-Tényleg szép ez a hely! –néztem körbe, amikor leértünk az ebédlőbe.

-Ne csináld ezt! –sóhajtott.

-Mit? –kaptam oda a fejem az ajkamba harapva közben.

-Ezt! –csókolt meg.

-De hát mit? –értetlenkedtem mosolyogva.

-Azt, hogy ellenállhatatlan vagy! Mégis így hogy álljak ellen neked?

-Nem tudom, próbáld meg… -csókolta ma nyakába.

-Kínzol… -sóhajtott fel.

-Dehogyis… -húztam végig ujjam a felsőtestén.

-Te kis…

-Ott egy szabad asztal! –húztam magam után.

-Mit fogsz kapni, ha felértünk…

-Ajándékot? –nyújtottam ki a nyelvem.

-Ahogy vesszük… -köszörülte meg a torkát.

-Előbb egy kis úszás rám férne! Közel a part?

-Igen!

-De jó, még sosem jártam Németországon kívűl!

-Komolyan? –húzta ki nekem a széket- Én bejártam az egész világot!

-De jó…

-Egyszer elviszlek! -fogta meg a kezem.

-Hová?

-Mindenhová… -csókolt meg.

-Mesélj! Biztosan van pár jó sztori a tarsolyodban!

-Hol is kezdjem… -gondolkodott el.

Azután már be sem állt a szája, csillogó szemekkel mesélte jobbnál jobb történeteit. Élvezet volt nézni, pláne hallgatni. Úgy éreztem, most kaptam egy újabb szeletet belőle, az életéből. Közben a reggelink, pontosabban az ebédünk is megérkezett, utána pedig felmentünk átöltözni a partra.

-Bekenlek, oké? –csókolt a nyakamba.

-Ó, de kedves, micsoda önfeláldozás…

A víz isteni volt, Bill keze pedig még istenibb, ahogy masszírozott, míg én a törölközőmre hasaltam. És a napfény… a mennyországban éreztem magam.

-Ne, ne hagyd abba! –kaptam fel a fejem, amikor Bill ujjainak simogatása abbamaradt.

-Muszáj… mert ha tovább dorombolsz ilyen imádnivalón, kénytelen leszek neked esni itt a homokban…

Felnéztem rá, hosszú percekig csak így voltunk.

10 perc múlva sietve léptünk be szobánk ajtaján, ledobtuk a cuccainkat és rögtön egymásnak estünk. A legközelebbi ágyba dőltünk be és olyan szorosan öleltem magamhoz Billt, ahogy tudtam. Nedves csókjai égették napbarnított nyakamat, teljesen felhevültem tőle.

Ajkam az övét kereste, hogy szenvedélyes csókban forrjanak össze, majd a pólójáért nyúltam és a másodperc tört része alatt leszedtem róla. Már nem tudtam gondolkodni, sem uralkodni magamon, csak Bill létezett a számomra és neki is csak én. A szoba elmosódott körülöttünk, külön dimenzióba kerültünk. Csak én és ő…

Tudtam, most meg fog történni és nincs senki és semmi, ami, vagy aki megállíthatna minket… Vagy mégis?

-Sziasztok, gyerekek, megjött a felmentő sereg! –csukta be maga után az ajtót Tom, egy hatalmas vigyorral az arcán…