogott a nő – Örülök, hogy Tom felvette!

-           Mert te is az életemre törsz!

-           Lebuktam! – húzta el a száját színpadiasan.

-           Fáradtnak tűnsz!

-           Csak elszoktam tőle! De ismét belerázódok, te csak pihenj!

-           Ha akarod, én...

-           Meg se hallak! Elég késő van... – nézett az órára – Nem kellene már aludnod?

-           Ahh, már te is ezzel jössz! Nem vagyok óvodás!

-           Kész a finom tea, ettől aztán úgy fog aludni, mint a tej! – jött ki a konyhából Grace egy gőzölgő bögrével.

-           Jó estét, Joan Burke vagyok! – nyújtotta a kezét a fiatal nő és Grace kedves mosollyal az arcán fogott vele kezet.

-           Örülök, hogy megismerhetem! Ha nem haragszik, lefektetem Mr. Warren-t, már így is későre jár!

-           Nem, nem, vigye csak! Jó éjt Geoff!

-           Két rabszolgahajcsár! – sóhajtott a férfi, de hagyta, hogy Grace betolja a szobájába.

Joan kimerülten rogyott vissza a kanapéra és kezdte masszírozni a halántékát. Aztán hirtelen azt érezte, hogy haja meglazul, loknijai a vállára hullnak.

-           Látom, kivagy... – Tom hangja rekedt volt a vágytól, Joan csak bámult fel rá, mint aki ahhoz is fáradt, hogy ellenkezzék. Lassú mozdulatokkal masszírozta a vállát, a halántékát és pár perc múlva a nő már majdnem aludt. Majdnem. Amikor viszont a férfi ajkait a nyakához érintette, teljesen éberré vált, ösztönei élesebbek lettek és majdnem felnyögött.

-           Tom...

-           Elnézést kisasszony! – köhintett egy aprót Grace a nappali végéből – Lefektettem az apósát, holnap reggel itt leszek! Jó éjszakát mindkettejüknek! – azzal elment.