Joan szerette a szép álmokat, de már régen nem jutott ki neki olyan szép, mint a múlt éjszaka. Elmosolyodott a gondolatra. Ha Tom tudná, mik járnak a fejében. De nem akarta bátorítani őt, így inkább megtartja magának. Közelebb bújt a meleg párnához és mélyet szippantott az illatából. Valahogy most olyan másnak tűnt maga az illat és a tapintása is... este kinyithatta az ablakot, mert a reggeli szellő most a haját fújta.

Tom már vagy fél órája mást sem csinált, csak nézte a mellkasán fekvő nőt, aki békésen aludt. Haja kócos volt és nem tudta megállni, hogy ne túrjon a tincsek közé és ne simogassa őket. Másik keze Joan csípőjén pihent, még emlékezett rá, mennyire imádta, ha ott cirógatja. Az egész teste libabőrös lesz tőle. A reakció most sem maradt el. Imádnivaló teremtés.

Joan fészkelődni kezdett az ágyban, minek vége az lett, hogy szinte teljes testével Tomon feküdt már, aki ezt persze cseppet sem bánta. Ajkaival a nő nyakát simogatta, apró csókokat lehelve finom bőrére. Ilyen jól még sosem indult a napja, és ezt Joan is így gondolta, amíg ki nem nyitotta szemeit.

-           Jó reggelt édes... – csókolta meg Tom és először fel sem fogta, hol van, kivel van, hogyan van...

-           Jó reggelt. – hunyta le szemeit és a férfi mellkasának támasztotta a homlokát, hogy aludjon még egy kicsit, de ekkor... – Mi? – kapta vissza a fejét Tomra nagy szemekkel.

-           Szia... – mosolyodott el.

-           Te mit... én mit... ez kinek a szobája? Mi? – ide-oda kapkodta tekintetét a barna szemek, a kemény mellkas és a szoba között. Mi az ördög folyik itt? Hát nem csupán álom volt? Menten szívrohamot kap. Tomon feküdt anyaszült meztelenül és – mi után benézett a takaró alá, megállapította, hogy- a férfin sem volt ruha. Ugye nem... Felszenvedte magát ülő helyzetbe és a takaróval fedte be mellkasát.

-           Már késő... mindent láttam, de neked mi bajod?

-           Ugye mi nem? Jó Isten! – kiugrott az ágyból és ügyelve, hogy egyetlen porcikája se látszódjon ki, a ruháját kereste, de az sem segített valami sokat, hogy így Tomot semmi sem takarta. Kivételesen volt olyan tapintatos, hogy a fürdőszobából hozott ki egy törölközőt, amit a csípőjére kanyarintott.

-           Úgy érted nem emlékszel rá?

-           Én emlékszem, mindenre emlékszem. Ó igen, minden tiszta... túl tiszta... nagyon-nagyon tiszta. – hadart össze mindenfélét- Csupán én azt hittem, álmodtam. Hogy történt ez?

-           Hát este bejöttél hozzám és bemásztál az ágyamba...

-           Bemásztam az ágyadba... – ismételte meg, mint aki próbálja megemészteni a dolgot – De miért?

-           Nem tudom, elmentél bulizni és pár órával később, amikor már aludtam, te felébresztettél és... hm... – mosolyodott el – Volt már benned néhány pohár, gondolom, de azt mondtad, pontosan tudod mit csinálsz.

-           Hogyne, mert a spicces emberek mindig tudják! Kihasználtad a helyzetet!

-           Hékás, ezt ne kend rám, eleve nem is lett volna helyzet, ha te nem jössz be éjnek évadján! Ne játszd el nekem itt az áldozatot, akit a csúnya Tom megerőszakolt.

-           Pedig ez történt!

-           Ó hogyne, amennyiben az erőszak, hogy te voltál felül, majd mikor elélveztünk, ismét elkezdted a kis... kis trükködet, amivel felizgattál!

Joan zaklatottan kevert le neki egy pofont, és bár a hangja nagyobb volt, mint az ereje, Tomot ez is feldühítette.

-           Na ide figyelj hercegnő! – kapta el a karját – Semmi rosszat nem tettem, csupán megadtam neked azt, amire vágysz!

-           Én nem...

-           Ó de még mennyire, hogy igen! Rám vágytál és az, hogy ittál párat, csak felszabadított kicsit, hogy merd is megtenni. Végre éltél egy kicsit.

-           Ez tévedés... – hátrált Joan az ajtóig.

-           Nem volt tévedés, te is tudod...

-           El kell felejtenünk!

-           Persze, ez csak így megy! – csettintett ujjaival dühösen a férfi, majd megcsókolta Joant – Akkor már ezt is felejtsd el, meg azt is, milyen odaadóan simultál hozzám egész este, és hogy hányszor estünk egymásnak, hogy hányszor csókoltalak meg, és hogy te...

-           Ez az egész meg sem történt! – kiabált rá és viharzott ki az ajtón zaklatottan a nő, Tom pedig hagyta, hagy menjen. Ezt az éjszakát úgysem lesz könnyű elfelejteni. Egyiküknek sem...