-           Beüljünk még egy kávézóba? – nyitotta ki a mozi ajtaját Joan előtt Tom, a film után.

-           Jól esne egy kapucsínó! – mosolyodott el a nő, de nem tartott sokáig.

-           Mi az? – követte a tekintetét a férfi és rögtön megértett mindent – Szia anya! – köszöntötte a feléjük közeledő alakot.

-           Szia édesem!

-           Ő itt Joan.

-           Tudom, ki ő... Apád „felesége”. – erőltetett magára egy mosolyt- Nagyon örvendek.

-           Épp megnéztünk egy filmet... – törte meg a kínos csendet Tom, amikor Joan nem válaszolt. Anyjával farkasszemet néztek egymással.

-           A mostohaanyád már rád is szemet vetett? – mosolygott fiára. Joant kirázta a hideg.

-           Nem vagyok a mostohaanyja...

-           Hozzá ment az apjához, nem? ÜZLET... a romantika egy sarokban sír valahol...

-           Nagyon örültem! – hagyta ott Joan. Legszívesebben elszaladt volna, de nem akarta még nevetségesebbé tenni magát.

-           Joan! – sietett utána Tom, nem akarta szem elől téveszteni – Hová mész? – kapta el a karját és visszatartotta. Joan megtorpant és makacsul összeszorította ajkait – Ne foglalkozz vele.

-           Nem ő az első, aki elítél. Nem számít!

-           De számít! Nézz rám! – fordította maga felé a nőt, de rá sem hederített – Nem kell ám olyan fene magabiztosnak lenni.

-           Ez nem erről szól!

-           De igen! Érzelem nélkül akarsz mindent! Hozzámentél az apámhoz, tiszta sor. Üzlet! De ez nem azt jelenti, hogy soha nem mutathatod ki, amit érzel. Az egyetlen őszinte reakció, amit tőled láttam, a kígyótól való félelmed volt!

-           Ez nem igaz!

-           De mit vársz? Ez egy nem normális helyzet... – Joan arcát látva kijavította magát – Úgy értem nem szokványos! Az emberek furcsállják.

-           Mert nem tudnak semmit!

-           Pontosan! Akkor meg miért foglalkozol velük?

-           Nem tudom... – nézett végre a férfira.

-           Egy érzelmes nő vagy Joan, ezt sem titkolni, sem szégyellni nem kell. – simított végig az arcán. A nő tekintete Tom ajkára tévedt és egy pillanatig elgondolkodott, mi lenne, ha most... de megálljt parancsolt magának és inkább elfordította az arcát.

-           Mi jutott eszedbe?

-           Tessék? – nézett vissza rá zavartan- Semmi.

-           Dehogynem... – hajolt közelebb hozzá – Ez.

Amikor Tom ajkai az övéhez értek, pár másodpercig egymást nézték, majd a nő lehunyta szemét, a férfi pedig még közelebb húzta magához. Nem szenvedélyes csók volt, inkább gyengéd és babusgató.

-       Egyre több mindent kell már elfelejtenünk... – súgta Joan ajkainak és egy utolsó apró puszi után elengedte – Ideje hazamenni.

Leparkolva az autóval, kiszálltak és csendesen felosontak az emeletre. Nem akarták Geoffry-t felébreszteni. így viszont Joan úgy érezte magát,mint aki nagy hibát követett el azzal, hogy elment a férfival. Még nem felejtette el anyja szavait.

-           Köszönöm az estét Tom. – állt meg a szobája előtt a nő és kerülte a férfi tekintetét.

-           Én is, remélem, jól érezted magad azért...

-           Igen, jól. Hát akkor én...

-           Jó éjt... – hajolt közelebb Tom, de Joan villámgyorsan a szobájában termett és már csak a csukódó ajtót láthatta az orra előtt.

Joan elhatározta, hogy távolságtartóbb lesz. Egy részt nem is ismeri őt, másrészt nem jó felé halad a kapcsolatuk, aminek még most kell véget vetnie. Bármi is legyen az a furcsa érzés, amibe belecsöppent Tom által. Felnőtt emberek, akik képesek uralkodni magukon. És uralkodni is fognak!