Amikor felébredtem, még mindig ment a tv. De nem tetszett a műsor... Sem a férfi, aki benne volt. hazaért Németországba? Nem lehet igaz! Bill ébredezni kezdett, így gyorsan kinyomtam a tv-t.

-Szia! -mosolyogtam rá.

-Reggel van?

-Még nem... de már későre jár...

-Bemegyünk?

-Menjünk... -álltam fel és bevackoltuk magunkat az én szobámban lévő ágyba.

-Baj van? -ölelt át a derekamnál hátulról és a nyakamba fúrta az arcát.

-Nem... nincs...

-Feszültnek tűnsz...

-Minden rendben Bill...

-Akkor jó! -puszilt a nyakamba, majd álomra hajtotta fejét. Én nem tudtam aludni, azon agyaltam, mi lesz most, hogy Ő visszatért Németországba.

-Bill... -mondtam végül pár perc múlva.

-Hm? -bújt közelebb félálomban.

-Én csak...

-Hm? Te mi? -ásított.

-Jó éjt akarok kívánni...

-Szeretlek! -csókolt a nyakamba.

Elmondjam neki, vagy ne? Mi van, ha tudnia kellene róla? De az is lehet, hogy csak feleslegesen aggodalmaskodok és semmi sem lesz. Nem említem neki a dolgot, amíg úgy nem érzem,, hogy említenem kell. Igen, így lesz a legjobb, csak feleslegesen aggódna...

-Rendben David!---Igen!---Jó, várlak! Viszhall!- ébredtem Bill hangjára reggel, mire nyújtózkodni kezdtem.

-Bill? -bújtam a párnájához, mivel Nill illata volt, amit egyszerűen imádtam.

-Felébresztettelek? -éreztem csókját a hasamon, majd egyre feljebb araszolgatott, finom csókolnivaló ajkaival. Egyszerűen megőrülök a nyelvpiercingjétől.

-Nem gond, mi a helyzet? -mosolyodtam el.

-Az ügyvéd volt...

-Ó... -húztam el a szám- valami rossz hír?

-Épp ellenkezőleg! -tolta fentemm a pólómat, hogy a mellkasomat is akadály nélkül csókolhassa, én csak csukott szemmel, a hátamon fekve élveztem.

-Hogy érted? -túrtam bele selymes fekete hajába.

-Azt mondta... Lis drágám, a melltartót innentől kezdve felejtsd el, légy szíves... -húzta le rólam a fogaival.

-Ezt mondta? -mosolyodtam el.

-Nem! -nevetett- Azt mondta ajánlatot kellene tennünk Melissának, valami olyat, ami nekünk sem kerül sokba, de neki is megéri, hogy békén hagyjon!

-Jól hangzik... -markoltam a lepedőbe, ahogy csókjai már a combom belsejét perzselték- Át jön?

-Igen... megbeszéljük a részleteket! Istenem Lis...

-Mikor? -kérdeztem, mire megszólalt a csengő.

-Azt hiszem, most... -sóhajtott Bill, majd szemben találta magát neheztelő pillantásommal. Fenének kellett így felizgatnia...