-Csengettek… -nyöszörögtem Bill karjaiban pár óra múlva.

-Te vagy a házvezető… -bújt a mellkasomhoz.

-Kirúgtál, emlékszel?

-Ó… oké, megyek… -mosolyodott el és kiszállt az ágyból, hogy ajtót nyisson- Szia Tom! –hallottam kintről a hangját és elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott, hogy mennyire vigyázott, hogy nehogy „véletlenül” egymásnak essünk.

Hát most már késő. Szerelmes mosollyal az arcomon és egy köntösben csatlakoztam hozzájuk a konyhában.

-Merre voltatok, csak úgy eltüntetek, ott váralak titeket… ó… -állt le, amikor meglátott- Már értem…

-Hát az úgy volt… -kezdtünk mindketten egyszerre a magyarázkodásba.

-Állj! Köszi, tudom, hogy működik ez, oké?

-Oké… -vigyorodtunk el.

-Jó titeket így látni! Úgyhogy lépek is, mielőtt még nyálasabb szöveget nyomok itt le nektek…

-Várj, nem is szidsz le minket? –Bill.

-Nem és ennek több oka is van! 1: már nem vagytok gyerekek, 2: már úgy is hiába tépném a számat, ahogyan eddig is és végül 3: már tudnak rólatok! Nyugodtan csinálhatjátok! –rántott vállat- De ne nyilvánosan!

-Szia Tom! –öleltem át, aztán el is engedtem.

-Na, nézd már, hogy le akar rázni…

-Mi? Nem, csak azt mondtad, mész… -magyarázkodtam zavartan.

-Na, legyetek jók! –puszilt meg- Szia öcsi! –veregette hátba Billt, majd tényleg lelépett.

-Miénk a ház… újra! –ölelt magához Bill.

-Igen… -néztem Tom után.

-Az a csók… milyen volt?

-Életem legjobb csókja volt… -sóhajtottam.

-Mi???

-Ja, hogy nem a tiéd? –nevettem- Tomé? Egész jó… sőt…

-Najó, elég! –mosolyodott el- Gonosz vagy!

-Nem is…

-Min gondolkodtál az előbb?

-Tomon, amiket korábban mondott nekem, hogy szeretsz, meg ilyenek! Sosem gondoltam volna, hogy igaza van…

-Mostmár tudod, hogy igaz! Szeretlek baba, mindennél jobban! –csókolt meg.

-Akkor mondd, mi a terved holnapra? –öleltem át a nyakánál.

-Hm… nem tudom, ebéd?

-Hol?

-Mondjuk Tomnál?

-Most ment el…

-Nem baj!

-Hát jó, ha szeretnéd?

-Szeretném, te nem?

-Nem az, csak azt hittem, most egy kicsit kettesben leszünk…

-A ma este még a miénk!

-Szavadon foglak… -bújtam a nyakához.

-V-vacsora? –akadt el a lélegzete.

-Csak ölelj még egy kicsit így…

-Najó! –mosolyodott el, hirtelen felkapott a karjába és a szobámba vitt, egyenesen a puha párnák közé…