-Mi ez a sok tetoválás? –húztam végig tenyerem az oldalán, mire libabőrös lett. Mindketten az ágyon feküdtünk, vizes hajjal, csak egy-egy törölközővel eltakarva azt, amit kell.

-Milyen sok, ez nem is sok! –háborodott fel, de egy percig sem vettem komolyan.

-Lássuk csak… egy jel… -csókoltam meg a tarkóját- Egy csillag… egy felirat… és még egy felirat az alkaron… -csókoltam végig a művészi varratokat.

-Azt hiszem, több tetkó kell, és akkor aztán csókolgathatsz… -mosolyodott el mohón.

-Ne tereld a témát… -bújtam a nyakához- Szóval?

-Nem tudom! Ezek mind mérföldköveket jelentenek az életemben… a tarkóm a bandát jelenti! Imádtam azokat az éveket! –mosolygott elgondolkodva, édes volt- A csillag… nos… azt hiszem akkor nőttem fel úgy agyban! Akkor esett le, hogy hé, ez nem semmi, ami minket körülvesz, oda kell figyelnem! Ami az oldalamon van… az az egyik mottóm! Azt hiszem, azt nem kell magyaráznom…

-És az alkarod?

-89’-es születésű vagyok, a 18. születésnapomon készíttettem! Akkor igazán szabadnak éreztem magam! Ez a tetkó a bátyámmal köt össze…

-Értem! Ez jó…

-Neked miért nincs? –simított ki egy hajtincset az arcomból.

Alig tudtam gondolkodni, egyszerűen a kis lámba fényében annyira gyönyörűnek tűnt. Az is volt… Minden függöny el volt húzva, így annak ellenére, hogy dél felé járt az idő, a szobában félhomály uralkodott.

-Nem is tudom, még sosem gondolkodtam ezen… -mosolyodtam el.

-Még sosem voltál úgy, hogy valakit annyira szerettél, hogy megörökíted a bőrödön, akár csak egy kis szimbólumban is?

-Nem…

-Hát… talán majd ezután leszel… -nézett jelentőségteljesen a szemembe.

-Igen, talán! –nyújtózkodtam egyet, és amikor újra Billre néztem, vészesen csillogott a szeme- Mi az?

-Erősebbek vagyunk, mint hittem! –nyelt egy nagyot- Legalábbis én…

-Miért? –kérdeztem, bár a sóvárgó tekintete mindent elárult.

-Nem estem neked, pedig reggel is megtehettem volna, a zuhanyról már nem is beszélve! Na, meg most is… -mosolyodott el, de feszültnek látszott.

-Igen… -pirultam el- Azt… azt hiszem ideje felöltözni… -ültem fel.

-Hiába, ruhában is kívánlak! –ült fel ő is.

-Úgy értem azért, mert éhes vagyok! –jöttem zavarba.

-Én is…

-Bill…

-Rendeljünk valamit?

-Majd lent, az étteremben!

-Ott is neked esek, ne hidd, hogy a tömeg megvéd!

-Eddig nem tűnt fel, hogy ilyen perverz és nimfomán vagy!

-Eddig nekem sem tűnt fel, hogy kegyedet ez a téma zavarba hozza… -mosolygott rám.

-Mert nem is! –vágtam rá, talán túlságosan is gyorsan.

-Ahan…

-Bill, én tényleg nem…

-Felöltöztetlek, aztán lemegyünk és eszünk baba! –csókolt meg.