Másnap reggel Tom indult el az apjáért, mivel Joan már korán dolgozni ment. Ahogy parkolt ki a kocsival, véletlen nekiment a kukának és fellökte. Szitkozódva szállt ki és ekkor látta meg a rajzokat a földön. Egy része még a kukába volt gyűrve, de a tetejéről kizúdult a betonra. Joan rajzai. Kidobta őket. Tom elhúzta a száját, ezeken már nem lehetett segíteni és amennyire a nőt ismerte, nem csupán ezeket dobta ki de a jövőjét is, melyre vágyott.

Összeszorított ajkakkal tette helyére a kukát és ült vissza a volán mögé. Fogalma sem volt, mit kezdjen ezzel a nővel. Hol megrázná, hogy térjen végre észhez, hol megcsókolná. Melyiket tegye meg? Az apja felesége... a pokolra jutsz barátocskám...

            Miután minden vizsgálat jól sikerült, Geoffry-t elengedték. Már sokkal jobban nézett ki, és Tom őszintén örült neki. Akarta Joant, de nem az apja élete által. De akkor vajon hogyan szerzi meg a nőt? Odafele azon gondolkodott, hogyan vigyázhatna apjára, hiszen muszáj pihennie, de tudta, hogy úgysem fog. Ő pedig mindent megrendelt a kerthez, azokat már nem mondhatja vissza, így kénytelen lesz az udvarral foglalkozni. Az tűnt a legegyszerűbbnek, ha fogad mellé egy nővért, aki vigyáz rá egész nap és szigorúan betartatja vele a diétát.

-           Hát ez meg ki a szösz? – méregette Geoff a nővért, aki a ház előtt várta őket, mire hazaértek. Talán 10 évvel lehetett fiatalabb édesapjánál, ősz haját szigorú kontyban hordta, mégis megvolt benne az a tipikus nagymamás külső. Mozgása korát meghazudtolóan fürge volt, mosolya elbűvölő, szemei barnasága a korral mit sem fakultak.

-           Jó napot Mr. Warren, Grace Mallory vagyok, az ön ápolónője leszek erre a hétre és gondoskodom arról, hogy mindent aszerint tegyen, ahogyan az orvos előírta!

-           Nekem nem kell egy vérszívó a sarkamba, jól vagyok! Tom, mi a fenéért kellett...

-           Apa!

-           Hölgyek előtt nem illik így beszélni Mr. Warren! – dorgálta meg kedves mosollyal az arcán Grace és megfogta a tolószék fogantyúját és betolta a házba. Tom még éppen elkapta apja kacsintását és megkönnyebbült, hogy legalább miatta nem kell már aggódnia. Jó kezekben lesz Grace-nél.

-           Máris főzök egy finom levest, jóóó sok zöldséggel, kevés fűszerrel.

-           Jóságos ég! – nyögött fel Geoff, de fiát nem tudta megtéveszteni. Nocsak, nocsak, megtetszett neki a nővérke gondoskodása?

Tom nem tudott apja nőügyeiről, tulajdonképp Joan-ról is csak egy éve vett tudomást, apja sosem mesélt magánéletéről, üres fecsegésnek gondolta, amihez senkinek semmi köze. A maga módján Tom is így gondolkodott erről, de azért eléggé meglepődött, amikor megtudta, hogy ki a felesége. Egyszer meg is kereste őt az irodában, hogy kérdőre vonja, mit akar az apjától, de amikor meglátta, egyszerűen leblokkolt. Lehunyta szemét és szinte látta maga előtt az egészet.

-           Joan Burke-öt keresem! – mondta a titkárnőnek.

-           Bármikor visszajöhet az ebédszünetéről, óhajtja megvárni?

-           Nem, azt hiszem, visszajövök egy másik alkalommal... – meredt a nő feje fölött lévő fotóra, mely alatt arany betűkkel ez állt: Joan Burke, társtulajdonos.

Alig bírta levenni róla a szemét, fiatal volt és gyönyörű. Szinte érezte az illatát, a bőre puhaságát, melegségét, az ízét... Végignyalt ajkain és egy biccentés után hátat fordított a titkárnőnek. A lifthez érve megnyomta a gombot és szapora szívveréssel várta, hogy eltűnjön innen. Mi a fenét képzelt, hogy majd megmondja neki, hogy hagyja békén az apját és ő majd félreáll? Nem tűnt vérszívó boszorkánynak, akinek csak a pénzre fájna a foga, de a látszat sokszor csalt már. Amikor kinyílt a lift, azt hitte, mentem szívrohamot kap. Joan lépett ki belőle, határozottan és céltudatosan, magas sarkúja hangosan koppant a kövön, virágillata, mintha külön az őt bámuló férfinak lett volna kitalálva, hirtelen nagyon megéhezett... erre a nőre. Sötétszürke kosztümöt viselt, melyet mintha ráöntöttek volna, mégsem tűnt unalmas üzletasszonynak, barackszínű fodros blúza és púder színű cipője feldobta megjelenését, haja akkor is szigorú kontyban pihent. Fülében apró, a blúzával harmonizáló gyöngy díszelgett. De azok a lábak. Tom nyelt egyet és ijedten rezzent össze, mi van, ha a nő is meghallotta és visszanéz rá? De nem nézett, csak ment tovább. Amikor végre bejutott a liftbe, kigombolta ingjének felső három gombját, hogy végre levegőhöz jusson, de az sem sokat segített lenyugodni, hogy érezte Joan illatát a liftben. Lehunyt szemei előtt megjelent az a zöld szem, mely a mai napig nem hagyta nyugodni... Akkor azt hitte, soha nem látja majd újra, de alaposan fejbe vágta a sors, amikor a nő ismét felbukkant az életében... a szívéről nem is beszélve...