Órákkal később is lángolt még a teste, hiába zuhanyozott le hideg vízzel. Túl frissek voltak még az emlékek és a teste túlságosan is sóvárgott még a férfi teste után. És a szája után. És a csókjai után. És a kezei után. Mindene után.

-         Bele fogsz őrülni... – mondta a tükörképének Joan. Nem tetszett neki feltűnően csillogó szeme, halványan elmosolyodó ajkai sem akartak engedelmeskedni neki. A biztonság kedvéért még egyszer a zuhany alá állt, hátha lenyugszik végre.

Tom nagyot sóhajtva ült le az ágyára, mely a két szál párnával olyan üres volt, hogy szinte visszhangzott. Hiányzott belőle Joan. Pár perccel később, amikor már úgy érezte, lenyugodott, átment a nőhöz. Ám amikor takaróit a földön heverve találta, ismét dühös lett. Látta maga előtt, ahogy Joan undorodva dobta le magáról, ahogy beért ide, hogy aztán levakarhassa magáról a szégyen mocskát. És hallotta is a fürdőből a víz zubogását. Elhúzta a zuhanyfüggönyt.

-           Mi a fenét csinálsz? – förmedt rá a nő és ügyetlenül takargatni próbálta magát. Ha elérné a csap mellé tett törölközőt...

-           Mi a fene bajod van neked? Végre éltél egy kicsit, semmit sem erőszakoltam rád, akartad!

-           Ha volnál szíves lejjebb venni a hangerőt, szétmegy a fejem...

Tom hozzávágta a törölközőt és otthagyta. Joan gyorsan maga köré csavarta és követte.

-           Gyere velem! – fordult felé Tom hirtelen, így a nő a mellkasának ütközött.

-           Mi? Hova? Felejtsd el!

-           Ki kell választani a járda és a medence burkolatát.

Joan azt hitte, rosszul hall. Az előbb még fenemód sértődötten ordibált vele, most pedig halkan beszélt és mindennemű indulat nélkül. Hogy képes ilyen közömbösen rá nézni, amikor pillanatokkal korábban a fejét akarta leharapni?

-           Veled nem megyek sehová... – lépett hátrább.

-           Nem értem miért, hiszen nem történt semmi, amiért haragudhatnál rám! – mosolygott rá gúnyosan. A saját szavait fordította ellene. Okos, nagyon okos. Joan bosszúsan szorította össze ajkait, Tom ebből látta, hogy nyert.

-           10 perc. – mondta, majd magára hagyta. Joan nyúzottan és elgyötörten sóhajtott fel. Szétment a feje, és semmi kedve nem volt Tommal lenni azok után, amit ők... este... szóval miután együtt voltak. Szeme megakadt valamin az éjjeli szekrényen, ami korábban még nem volt ott. Egy pohár víz és két aszpirin. Tom után kapta a fejét, mintha még láthatná őt a falakon keresztül és halvány mosoly bujkált ajkain. Miért kell ennyire bosszantóan tökéletesnek lennie? Pufogva vette be a gyógyszert és kezdett el felöltözni. Ezúttal szűk farmert vett fel egy egyszerű fehér pólóval és barna saruval. Legszívesebben kibontva hagyta volna a haját, de tudta, hogy Tomnak az tetszik. Gonosz mosollyal az arcán formált szoros kontyot a tarkójára és már indulhattak is.

Tom nem tett megjegyzést rá, nem bókolt neki, ahogy szokott, pedig ilyen egyszerűen felöltözve is bájosnak látta őt. Némán ültek be a kocsiba, Tom a volán mögé, Joan pedig az anyós ülésre. Amikor kiértek a kapun, a férfi kimutatott az ablakon.

-           Az micsoda?

-           Mi? – nézett jobbra a nő, s ekkor Tom határozott mozdulattal kivette hajából a gumit, hosszú haja a lehúzott ablakon besüvítő szél áldozata lett, mely vadul fodrozta mézszínű loknijait. Szúrósan nézett Tomra és már majdnem nyúlt, hogy ő is kiszúrjon a férfival, de akkor megálljt parancsolt kezének. A mozdulat túlságosan is emlékeztette őt az estére. Nézte Tom csokoládébarna haját, ahogy egy-két tincs az arcába lógott. Lehunyta a szemét, hogy a felvillanó képek abban maradjanak, de természetesen hiába. Visszanézett rá, s szemben találta magát forró tekintetével. Tudta, hogy ugyanazon jár az eszük, de egyetlen szót sem szóltak. A besüvítő szél ellenére hamar meleg lett a kocsiban, Joan torka kiszáradt, ajkait önkéntelenül nedvesítette meg nyelvével. Kitartóan szegezte előre tekintetét és karba tett kezekkel duzzogott magában.

-           Direkt fogtam össze... – közölte a férfira sem nézve. Gonosz akart lenni.

-           Tudom. – válaszolta, s Joan rákapta tekintetét. Nem tehetett róla, nem akarta és nem is szándékosan, de elmosolyodott.