Joan-nak furcsa �rz�s volt l�tnia Benjamint az �zletben. Nem mintha �rzett volna ir�nta m�g valamit. Annak m�r r�g v�ge volt, a f�rfi a legrosszabbkor hagyta el �t, �s ezt sosem fogja megbocs�tani neki. Amikor az apja meghalt �s � belefogott a c�g kiismer�s�be, kem�nyen tanult ahhoz, hogy j�l csin�lja. Benjamin ekkor hagyta el, mert nem foglalkozott vele eleget. Az �r�gy ez volt, de Joan nem hitte el eg�szen. Akkor hagyta el, amikor a legnagyobb sz�ks�ge lett volna r�. �s erre nincs bocs�nat, ilyen egyszer�. Legyen boldog azzal a n�vel, majd az � ideje is elj�n egyszer.

Mindenkinek megvan a maga p�rja a vil�gban, legal�bbis Joan szerette �gy gondolni. Az �v� m�g v�rat mag�ra valahol, de ha itt lesz az ideje, meg fogja ismerni. Szembe j�n vele az utc�n �s r� mosolyog, �s r�gt�n tudni fogja, hogy � az.

-           Megj�ttem! – ki�ltotta el mag�t Tom, visszat�r�tve Joant a val�s�gba.

-           Siker�lt mindent elint�zni? – k�rdezte �s fel�llt a nappali kanap�j�r�l.

-           Igen! Megrendeltem az �j csemp�t a medenc�be is, d�lut�n j�n valaki, aki seg�t leverni a mostanit.

-           �n nem tudom megcsin�lni?

-           Ezt finoman kell, hogy ne kelljen �jraalapozni.

-           �rtem...

-           �rzel m�g valamit ir�nta? – k�rdezte hirtelen Tom �s Joan el�sz�r nem tudta kire gondol.

-           Azt mondtad, nem akarsz hallani a...

-           T�vedtem. Sz�val?

-           Nem.

-           �rtem... – engedte ki a leveg�t Tom. Megk�nnyebb�lt, vagy mi?

Otthagyta a n�t �s kiment az udvarra, hogy el�k�sz�tsen mindent a d�lut�ni munk�hoz. Mi a fene van vele? Meg�rj�ti ez a n�, egy�ltal�n mi�rt �rdekli �t, �rez-e valamit az exe ir�nt, vagy sem? De m�gis �rdekelte. �s megk�nnyebb�lt, amikor azt mondta, hogy nem. Nem k�ne s�v�rognia ut�na, nem kellene a cs�kj�ra gondolni, vagy egy�ltal�n megtennie sem, m�gis �lland� k�sztet�st �rez r�. Ha csak r� gondol felforr�sodik mindene �s nem a k�nikula miatt. Megr�zta a fej�t, igenis a munka az els�. Ez�rt van itt! A munka az els�... �s m�g te tett�l megjegyz�st Joan-nak? Itt egy gy�ny�r� n� �s azt hiszed, csak �gy kiverheted a fejedb�l? Ha megtudn� az apja, miken j�r az esze, r�g kihaj�totta volna, ak�r egy koszos csavarg�t. Lehunyta a szem�t, m�ly leveg�t vett, szorosabbra k�t�tte copfj�t �s hozz�l�tott a munk�nak.

N�h�ny �r�val k�s�bb meg�rkeztek az anyagok is �s a munk�s is, �gy am�g Tom a j�r�burkolattal pepecselt, addig Esteban a medence csemp�it szedte le. Joan n�zte, mit csin�lnak. � is csin�lni akart valamit, nem b�rta m�r egyed�l a h�zban, unatkozott. Gondolta kipr�b�lja, hogy Tom val�ban f�lt�keny volt-e...

Vinni akart egy kis limon�d�t a fi�knak, �gy a konyh�ba �rve k�sz�tett egy kancs�ba. Amikor k�sz lett vele, dobott jeget a poharakba �s �nt�tt vele a friss�t� italb�l. Kedves mosollyal vitte ki, ha Tom nem is, de a seg�t� munk�sa biztosan szomjas.

-           Friss�t�t? – igyekezett nem is Tomra n�zni.

-           K�sz�nj�k! – ny�lt az egyik poh�r�rt Esteban, nem is sejtve hogy saj�t s�rj�t k�sz�l meg�sni. Nagyj�b�l �t �vvel volt fiatalabb n�luk, j� er�ben volt, �s tudta, hogyan szedjen fel n�ket. �m ebben az esetben ez meg sem fordult a fej�ben, �s nem csak az�rt, mert dolgozott, de valahogyan �gy �rezte, hogy Tom �s a n� k�z�tt van valami. Munkaad�j�nak kez�be pedig nem harap az ember. Kedvesen mosolygott �s belekortyolt.

Tom azonban mintha d�h�s lett volna.

-          Gyere csak velem! – ragadta meg a karj�n�l Joant �s a bej�rati ajt�hoz h�zta. Az volt a legt�volabbi pont Estebant�l.