-Megcsinálom az ebédet! –kerültem ki és a konyhába mentem, ahol el is bújtam a hűtőben- Mit kérsz? –kérdeztem.

-Azt, hogy nézz rám…

-Úgy értem, enni!

-Lis… én… tegnap eléggé becsíptem, nem is vagyok rá büszke! Soha többé nem iszom… -tette hozzá halkan, de azért hallottam- Fogalmam sincs mit tettem, csak halványan dereng néhány kép…

-Kép? Miféle kép? –köszörültem meg a torkom, hogy eltünjön az a hatalmas gombóc.

-Nem is tudom igazán… -sóhajtott- Zavaros az egész!

-Khm… értem…

-Lis… ugye én nem… úgy értem… ugye nem…

-Nem történt semmi! –hunytam le a szemem, mintha ettől még megállíthatnám azt a kibuggyanni akaró könnyet. Nem sikerült.

-Biztos? –lépett a hátam mögé és a felkaromra tette a kezét.

-Igen… mi történt volna? Azokat… biztosan csak álmodtad! –mentem a pulthoz.

-Nagyon valóságszerű volt…

-Pontosan mit láttál? –tettem fel a lehető legrosszabb kérdést.

-Téged… ahogy a kanapén alszol… gyönyörű voltál… megkívántalak…

-És aztán?

-Az ágyamban feküdtél…

-Hogy én? Lehetetlenség!

-Az lenne? –lépett megint mögém.

-Bill… -akadt el a lélegzetem.

-Aztán láttam, hogy könnyes a szemed…

-Könnyes…

-Valamit mondtál, csak nem értettem…

Csak hallgattam mit látott… hogy mire emlékezett…

-És… aztán?

-Lis… -fordított maga felé, így a hirtelen mozdulat miatt megvágtam a kezem.

-Ssz… -néztem vérző ujjamra.

-Majd én! –lépett közelebb, én pedig nem tudom miért, talán ösztönösen, de hátrébb léptem- Mi az? –nézett rám értetlenül.

-Semmi! –vágtam rá és a csaphoz mentem lemosni a sebet.

-Elléptél tőlem!

-Azt hittem nem bírod a vért…

-Te… te megijedtél tőlem?

-Dehogyis… mi okom lenne rá…

-Te félsz tőlem…

-Nem igaz… -csuklott el a hangom.

-Nézz rám Lis, mi a fene történt? Nézz rám végre a rohadt életbe is! –mondta már hangosabban, mire az ijedtségtől összerezzentem. Felé fordultam, de nem mertem rá felnézni.

-Mi történt? –kérdezte már higgadtabban és halkabban- Lis… mi a baj, mi volt tegnap? Bántottalak? Ugye nem Lis, mondd, hogy nem… -simogatta meg az arcom, majd amikor felszisszentem, felemelte az állam, letörölte a könnyem és félrehúzta a hajam- Bántottalak! –rémült halálra és a tekintete is bepárásodott.