-           Azt m�r tudjuk, hogy term�szetes sz�nekben kell gondolkodni, ami a j�rda burkolatot illeti.

-           Barna! – b�lintott a n� �s az �zletben kirakott katal�gusokat lapozgatta, mik�zben a term�kmint�k k�z�tt s�t�lgattak.

-           �s a mint�zat?

-           Nem is tudom, t�bb is tetszik. Ez, ���s ez! L�tod? – b�k�tt r� n�h�ny mint�ra Joan.

-           T�k�letesek. M�r csak azt kell kiv�lasztani, hogy a kett� k�z�l melyik.

-           Nem is tudom, ha l�tn�m �l�ben... – fordult meg Joan, hogy megkeresse azt a burkolatot �s egy pillanatig azt hitte, k�pr�zik a szeme – � nem! – fordult vissza Tom fel� �s �sszeszor�totta a szem�t, mintha att�l elt�nhetne. B�rcsak megny�lna a f�ld most azonnal.

Tom megfogta az arc�t, k�t oldalt belet�rt a haj�ba �s megcs�kolta �t. Joan el�bb d�bbenten n�zett r�, majd megadta mag�t �s lehunyt szemmel viszonozta a cs�kot.

Tom l�tta a f�rfit �s a n�t k�zeledni �s Joan reakci�j�t l�tva, a n� felismerhette valamelyiket. Gyan�totta, hogy a f�rfit, aki ny�lv�n egy exe az �j n�j�vel �s Joan nem akarta, hogy tudj�k, nincs �lete. P�r pillanatba telt mindezt v�giggondolnia, ut�na h�zta mag�hoz. Pr�b�lta elhitetni mag�val, hogy megsajn�lta �t, de az igazs�g az volt, hogy csak meg akarta cs�kolni.

-           Joan? – l�pett mell�j�k a f�rfi mosolyogva, s ekkor elv�ltak. Joan csontjai mintha zsel�b�l lettek volna, ha nincs ott Tom, aki megtartsa, lehet hogy �ssze is esik.

-           Benjamin! – er�ltetett mag�ra egy mosolyt a n�.

-           Nah�t, j� t�ged l�tni.

-           Khm... – k�sz�r�lte meg a tork�t a mellette �ll� n�. Fekete haja a v�ll�ig �rt, hideg k�k szem�vel Joant m�ricsk�lte.

-           Bocs�ss meg, hadd mutassam be a feles�gemet, Barb, � Joan, egy r�gi ismer�s�m. �s �? – n�zett most Tomra.

-           Egy bar�tom... – ker�lte a tekintet�t.

-           Egy bar�t? A Bar�t �desem! – nevetett fel Tom �s szorosan mag�hoz �lelte Joant – Tom vagyok!

-           �ppen az �j h�zhoz n�z�nk mint�kat, �tban van a m�sodik tr�n�r�k�s! Te j� �g, milyen r�gen nem l�ttalak, m�r vagy...

-           10 �ve... – fejezte be a mondat�t Joan.

-           Igen... megy az �zlet?

-           Igen, igen megy. Nagyszer�en megy, jobb m�r nem is lehetne... – s�gta maga el�.

-           Tudod m�r mi is tervezz�k a gyereket. – sz�lt k�zbe Tom – Hihetetlen�l boldogok vagyunk! M�zlista vagyok, hogy Joan van nekem, kevesebbel nem is �rn�m be! – cs�kolt a nyak�ba. Joan �gy �rezte, menten el�jul.

-           �r�l�k, hogy j�l megy a dolgod... – mosolygott Joan-ra Benjamin.

-           Hogyne... hogyne...

-           Na, de mi megy�nk is, m�r alig b�rok magammal! Nagyon �r�ltem, Brad, Barb! – b�lintott nekik Tom, majd kil�kd�ste Joant az �zletb�l maga el�tt, de m�g mindig szorosan a karjaiban tartva.

-           Benjamin... – n�zett ut�nuk a f�rfi, de m�r egyik�k sem hallotta.

-           K�sz�n�m, de nem kellett volna �gy tenned, mintha... – kezdett magyar�zkodni Joan.

-           Sz�llj be! – szak�totta f�lbe Tom, �s egy darabig n�m�n haladtak.

-           Nem k�rtem a seg�ts�gedet... – mondta egy id� ut�n Joan.

-           Tudom. – n�zett el�re Tom, ujjai elfeh�redtek, ahogy szor�totta a korm�nyt.

-           Mi�rt csin�ltad?

-           Csak �gy...

-           Ez nem v�lasz. Nem is �rdekel, ki volt �?

-           Nem akarok tudni az exeidr�l... – k�sz�r�lte meg a tork�t a f�rfi �s lassan lef�kezett a h�z el�tt – Menj be, �n visszamegyek �s megrendelem az anyagot, hogy d�lut�n m�r ide is �rjen.

-           Na de...

-           Sz�llj ki. – mondta halkan �s Joan h�t�n futkosott a hideg. Mi lelte �t? Mint aki f�lt�keny, de mire? Kire? �s Mi�rt? �sszezavarodva sz�llt ki �s n�zte, ahogyan elhajt. Ha nem csak p�r napja ismern�k egym�st, azt hinn�, f�lt�keny Benjaminra. De ez k�ptelens�g. Nem is ismerik egym�st, r�ad�sul falra m�sznak a m�sikt�l. Pl�ne Joan Tomt�l. Mindig felideges�ti valamivel, amit�l egy kan�l v�zben is k�pes lenne megfojtani. �rdekes dolgok ezek...